2016. december 28., szerda

Sorsszerű szerelem


Én a történetemet még gyerekkoromban kezdeném. Most 30 éves vagyok, de gyerekkoromban a családommal Egyiptomban nyaraltunk. 14 éves voltam, és egy különös dolog történt velem. Egy bazárban vásároltunk, amikor egy arab fiú (ő volt az eladó) rám mosolygott, és olyan érzés kerített hatalmába, hogy menten elájulok. Nem tudtam, hogy mi ez az érzés, de valami furcsát éreztem a hasamban, a torkom összeszorult, kiszáradt, alig kaptam levegőt, zavarba jöttem és elvörösödött az egész fejem. A fiú 25 éves körül lehetett és nyilván nem a nőt látta bennem és nem mondanám, hogy nekem tetszett, mégis valami ellenállhatatlanság-érzés kerített hatalmába. Aznap éjszaka különös álmom volt, még ma is tisztán emlékszem rá.  Láttam, amint gyönyörű, arab lány vagyok, hosszú fekete hajjal, piros-arany ruhában, és ez a napközben látott fiú kézenfogva vezet egy naplementés gyönyörű sivatagi tájon. Meseszerű volt ez az egész. Akkor még nem értettem ezt. Annyira valóságos volt. Megéltem minden pillanatát. Éreztem a kezét az enyémben, éreztem, ahogy megcsókolt. Teljesen össze voltam zavarodva. Ma már tudom, hogy egy előző életünket láttam. Innentől kezdve a nyaralásom minden napján találtam valami okot arra, hogy arra vezessem a családot, hogy láthassam őt. A tekintetemet nem bírtam levenni róla. Valami megmagyarázhatatlan melegség, szeretet és bizonság áradt belőle. Zavarban voltam, kínos volt ez az egész, de minden szabadidőm azzal töltöttem, hogy a bolt előtt sétáltam. Közben a szüleim elég jól összebarátkoztak vele, még kis ajándékokat is kaptunk tőle, és elmesélte, hogy német felesége van, még fényképet is láttam róla. Vöröses szőke, átlagos, tipikus német lány. Németországban jártak egyetemre, ott ismerkedtek meg. Megtudtam, hogy gyermekük nincs. Csalódott voltam, nem értettem, miért. Nagyon intenzív álmaim voltak utána heteken keresztül. Állandóan azt álmodtam, hogy mi egy szerelmespár vagyunk, s szégyelltem magam emiatt. Kis alacsony, göndör fekete hajú, bajszos fiú, még magam előtt is kínos volt, valahogy nem tudtam megemészteni, hogy érzéseim vannak felé. 9 napot töltöttünk ott, az utolsó estét a boltban töltöttem nála, meghívott egy kólára és beszélgettünk. Teljesen természetes volt minden, mintha ezer éve ismernénk egymást. Az angol nyelvtudásom akkor még nem volt a legjobb, de ez mit sem számított. Tökéletesen értettük egymást. Azt éreztem, nekem ott az otthonom, és nagyon szomorú voltam, hogy haza kell jönnünk. Amikor elbúcsúztunk, megölelt. Rossz volt felülni a repülőre, s azt tervezgettem, ha már önálló életem lesz, akkor én ide újra eljövök, és biztosan egy arab férjet keresek magamnak, mert nekem ez a hazám. Évekig éltem ebből az emlékből. 17 éves koromtól folyamatosan kapcsolatból kapcsolatba ugráltam, nem találtam a helyemet. Amikor valaki a szerelemről beszélt, vagy olvastam róla, akkor mindig azok az érzések jutottak eszembe, amit az arab fiú váltott ki belőlem. Aztán elkönyveltem, hogy az egy illúzió. 14 évesen belevetítettem egy érzést, s most nem tudok szabadulni tőle. Állandóan egy teliholdas éjszakáról álmodtam, ahogy fekszünk a homokban és a csillagokat bámuljuk. Sokszor azt láttam, hogy felnyúlok az égre és elkapok neki egy csillagot. 25 éves koromban aztán jött valaki az életembe, aki elhitette velem, hogy ő a tökéletes társam. Hozzámentem feleségül. 2 év után éreztem, hogy valami nem működik. Méghozzá én nem működöm ebben a kapcsolatban. Nincs benne a szívem, a lelkem. Bár hozzáteszem, hogy nagyon értékeltem, mert előtte csupa bonyolult emberekkel hozott össze a sors. Megvertek, megloptak, becsaptak, megcsaltak. Sajnáltam a férjem, de egyre boldogtalanabb voltam. S a hétköznapi fásultságom miatt már elfelejtettem az álmaim. Rutinszerűvé vált az életem, 2010. decemberében jelentkeztem be először Vikihez oldásra. Életem meghatározó élménye volt. Vikit egyből a szívembe zártam.  Oldáson a lelkemből törtek elő a képek. Arawak indián voltam, egy szigetre vándoroltunk (valahol a karib térségben). Volt 1 kisfiam és egy párom, akit nagyon szerettem. Karibok támadtak meg bennünket, a kedvesemet megölték, a gyermekem elvették, engem pedig bezártak, és használtak egész életemben, míg fel nem akasztottam magam. Ezért félek a túl nagy szeretettől, nem engedem igazán magamhoz a szerelmet, mert félek az elvesztésétől, és ezért nem mertem még gyereket vállalni ebben az életeben. Kezdtem megérteni a miérteket. Tele voltam kérdésekkel. Rendszeresen jártam oldásra. Viszont egyetlen egy dolog kattogott a fejemben, ami oldáson jött, hogy én már ismerem régóta a valódi páromat, de a sok blokk megakadályoz abban, hogy elfogadjam a szerelmet és egyáltalán észrevegyem azt. Hónapokig törtem a fejem, végigzongoráztam az összes volt páromat gondolatban. Egyszerűen nem éreztem meg, ki lehet az. Aztán egy idő után elengedtem ezt a görcsösséget. Elérkezett az idő, hogy szembenézzek önmagammal és megszabaduljak a múlt terheitől.  Augusztusban voltam a párkapcsolati oldáson, ahol rengeteg blokk oldódott fel bennem. Láttam egy előző életemet, ahol Etiópiában egy fennsíkon éltünk, néha barlangban, néha magunk által tákolt kis kunyhóban. Boldog voltam, sok gyerekem volt. Láttam magam Kambodzsában a Sziámi-öböl partján. Egy kígyóféle mart meg, amibe bele is haltam. Az oldások hatására végre le tudtam zárni a régi kapcsolataim, sikerült a megbocsátás is. Amikor meditációban lélekben megházasodtam a másik felemmel, egy gyönyörű, fekete szempárt láttam. Fej és test nem társult hozzá, de nagyon ismerős volt. Izgatott lettem. Tudtam, tényleg ismerem, de egyszerűen nem jöttek hozzá képek. Hétvégi oldás után 2 napra rá kedden Vivien barátnőm hívott fel, hogy megkérdezze, szeptember 1-től tudok-e szabit kivenni 2 hétre, mert a szülinapi ajándékom miatt tudnia kellene. Én igent mondtam, de fogalmam nem volt, mit tervez. Augusztus 30-án van a szülinapom és kiderült, hogy a barátnőm befizetett egy egyiptomi útra kettőnket, ráadásul abba a városba, ahol gyerekkoromban nyaraltam. Olyan izgatott lettem! Sorsszerűnek tűnt nekem ez az egész. Ő nem tudott erről, sosem meséltem senkinek az arab fiúról. Ahogy ezt megtudtam, rengeteget fantáziáltam, és megint egyre intenzívebb álmaim kezdtek lenni. Elhatároztam, hogy elmegyek majd a bazár felé, hátha egy pillanatra is megláthatom a fiút. Ha nem tetszik, legalább el tudom végre felejteni. Ha pedig már nyoma sincs, akkor ez is egy ok arra, hogy végre elfelejtsem. Ahogy megérkeztünk, nem bírtam magammal, s természetesen első este arra vettük utunkat. Közben elmeséltem Viviennek mindent, s talán még izgatottabb lett, mint én. Azt mondta, ez teljes mértékben sorsszerű, merthogy ő eredetileg Görögországba akart vinni, le is volt foglalva az út, de utolsó pillanatban megkérdezték tőle, nem érdekli-e egy egyiptomi utazás, mert töredékáron dobták utána. A görög utunkra nagyon szeretett volna egy fiatal pár menni, így Vivi belement. Elég kacifántos, bár egyértelmű jeleket küldött az univerzum. Első este elsétáltunk a bazárhoz, ami a legnagyobb örömömre és meglepetésemre még mindig állt. Idősebb, őszes szakállas arab bácsika volt ott, de nagyon barátságosan fogadott bennünket. Beszélgetni kezdtünk vele, majd idővel rátértünk  a lényegre, miért is vagyuk itt. Kiderült, hogy ez egy családi "válallkozás", és mi a legkisebb fiát keressük. Merthogy 6 van neki. Mit ad Isten, elmesélte, hogy 2 hete költözött haza, mert nem rég elvált, és Németországban élt és dolgozott. De készül vissza Európába, mert ott szeret lenni.  Őszintén elmeséltük a bácsinak, ami 16 éve történt és kértem, hogy tegye lehetővé, hogy találkozhassam vele. Beleegyezett és megbeszéltük, hogy másnap este 8-kor odamegyek a bazárba, addigra hozza nekem a híreket. Másnap óriási izgalommal vágtam neki az estének. Se enni, se aludni nem tudtam aznap. Legnagyobb meglepetésemre a fiú ott volt a bazárban, a bácsi sehol. Újra előjöttek az érzések. Gombóc a torkomban, légszomj, és a szívem úgy kalimpált, hogy majd kiugrott a helyéről. Ahogy meglátott, hatalmas mosoly volt az arcán. Rengeteget változott, nem ismertem volna fel, de az a szempár... Abból ráismertem. Ezt a szempárt láttam minden álmomban, minden meditációmban. Olyan zavarban voltam, mint még soha. Kiderült, hogy emlékezett rám, és még a nevemet is tudta. Hajnalig beszélgettünk, s elmondta, hogy nagyon sokat álmodott velem. 12 csodás napot töltöttünk ott, nagyon hálás vagyok érte a barátnőmnek. Az első naptól kezdve minden nagyon természetes volt. Bár nem mondtuk ki, de olyan egyértelmű volt, hogy mostantól nekünk egymás mellett van a helyünk. Úgy beszéltünk és viselkedtünk, mintha egy összeszokott pár lennénk. Nem féltem attól, hogy arab, hiszen jóideje Európában élt. Utolsó előtti este a családjával voltunk, elmondta, hogy vonzódik hozzám, és nem akar elveszíteni. Teljesen ledöbbentem, mert azt mondta, hogy sokszor álmodta azt, hogy csillagokat hozok le neki az égről. Én is rengetegszer láttam ezt a képet, s akkor már tudtam, hogy összeköttetésben voltunk. Nem számított a hely, s az sem, hogy ezer éve láttuk egymást, akkor is csak egyszer, folyamatosan egymásban éltünk. Akkor már biztos voltam benne, hogy ő a párom. Azóta 3 hónap telt el, s 4 hete költözött Magyarországra. Már együtt élünk, és állíthatom, hogy soha életemben nem voltam még ilyen boldog. S a boldogságom életem minden területére kihatással van. Egyszerűen tökéletes az életem. Viki nagyon szépen köszönöm a segítségeteket, elmondhatatlan a hálám ezért. Csak azt tudom üzenni mindenkinek, hogy ne elégedjetek meg! Várjátok ki, keressétek meg azt a személyt, akit magatoknak szántatok, mielőtt megkezdtétek földi életeteket. A kor nem számít, és az sem, ha esetleg egy fél világ választ el benneteket! A párok megtalálják egymást! Te csak dolgozz magadon, szüntesd meg azokat a blokkokat, amik elválasztanak benneteket. Fejlődj, hisz ez a feladatod. Enélkül nem megy. Viszont egy olyan földöntúli boldogság a jutalmad, amiért érdemes élni. Nélküle viszont nem érdemes... Évi





Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése