Van a lélekben valami olyan kőkeménység, amit csakis a könnyek tudnak feloldani. Sohasem szégyelltem sírni, önmagam miatt. A „mi lesz énvelem, szegénnyel?” gondolatától ömlik szememből a könny. Hagyni kell. Ömöljön! Fájjon csak! Sírj! – mondom magamnak. De aztán állj föl, és gyógyultan és erősen menj tovább! – ezt is mondom.
Síráspárti vagyok, mert gyógyítja a lelket. A görög tragédiákban egész kórusok sírtak. És a férfihősök ott voltak szerethetők, ahol eltörtek, s mint Mézga a sebesült fán, megjelent szemükben a gyengeség és önsajnálat könnye. A szeretet arról szól, hogy a másik bennem van. S ha a másik meghalt, vagy megcsalt, vagy bajban van: én érzem, mert bennem fáj, és én vérzek tőle! Tehát jogos a „mi lesz most velem?” fájdalma.
A baj ott van, amikor valakiben megfagy a hiány, és nem megsebesül, hanem lelkileg megnyomorodik.
Amikor nem tudja kibőgni magát! Amikor nem tud visszatalálni önmagához, és benne marad a vesztés kéjesen fájdalmas érzésében. Az önsajnálat egy darabig hasznos és jogos. De egy bizonyos időn túl káros, és vétek magunkkal szemben.
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése