Minden a maga idejében történik




Kedves Viki! Nem tudom, hogy emlékszel e rám, nyáron és ősszel jártam hozzátok meditációs oldásra. Szeretnék köszönetet mondani, mert azóta az életem teljesen felfordult, és most már látom, hogy a legjobb irányba. Párkapcsolati problémáim miatt akartam oldást, de mégis az életem több területe rendeződik. Az első munkahelyi változás nekem nagy meglepetést okozott, amikor raportra hívtak.  Féltem, hogy elküldenek, de üzletvezető lettem. Ez elég jó fizetéssel jár. Már azon is gondolkodtak, hogy bezárják az éttermet, mert szinte egyáltalán nem megy. Azóta azokon a napokon, mikor én vagyok, mindig sokkal több a forgalom. Később ugrott be, hogy ennek az oldáshoz köze lehet. A családi oldás nálam felkavarta az állóvizet.  Szerdán felhívott az édesanyám, aki hetedik éve eltűnt az életemből,  a nagyszüleim öröksége miatt (ronda ügy). Anyu Kanadában él, még soha nem látta a 2 éves unokáját. Próbáltam keresni, beszélni vele, levelet írni, soha nem reagált semmire. Nagyon fájt, hiszen egy lánynak óriási szüksége van az édesanyjára. Most meg a hívását dolgoztam fel nehezen.  Elkezdett feljönni a vele kapcsolatos összes sérelmem. Vagy egy hétig folyamatosan jöttek fel a gyermekkorom emlékei, a veszekedések élményei. De szép lassan felengedtem, újra szembe néztem velük, és úgy érzem, megbocsátottam ezt. Kemény napok voltak, nagy nyomást éreztem a lelkemben, tombolt bennem a sértett gyermekkori énem. Aztán lecsendesedett minden. Viki, gyönyörű karácsonyunk volt. Anyukám hazajött, és a legnagyobb szeretetben és boldogságban teltek az ünnepek. Megnyugodott a lelkem, mert ő is belátta, és elismerte, miben hibázott és bocsánatot kért. Úgy éreztem, őszinte volt. Mintha egy új anyát kaptam volna. Ennél szebb és jobb érzés nem létezik. Nálunk voltak a nővéremék is, és most nem éreztem egy csepp féltékenységet sem, minden békés és nyugodt volt. Mindig ilyen karácsonyra vágytam. Minden remekül sikerült, mintha az összes angyal mellettem állt volna. De én nagyon szorgosan minden nap meditáltam. Ezek után mindig nagyon extra intenzív álmaim voltak. 

Utána a párkapcsolati oldásra Judit, a barátnőm is jött velem. Kacifántos dolgok történtek, bár másra számítottam, de nála ez egy lelki vajúdást és később szakítást hozott. Őszintén szólva én mindig meg voltam győződve róla, hogy ők egy pár. De az oldás felszínre hozott nála is sok sérelmet és félelmet és azt mondja, eddig nem tudott őszinte lenni és beismerni, hogy ez a kapcsolat évek óta nem működik.  Furcsa volt, de persze hogy örültem neki, hogy a barátnőm kezd önmagára találni, pláne hogy azóta a régebbi, plátói szerelmével randizik. Az én párkapcsolati dolgaim nem igazán akartak beindulni.  Aztán minél többet meditáltam, annál jobban éreztem, hogy szabadul fel a lelkem, és hogy eddig mennyi mindennel le voltam korlátozva. Elég sok blokkom volt a szerelemben. Egy elég durva rádöbbenés volt nekem az egyik oldásban, amikor felismertem, hogy még nem engedtem el a gyerekkori szerelmemet, aki több, mint kilenc éve itt hagyta a földet. Csináltam egy külön kis szertartást, és éreztem, ahogy megkönnyebbül a lelkem. Utána meg kellett bocsátani apukámnak is, és végül akkor éreztem az igazi felszabadulást, amikor egy előző életemben megéltem, amikor az ikerlelkemmel éltem együtt. A skót felföldön. Egy olyan öröm érzése töltötte el a lelkem, ami leírhatatlan. Meg kellett bocsátanom neki, amiért abban az életben meghalt, és ott hagyott engem. Ezután úgy éreztem, hogy szinte sugárzik a szívem. Hiába nem történt sokáig semmi, éreztem, hogy én folyamatosan változom. Kezdtem megérteni a dolgokat, és tudtam, hogy ez a lényeg. Rájöttem, hogy nem szabad görcsösen akarnom, hogy legyen társam. Pedig nagyon vágytam a szeretetre. Azt elfelejtettem írni, hogy a gyermekem apja, mikor kiderült, hogy várandós vagyok, lelépett. Írt egy levelet, amiben megkért, hogy soha többé nem akar látni. Sok volt neki, ami történt, nem vállalta fel a felelősséget, és engem ott hagyott a sz.rban. Teli voltam félelmekkel, hogyan bírózom majd meg ezzel a helyzettel. Főleg, hogy előtte azt hittem, hogy minden rendben velünk. Azóta nem beszéltem vele, semmit nem tudunk róla, sunyi módon eltűnt. Ezért volt nehéz megnyílnom újra a szerelemre. 

Karácsonyra kaptam egy Wellness hétvégét a barátnőmtől, és végül vele mentem el.  Nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott voltam már addigra. Jókat csacsogtunk, sétáltunk, és hát mentünk masszázsra. Szimpatikus fiatalember volt a masszőr. Éreztem, hogy nem hétköznapi számomra. Nagyon érdekes dolog történt. Elaludtam a masszázs közben, és vele álmodtam, vagy képek villantak be nem tudom. Azt láttam, hogy együtt élünk egy tanyán, rengeteg gyermek és állat van körülöttünk. Úgy ébredtem, mint aki szerelmes. Fura volt ez az egész pár nap, elég álomszerű. Este a vacsoránál “véletlen” újra találkoztunk. Bár hozzáteszem, már bennem valami megmozdult és fél szemmel mindig kerestem a lehetőségét a találkozásnak. Akkor már beszélgettünk is. Telefonszámot cseréltünk, azóta szerintem folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Találkoztunk néhányszor, és azt mondja, különleges vagyok. Én pedig elhiszem neki. Viki, én olyan boldog vagyok. Látom, hogy az ember mindent meg tud oldani egy kis segítséggel. Mindent! Nagyon szépen köszönöm nektek a segítséget, és sokan példát vehetnének rólatok. A ti utatokat kísérje áldás, hogy minél több embernek tudjatok segíteni, hogy így megváltozzon az életük, mint nekem. Szeretettel: Dalma 



Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html




Megjegyzések