Párkapcsolati tisztulás




Párkapcsolati oldásra készültem a Vikihez. Mindezt megelőzte bennem, egy hosszú fájdalmas életciklus a gyermekeim apjával. Gondoltam feloldjuk a beragadt energiákat és kitisztul a kapcsolatunk és legmélyebb vágyam szerint békében el tudunk válni egymástól. 11 évet töltöttem el vele és két fiúnk született. Évek óta érzem, hogy ahogy egyre jobban találom meg önmagamat és állok ki a saját magam által értékesnek tartott életszituációk és elvek mellett, úgy távolodunk el egymástól. Nekem fontos a béke és a harmonikus és intelligens szétköltözés, mind a gyerekek, mind a saját szemszögemből. A munka szépen lezajlott,  szépen felépítve erős energiákat és érzelmi blokkokat hozott ki belőlem. Magam is meglepődtem, mennyi minden volt még a szőnyeg alá söpörve.
Titkolt vágyam szerint az egy éve megismert ikerlelkem is talán közelebb kerül a mindennapjaimhoz a fizikai szinten is, mert egyáltalán nem találkozunk. Szépen hazamentem és elaludtam, a fejem persze nagyon lüktetett és a gyomrom sem volt túlságosan rendben az oldás után. Másnap reggel teljesen véletlenül felhívott egy régi főiskolai barátnőm, akinek beszéltem a kisfiammal otthon töltött évek után a munkáról ami most érdekel. Még aznap eljött hozzám és másnap hozta a barátnőit is. Csodálatos, és véletlen lehetőségként elindultam az életfeladatom felé. Minden apró részlet kezdett összeállni a fejemben és az élet elém pottyantotta a segítségeit és a lehetőségeit. Azóta nem állok meg a részletek kidolgozásában, folyamatosan álmodok és tervezek és kapok felkéréseket, olyan melóban, ami ellen évekig tiltakozott az elmém.
Nekem a párkapcsolati oldás először az életfeladatomat aktiválta, de óriási erővel és gyorsasággal, ami viszont kihatott mindkét férfivel való kapcsolatomra. A régi érzi, hogy a helyemen vagyok és boldog és sikeres tudok lenni nélküle, ami azt jelenti, hogy tudatosítja magában hogy az a lány aki az ő segítsége nélkül elveszett és árva ebben a nagyvilágban megszűnt létezni. Ezt a tudatos és békés válást vágyta a szívem, és remélhetőleg hamarosan meg is történik.

A szívem kedvesével pedig ugyancsak éreztem a hiábavalóság és kilátástalanság kioldódását, mert felismertem, hogy az a szerelem, ami ennyi idő alatt még mindig élő, úgy hogy nem is találkozunk, nem kívánja a görcsös ragaszkodást.
Köszönöm ezt a nagyszerű lehetőséget és várom az új életem teljes gőzzel történő beindulását!!!
Bea



Megjegyzések