Te mitől félsz?



Ismerd meg a világhírű tanító, Ruediger Dahlke öngyógyító programját!

Ruediger Dahlke orvosként kezdte pályafutását, majd természetgyógyászként és spirituális tanítóként lett világhírű. Legújabb könyvében, a Te mitől félsz? című írásában arra keresi a választ, miként változtathatjuk a félelem negatív erőit pozitívvá az életünkben.

Dahlke szerint alapvetően két energia van: a boldogság, nyitottság, fény energiái és a szűkösségség, szorongás, félelem erői.

A modern boldogságkutatás már régen felismerte, hogy a boldogság megnyilvánulása az úgynevezett „flow”, az „áramlás”, az élet sodrásának, folytonosságának megélése. Ezzel szemben a félelem a szűkösség érzésével önt el minket, bezár és megrekeszti az élet folyását.



Félelmek és szorongások

Két alapvető félelmünk van, ebből ered az összes többi: az egyik a születés traumájában átélt félelem, a másik a haláltól, elmúlástól való félelem. Az előbbit tudatossággal fel lehet dolgozni, az utóbbit pedig el kell fogadni, meg kell békélni vele. Alapvető lelki alkatunk meghatározza, hogyan nyilvánulnak meg ezek, milyen konkrét formát öltenek.



A víz-eleműek félelmei

A Rák jegyét eredendően a Hold-energia jellemzi, témája az érzés. Alapvető félelme a védtelenség és a gyámoltalanság. A Skorpiót a plutonikus energia jellemzi. Témája az ösztönök feletti uralom elsajátítása. Alapvető félelme az önkontroll elvesztése. A Halakat a neptunuszi energia jellemzi, témája az élet iránti bizalom. Alapvető félelme, hogy nem veszi ki a részét az élet folyásából, hogy elszigetelődik.



A levegő-eleműek félelmei

A Mérleg jegyét a Vénusz energiái jellemzik, témája a párkapcsolat. Alapvető félelme az elválás. A Vízöntőt az uránuszi energia jellemzi, témája a meg- és felszabadulás, a függőségek felszámolása. Félelmének legfőbb tárgya a kötöttség, a felelősség. Az Ikrek jegyét a merkúri energia jellemzi, témája a kapcsolatteremtés. Alapvető félelme a kommunikációhiány, az elszigetelődés, a félreértések, a lehetőségek beszűkülése.



A föld-eleműek félelmei

A Bak jegyét a szaturnuszi energia jellemzi, témája a felelősségvállalás az egész világért. Legfőbb félelme a kudarc. A Bika-típust a vénuszi energia jellemzi, témája a biztonság. Alapvető félelme a bizonytalanság, fél a veszteségektől, a múlandóságtól. A Szűz-típus merkúri energia jellemzi, témája a rend és az ész uralma, félelme a káosz, a zűrzavar.



A tűz-eleműek félelmei

A Kost a marsi energia jellemzi, témája a cselekvés. Alapvető félelme a tétlenség, a határozatlanság, az alulmaradás. Az Oroszlánt a Nap-energia jellemzi, témája az élet teremtő módon történő alakítása. Alapvető félelme a kudarc, a felsülés, a megszégyenülés. A Nyilast a jupiteri energia jellemzi, alapvető témája a hit, az élet értelmének megtalálása. Legfőbb félelme a jelentéktelenség, fél, hogy a küzdelme hiábavaló, hogy talán nincs Isten.



Na de hogyan küzdjünk meg a félelemmel?

Erre Dahlke konkrét stratégiát kínál. A félelmet táplálja, ha menekülünk tőle. Holott a félelem üzenetet hordoz – megmutatja, mivel van éppen dolgunk, feladatunk. Ahelyett, hogy menekülnénk előle, szembe kellene vele nézni, és megérteni az üzenetét. Ha ez sikerül, a félelem magától megszűnik.

Sokan, akik pánikbetegségben, vagy szorongásos panaszokkal küzdenek, a nap 24 órájában a félelemmel táplálkoznak. Dahlke szerint két dologgal küzdhetünk ez ellen.

Az első, hogy adjunk keretet a félelemnek, vegyük át mi az irányítást. Legyen egy szertartásunk erre. Jelöljünk ki minden nap fél órát, amikor a meditáció keretében a legmélyebb félelmeinkre összpontosítunk. Ha napközben ránk tör a szorongás, azzal hessentsük el, hogy „most nem, majd a kijelölt időben!” Pár nap alatt elkezd működni a dolog, és annyi hasznunk máris van, hogy nem az egész napunkat rontja el a szorongás…

A kijelölt időben pedig nézzünk szembe vele: képzeljük el a legrosszabbat, ami történhet a szituációval kapcsolatban, és hagyjuk, hogy átjárjon a páni félelem. Azt vesszük majd észre egy idő után, hogy kezdünk immunissá válni a félelem dermesztő erejével szemben.

Ennek a két tanácsnak a megfogadásával ismét a kezünkben tarthatjuk az irányítást – a félelmek csak akkor jelentkeznek, amikor mi engedjük nekik, és erejükből veszítenek a szembenézés által.

Dahlke harmadik tanácsa pedig az ellensúlyozás. Adjunk minél több teret az életünkben az ellentétes pólus, az öröm, a fény, a nyitottság energiáinak megélésére!





Megjegyzések