2016. december 27., kedd

Levél a számomra kedvesnek, hogy tudja

Drága!
 
 
Sokat köszönhetek Neked. Sokkal többet adtál, mint, amit valaha is reméltem volna. Engedd meg, hogy leírjam milyen hálás vagyok Neked, azért, hogy nem voltál itt.
 
 
Hálás vagyok Neked, mert mikor elmentél rádöbbentem, hogy szeretek. Ez volt a szeretet leckéjének első fejezete. Először meg kellett tanulnom, mi a különbség szeretet és szeretet között.
 
 
Megtanultam hát, hogy mi az igaz szeretet. Először csak Téged szerettelek. Aztán lassan magam is, egyre jobban. Ahogy nőtt ez az érzés irántad, lassan már nőtt irántam is és a végén futótűzként kiterjedt mindenre. Ha nem akarnék szeretni, se tudnám már megtenni. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, hogy magamra hagytál, mert ezt meg kellett bocsátanom Neked. Ha pedig Neked megbocsátottam, kénytelen voltam magamnak is megbocsátani, hogy mindig megbocsátok Neked. Amikor pedig ezt megbocsátottam magamnak, meg kellett bocsátanom minden egyebet is, amiért régóta harag élt bennem. Végül megbocsátottam Neked és magamnak és mindenki másnak is. Ez volt a megbocsátás leckéje. Már, ha akarnék sem tudnék haragot tartani. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, hogy rávilágítottál, mennyire keveset tudok, mert ebből három dolgot is megfejtettem. Megtudtam, hogy még tanulnom kell, mert bár sokat tudok, ez a tudás sohasem elég nekem és mindig lesz, amit még mindig nem tudok, de én mindent tudni akarok. Megtudtam egyúttal azt is, hogy tanulnom kell, mert, ha mindent tudni akarok egy bejárhatatlanul hosszú út áll előttem és én valójában ezért az útért élek. Harmadik, amit megtudtam pedig az, hogy mindezt csakis magamért teszem. Ez volt a tanulás leckéje, a tudás leckéje és az önbecsülés legelső szikrája. Már, ha nem akarnék se tudnék kitérni a tanulás elől, a tudásszomjam csillapíthatatlan. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, hogy tele vagy hibával, mert így képes voltam magamnak is megengedni, hogy legyenek hibáim. Elfogadtam a Te hibáidat és rájöttem, ugyanezt meg tudom tenni a sajátjaimmal is. Ha pedig a mieinkkel meg tudom tenni, bárki másét is el tudom fogadni. Ha akarom. Ez volt az elfogadás leckéjének első fejezete. Azóta, lassanként már bármit el tudok fogadni olyannak, amilyen, anélkül, hogy fájna, hogy el kell fogadnom. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, hogy gyenge vagy és félsz, mert így megengedhettem végre magamnak, hogy én is gyenge legyek és féljek. Nem ítéltem el többet magam, ha bármelyiket is éreztem. Megtanultam kezelni mindezt. Kezelni az érzéseket magam miatt és azért, hogy megtaníthassam Neked is. Most már nincs olyan félelem bennem, amire nincs gyógyírem, így már az sem rémiszt meg, ha gyenge vagyok. Ez volt a félelmek leckéje. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, hogy kizártál a problémáidból, mert végre megtanultam elszigetelődni attól, ami nem az én dolgom. Megértettem Katie Byron szavait: „Feszültségeink nagy része abból származik, hogy nem a saját házunk előtt sepergetünk.” Ez volt az elkülönülés leckéje és annak, hogy mindaddig, amíg valaki nem ad nekem bizalmat, én nem kérhetem tőle. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, hogy visszautasítottad a segítségem, ebből is sokat tanultam. Megtanultam, hogy segíteni csak annak lehet, aki hagyja. Megtanultam, hogy nem tudok mindig segíteni. Megtanultam, hogy nem szégyen segítséget kérni vagy elfogadni. Megtanultam, hogy mielőtt másnak akarok segíteni, előtte magamon kell megtanulnom segíteni. Ez volt a segítség leckéje. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, a hallgatásodért is, mert így megtanultam, hogy a probléma megoldása nem mindig az adott válaszban rejlik. Megtanultam, hogy vannak kérdések, amikre a választ megkapom, ha türelmes vagyok. Megtanultam, hogy vannak kérdések, amikre a választ nem is kell tudnom. Megtanultam, hogy vannak válaszok, amik az idővel születnek. Ez volt a problémamegoldás leckéjének első fejezete. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, azért, hogy rossz vagy, mert így megértettem a szabályt, miszerint nem létezik egyetemes értelemben rossz és ezáltal jó sem. Megértettem, hogy minden viszonylagos és ráadásul minden az én viszonylatomban létezik. Megértettem, hogy hiába vagy Te rossz, nekem mindig a legjobb leszel, bármit is teszel. Ez volt az általánosítás leckéjének első fejezete. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, hogy kiszámíthatatlanul cselekszel, mert így megtanultam, hogy a kategóriák nem érvényesek és felállításuk tökéletesen felesleges. Megtanultam, hogy minden ember más, Te is más vagy, én is más vagyok, de senki sem különb. Megtanultam, hogy hiába vannak esetleg fő csapásvonalak, mindenki eltér ezektől kisebb, nagyobb mértékben így valójában semmi értelme, hogy skatulyákat és általános „igazságokat” használjak bárkire. Ez volt az általánosítás leckéjének második fejezete. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, hogy magamra hagytál a kérdéseimmel, mert így mások véleményét kellett kérnem. Mások véleménye azonban rávilágított, hogy a vélemények csak vélemények. A vélemények ítéleteket tartalmaztak és a már megtanult általánosítást alkalmazták, hiszen nem is ismernek Téged. Ez volt az önmagamba vetett hit leckéjének első fejezete. Elkezdtem bízni magamban, a megérzéseimben, a saját véleményemben és egyúttal elkezdtem mások véleményét megtanulni kizárni. Elkezdtem megszabadulni a befolyástól, amit mások gyakoroltak rám, vagyis végül elkezdtem rátalálni a magamhoz vezető útra és arra, hogy megbízzam önmagam véleményébe. Ugyanakkor azt is megértettem mindez nem jelenti azt, hogy ne hallgassak meg másokat, csak mindig tartsam fenn a kételyt mások véleményével szemben. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, hogy semmit sem adtál nekem. Mert rájöttem az adok- kapok jelentőségére és egyúttal a jelentéktelenségére is. Megtanultam, hol számít a csere, a kölcsönösség és hol egyáltalán nem. Megtanultam adni és kapni is ennek nyomán és azt is megtanultam, hogy a világon mindent megérdemlek. Ez volt az önbecsülés leckéje. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, hogy sohasem tudhatom, mire számítsak Tőled, mert így megtanultam, hogy valójában a bizonytalanság egyáltalán nem fáj nekem. Megtanultam, hogy minden folyamatos változásban van és megtanultam, hogy semmilyen állapot sem maradandó. Ez volt a változás felismerése. Köszönöm Neked.
 
 
Hálás vagyok, hogy nem könnyíted meg, mert így megtanultam kitartani. Kitartani más mellette, kitartani magam mellett, kitartani az elhatározásom, a célom mellett, még akkor is, amikor nehéz és a látszat csal. Megtanultam hinni a célomban. Megtanultam hű lenni hozzád és egyúttal magamhoz. Ez volt a döntések leckéjének első fejezete, valamint a kitartásé. Köszönöm Neked.
 
 
Végül pedig hálás vagyok, hogy elmentél azért is, mert megtanultam nem utánad menni. Megtanultam nem akarni befolyásolni a cselekedeteidet. Megtanultam tisztelni a Szabad Akaratot. Megtanultam várni vagy épp feladni a várakozást. Ez volt a tisztelet, a döntés és a türelem leckéje. Köszönöm Neked.
 
 
Legfőképpen pedig hálás vagyok azért, hogy vagy. Hogy létezel. Bárhol vagy, bármit csinálsz, bárkivel vagy. Hálás vagyok minden pillanatban, hogy ismerhetlek, hálás vagyok, hogy valaha Veled lehettem, hálás vagyok, hogy ennyi idő után is ennyire szeretlek. Hálás vagyok a további le nem írt ezer felismerésért, amihez elvezettél engem…
 
 
Hálás vagyok azért, hogy létezel, minden hibáddal, minden gyarlóságoddal és ugyanakkor minden előnyöddel is. Akár lesz még dolgunk egymással, akár nem.
 
 
Igaz, őszinte szeretettel és köszönettel,
Én
 
 
Ps: Továbbra is: "Könnyű dolog azért szeretni valakit, mert tökéletes. A szeretet igazi próbája az, ha annak ellenére is tudunk szeretni valakit, hogy az illető az életében és cselekedeteiben távol jár a tökéletességtől, amelynek a lehetőségét meglátjuk benne."
 




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése