Különleges életeink...




Nagyon sokat gondolkodtam, megírjam e a történetem, de aztán úgy döntöttem, hogy megteszem név nélkül, mert lehet, hogy segítek valakinek. Azt hiszem a történetemről megoszlanak majd a vélemények. 


Az előzményekről annyit: 32 éves fiú vagyok, és sajnos gyerekkorom óta (13-14 éves lehettem) észrevettem, hogy nem izgatnak a lányok, inkább a fiúkhoz vonzódom. Én ezt nem akartam elfogadni, és vágytam "normális" lenni. De sehogy se ment. Aztán 25 éves koromban annyira magam alá kerültem, hogy drogozni kezdtem. Nem aludtam éjszakánként, buliztam, menekültem önmagam elöl. Majd kialakítottam egy kapcsolatot egy nálam idősebb férfivel. Ez öt évig tartott. Rendkívül magányos és szerencsétlen voltam, amikor is megkíséreltem megölni magam. Szerencsére életben maradtam. 


Ekkor kerültem el oldásra Fehérvárra egy barátom által. Persze, nem igazán volt kedvemre, de mikor megismertem Vikit, azt éreztem, ő az, akinek talán végre meg tudok nyílni. Ez így is lett. Az oldások által kezdtem önmagam megérteni, és készen álltam rá, hogy megszabaduljak a rám pakolt régi átkoktól. 


Megtudtam, hogy egy bukott lélek vagyok (csak én nevezem így) úgymond, és több féle átok hat rám és befolyásoltság alatt vagyok. Sok idő kellett ahhoz, hogy ezeknek a magját kiirtsam magamból. Közben ez elég fájdalmas volt, lelkileg feldolgozni. Fél évig nem igazán mozdultam ki otthonról, mert dolgoztam fel a problémákat, és értékeltem át az életem, teljesen kicserélődtem. Sokszor volt bennem, hogy feladom, de kitartottam. Elkezdtem másként tekinteni a férfiakra és a nőkre is, kezdtek megváltozni az érzéseim, egyik napról a másikra letettem a drogokat, elkezdtem méregteleníteni, és bár a kedélyállapotom nagyon hullámzó volt, egyre tovább tudtam tartósan jól érezni magam. Ez amiatt volt szerintem, mert elkezdtem megérteni a dolgokat, hogy ez hogyan alakult ki bennem. Sokat bántottak a szüleim de most ezt megbocsátottam nekik. 


Nem olyan rég a reggeli futás közben megismerkedtem egy lánnyal, akivel éjszakákat beszélgettünk át, és elkezdtem vonzódni felé. Megérintett a lelke, és azt kezdtem érezni, szerelmes vagyok. Azt éreztem, ezért érte meg életben maradnom. 


Sokáig tartott a folyamat, de megérte. Fél éve boldog kapcsolatban élek, lassan családot tervezek. Bár azt érzem, még nem minden eseményt dolgoztam fel a múltból, mindenképpen a legjobb úton haladok efelé. 


Igen, az embereknek megvan a lehetőségük arra, hogy szerelemben, boldogságban és nyugalomban éljenek, de ehhez szembe kell nézni lelkük sötét oldalával. XY



Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html




Megjegyzések