2017. április 6., csütörtök

Elengedés


A jelenben olyan energiák mozognak, melyek megkönnyítik az elengedést. Ha most tudatosak vagyunk erre, rövid idő alatt fényéveket haladunk a tudatosodás létráján. Szánj rá egy kis időt, és érezz rá, hogy itt az idő elengedni a sérelmeket, fájdalmakat, félelmeket, bűntudatot és minden negatív érzést. Azt gondolom, az elengedés hozzátartozik a mindennapjainkhoz. Épp olyan természetes, mint ahogyan felkel a Nap minden reggel, este pedig lenyugszik. A fa sem óvja a saját ágain csüngő napérlelte gyümölcsöket. Hogy miért is? Mert az ember és a fa egyaránt (mint minden élőlény), arra hivatott, hogy elengedje a számára feleslegessé vált dolgokat. A fa számára az érett gyümölcs saját magjait szállítja a földbe. Meg kell, hogy szülessen bennünk az elhatározás, hogy készek vagyunk elengedni minden érzelmi keserűséget, szűnni nem akaró megbánást, idegességet, aggodalmat, minden kínzó gondolatot. Merj továbblépni! Minden múltban elkövetett “hiba”, minden kapott sérelem, fájdalom, kudarc segített azzá válni, ami ma vagy. Ha mélyen magadba nézel, beláthatod, hogy minderre szükséged volt. Még arra is, amit Te okoztál másonak. Még ha furcsán hangzik is. Vedd ma sorra gondolatban azokat az embereket, akik megbántottak, akik fájdalmat okoztak. Egyszerűen hagyd, hogy képzeleted megmutassa őket. Majd egyenként bocsáss meg mindenkinek. Hidd el, hogy ez is egy jól meghatározott terv része volt. Azért bántott, hogy tanulhass belőle. Azért bántott, hogy fejlődhess általa. Lehet, hogy erre szerződésetek volt. Ő ugyanolyan áldozata ennek a helyzetnek, mint amilyen Te vagy. Próbáld úgy látni, mint ahogyan a Teremtő látja őt. A megbocsátás feloldoz. Az elengedés szabaddá tesz. Ha ezt természetesnek veszed, senki nem tud többé megsebezni.
Majd tedd meg ugyanezt önmagaddal. Bocsáss meg! Általában ez a nehezebb feladat. De elengedhetetlen a szabad élethez. A bűntudat megöl, megnyomorít. A múlton már nem tudsz változtatni. Ami történt, megtörtént. És azért, mert ennek meg kellett történnie. Csak azt tetted, amit tenni kellett. Te is tanítottál másokat. Segítettél megérteni neki dolgokat. Állj a tükör elé, és mondd ki hangosan: “Megbocsátok magamnak. Elengedem a múltat. Szeretem magam”. A lelked meg fog könnyebbülni, felszabadulsz. Észre fogod venni, hogy egyre könnyebben tudod teremteni az életed, mert megtanultad szeretni magad.

Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése