Elengedés



Mára megértettem, hogy bármi is legyen az, ha a végéhez közeledik, megérett az idő az elengedésre. Bármennyire is elszomorít, nem próbálom visszatartani. Van egy utolsó pont, amin még visszafordulhatnék, de nem teszem. Nem teszem, mert tudom, hogy ez jelenti a szabadságomat. Sokszor mondták már nekem, hogy soha semmit nem vesznek el tőlem, csak abban az esetben, ha helyettesítik egy sokkal jobbal. Mára már tudom, ez valóban így van. Ha valami már nem szolgálja a fejlődésemet, örömmel engedem el. Van bátorságom elengedni a megszokott, biztonságos, de szellemileg és érzelmileg haszontalan kapcsolatokat, amelyek átmeneti, de nem kielégítő biztonságot adnak. Igazi énem feltörni szeretne, és ahhoz hogy sikerüljön, el kell viselnem, ameddig szükséges, a bizonytalanság okozta félelmet. A múlt az a tegnap és visszafordíthatatlan. Amikor a múlthoz viszonyítunk, akkor a semmihez és senkihez viszonyítunk, vagyis magunkkal beszélgetünk. Senki más nem hallgat ott meg. Nem is nagyon tudjuk elengedni azt, ami már elmúlt. Ha mégis belekapaszkodunk, akkor csupán annak illúzióját próbáljuk fenntartani, hogy még mindig jelen van, mert azt hisszük, valamilyen feladatot kell betöltenie. Elég nagy oktalanság, hogy saját életünk valóságát a múltra alapozzuk és ahhoz viszonyuljunk, ahelyett hogy a jelen dolgaihoz viszonyulnánk, amely az egyetlen valóság. Rájöttem, hogy csak akkor válhatok azzá, akivé lennem kell életem adott szakaszában, amikor végre igazán látom, és akarom is látni, hogy milyen az az énem, akinek bőrében már lehetetlen élnem.
Elengedni hát a múltat, és befogadni a jelent, ez hozná meg igazán a harmóniát életünkbe. Izgatott kíváncsisággal és érdeklődéssel kéne várnunk azt, hogy vajon kivé válunk. Biztosan senki nem kér egy új életet, amíg teljesen el nem fogadta, hogy a régi már nem szolgálja fejlődését. Amikor megengedjük magunknak, hogy elengedjük a régit, akkor tulajdonképpen hűségesek vagyunk az újhoz. Elölről kezdeni az életet nem tragédia, hanem az én megújulása. Értelme van, üzenete és lelki fejlődést előidéző hozadéka.

Megjegyzések