Müller Péter: „Ezért kevés a jó házasság, és ezért olyan törékeny”




Kell egy ember, legalább egy, akivel igazságviszonyba kerülök. Akinek el lehet mondani mindent. Aki meghallgat, és az őszinteségét elviselem.

Lényegében ez a jó házasság titka. Ha nem erre épül, lehetnek szép korszakai, lehet benne szerelem, testi öröm, ölelés, jöhetnek még gyerekek is, de ha hozzáférhetetlenek maradunk egymás számára, a házasság megbukik. Hosszú ideig nem lehet valakivel élni, akivel nem igazságviszonyban vagyok. Nem lehet mellette megöregedni.

A szeretetben sok gyengédség és jóság és öröm lehet, még illúziók is, de ha igazi a szeretet, akkor kérlelhetetlen.

Mindent megtudunk egymásról, amit mások elől, sokszor még önmagunk elől is eldugunk. Ezért kevés a jó házasság, és ezért olyan törékeny. Másfajta társadalmi kapcsolatokban lehet hazugságban élni. A többi embernek mást mondok, mint otthon: az élet színjátékába ez belefér. De mi ezt nem tehetjük meg, mert túl közel élünk egymáshoz.

Írta: Müller Péter 



Megjegyzések