2017. január 11., szerda

Elveszítetted önmagad…


Elveszítetted önmagad, s tőlem vártad a megváltást. Azt hitted, jön valaki, aki megment Téged abból a rideg álomból, melyben élsz. 

Bezártad magad egy sötét helyre, megfagyott körülőtted a világ. 
Talán bíztál abban, hogy a börtönöd kulcsa az én tulajdonomban van, de mikor kinyitottam az ajtót, csak néhány lépés erejéig hagytad el a rácsokat. Visszahúzódtál a jól megszokott cellába, újra bezárkózva a külvilágtól… az érzésektől… 
Valamikor nagyon fájt… és azóta véded magad… Nem engedsz teret az érzéseknek, nehogy újra sérülj. 

Hová lett belőled a fény? Miért engedsz teret újra a sötétségnek? 
Elszomorít, amit Rajtad érzek. Ha szemedbe nézek, egy rettegő kisgyermeket látok. Feladtad a küzdelmet? Beletörődtél a létbe? 
Miért nem látod a lelked mélyén szunnyadó csodát? 
Ha tehetném, szívesen megmentenélek Téged. Érzem, hogy lelked segítségért kiált! 
De a döntés a Tiéd. Én továbbra is itt vagyok, s ha úgy döntesz, hogy kiemeled magad lelked mocsarából, én megfogom a kezed. Ha képes lennél úgy látni magad, ahogy én látlak Téged, és szeretni magad úgy, ahogy én szeretlek, sebesült lelked egy pillanat alatt meggyógyulna, és behegedne minden régi seb. 

Én elfogadom, ahogy döntesz, de ne feledd, hogy itt vagyok. Szabad akaratod lehetővé teszi, hogy a süllyedést válaszd, de én még mindig bízom abban, hogy együtt emelkedhetünk… 

Várlak… 

Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu



Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 

Vélemények:

1 megjegyzés:

  1. ez az írásod egyenesen szétszaggat már...
    pontosan úgy történtek velem a dolgok ahogy ezekben a cikkekben leírod...

    VálaszTörlés