Életfeladat és a kristályok


Kedves Viki! 


Ahogy megbeszéltük, itt küldöm az én történetemet.

Először tavasz végén jártam Nálad, amikor férjemnek és nekem nagyon sokat segítettél aktuális problémáink megoldásában. Hálát adok az égieknek, hogy elvezettek Hozzád. Majd nyár végén olvastam, hogy indulnak oldások, melyekre szeptembertől férjemmel együtt szorgalmasan elkezdtünk járni. Teltek a hetek, de úgy éreztem, hogy a karmaoldásoknak igazán rám nincs hatása. Éreztem az energiákat, sok mindent megértettem, de ennyi. 

Tavaszi személyes találkozónkon már említetted Nekem az égiek üzenetét, miszerint dolgom lesz a kristályokkal. Nem igazán értettem, hiszen akkor még csak néhány személyes kristályom volt, amiket nagyon szerettem, csodáltam szépségüket. 

Nyáron saját részre és családtagjaimnak kezdtem el kristály ékszereket készíteni.

Aztán jött az első kérés egy kedves ismerősömtől, készítenék-e neki is karkötőt, konkrét problémáira. Ezt örömmel tettem, de még telve félelmekkel, hogy valóban képes vagyok-e olyat alkotni, ami másoknak segítségére lehet és még tetszik is, szívesen viselik. Nem tartottam magamat soha kreatív embernek, ezért volt bennem sok bizonytalanság. 

Viszont pozitív visszajelzést kaptam..egyre többet.. 

Időközben elkezdtem írni blogomat is a kristályokról - ebben is biztattál - , ami nagyon jó volt arra, hogy egyszerre tanuljak és tanítsak e csodálatos kövek jótékony hatásairól. 

November elején volt igazán nagy változás, amikor újra a Te biztatásodra szélesebb körben is megmutattam ékszereimet...és ekkor kezdődött el az a folyamat, ami ma is tart. Szinte mindenki, aki találkozik az én kristály ékszereimmel, vonzódik hozzájuk. Nagyon sok kedves régi és új ismerősömet, barátomat tudtam már meglepni egyedi, szebbnél szebb és gyógyító hatással bíró ékszerrel. Az elmúlt néhány hétben az események "sodrába" kerültem, nem is gondolkodtam igazán , csak tettem a dolgom. Valahogy minden lépésemkor ösztönösen tudtam, jó úton járok. Most , visszapillantva látom át igazán, hogy a karmaoldások és a novemberi új energiák voltak azok, amik segítettek életfeladatom aktiválásában. 

Úgy érzem, most az a feladatom, hogy szélesebb körben megismertessem az emberekkel a kristályokat, azok testi-lelki problémáinkra gyakorolt pozitív hatását. Az emberekben benne van a fogékonyság, hiszen mélyen a lelkünkben mindannyian tudjuk, hogy a jövőben még nagyobb szükségünk lesz a kristályok segítségére mindennapi életünkben is. Azt gondolom, ezt érzik azok az emberek, akiknek elkészítettem a kristály ékszereket. Minden egyes elkészített ékszerben benne van a a pozitív energia és szeretet, amit akkor érzek, amikor velük és rajtuk munkálkodom. 

De azt is tudom, hogy ez a tevékenység csupán kezdete valami egészen új életnek. A jövőben nem csak ékszereket fogok készíteni, hanem segíteni fogok másoknak is, hogy ugyanúgy el tudjanak indulni saját útjukon, ahogy ez velem is történt a Te segítséged által. Ezek talán nagy szavak, de már egyre jobban bízom önmagamban, képességeimben, ami a karmaoldások előtt egyáltalán nem volt rám jellemző. 

Most, így az új év kezdetén határidőt szabtam magamnak jövőbeli céljaim elérésére. Képes leszek rá, hogy ezen célokat megvalósítsam, ebben sokat segítettek Nekem a karmaoldások. Köszönöm Viki még egyszer !!! Szerető öleléssel Zsuzsa (40 éves)



Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html



Megjegyzések