Kristálygyermekek




A kristálygyerekek kristályos energiamintával, gyönyörű, áttetsző aurával érkeznek, melyben megjelenhetnek az arany, indigókék, magenta, zöldeskék pasztellszínű változatai. Vonzódnak a kristályokhoz és a kövekhez, és ösztönösen tudják, hogy melyik mire használható. Ezen kívül vannak olyan külső és belső ismertető jegyeik, amelyekből egyértelműen rájuk lehet ismerni.

A kristálygyerekek kisebb létszámban 1998. körül kezdtek jönni a bolygóra, sokan 2000-től érkeznek. Legtöbbször indigó szülőket választanak maguknak. Általában nagyméretű babák, gyakran arányaiban túl nagy a fejük a testükhöz viszonyítva. 

Többnyire nagy szemük van, mellyel áthatóan nézik a másikat, így szerezve be róluk a szükséges információkat, azaz olvasnak bennük. Több más „különleges adottsággal", képességgel is rendelkeznek: képesek telepatikusan kommunikálni, és arra is, hogy meggyógyítsák magukat, és fizikai változásokat hozzanak létre a testükben az elméjük erejével.

Későn kezdenek el beszélni, nagyon muzikálisak. Békések és nyugodtak, erősen kötődnek az édesanyjukhoz. Gondoskodóak, bölcsek, elbűvölőek. Hatalmat, erőt sugároznak. Magasabb dimenziós mesteri énjük erőteljes energiáival rendelkeznek.

Nagy a biztonságérzetük, nincsenek komoly félelmeik, és gyakran nincsenek tisztában a fizikai test korlátaival és határaival, ezért időnként veszélyesnek tűnő dolgokat művelhetnek. Néhány kristálygyermeknek problémája van a koordinációval és azzal, hogy teljesen a „testében legyen", mivel sokuknak ez az első fizikai megtapasztalása azaz lassabban szoknak hozzá ahhoz, hogy emberi testben léteznek.

A kristálygyerekekből árad a szeretet, nagyon szenvedélyesek, rendkívül sebezhetőek, mivel nagyon érzékenyek. Emiatt előfordulhat, hogy megérzik, és „átveszik" a család egyes tagjainak megoldatlan problémáit, negatív érzéseit, amit az illető tudatosan, vagy tudattalanul magában hordoz. Kiegyensúlyozott mintákra és nevelésre vágynak, mindkét szülő részvételét egyformán igénylik az életükben.

Szoros összeköttetésben állnak a természettel és az állatokkal, gyógyító képességgel rendelkeznek. Gyakran beszélnek angyalokról, spirituális vezetőkről és előző életbeli emlékekről. Rendkívüli művészi adottságaik vannak és kreatívak.

Békés, szeretetteljes és biztonságos világban érzik jól magukat, és ennek a megvalósítására törekednek maguk körül, még manipulációk, vagy hatalmi harcok árán is.

Szintén nagyon érzékenyek lehetnek az étel minőségére, és ételallergia jelentkezhet náluk. A vegetáriánus ételeket és italokat kedvelik a megszokott ételekkel szemben.

Dr. Doreen Virtue


Megjegyzések