Nem azért élsz, hogy másokat szolgálj!



Ugye tudod, hogy nem azért élsz, hogy mások igényeit kielégítsd? Arra születtél, hogy megéld a saját történeted. 


Vannak emberek, akik végigkísérnek életünk egy-egy szakaszán, reményt és hitet adnak a nehéz időkben. 


Vannak azonban olyan útitársak, akik kemény leckék által tanítanak az elfogadásra, megértésre,  alázatra és a türelemre. Ám ezek elsajátítása nem kell, hogy folyamatosan szenvedésben tartson. 


Talán az egyik legnagyobb feladat az életben, hogy elfogadjuk embertársaink szabad akaratát. Hinni abban, hogy bármilyen nehéz is számára az élet, képes azt megoldani, hiszen ő vállalta. 


Nem szólok bele az életébe, nem akarok helyette megoldani semmit, nem látom el kéretlen tanácsokkal. Ha segítséget kér, természetesen állok rendelkezésére, de nem cipelem őt a hátamon. 


A kéretlen segítség a legnagyobb lelki tolvajlás a világon. Elveszem a lehetőségét annak, hogy megoldja a saját feladatait és ezek által fejlődjön. Így egészen biztos, hogy rövidesen újra ugyanabban a helyzetben találja magát, egyre erőtlenebbül.


A te cselekvési- és megoldási kényszered azt közvetíti felé, hogy nem hiszel benne, így méginkább csorbát szenved amúgy sem túl erős önbecsülése. 


Nem beszélve arról, hogy ilyenkor megállítod a saját életed. Gondolkodj el kérlek, vajon mi az, ami elől menekülsz? Egy érzés? Egy gondolat? Egy élethelyzet? 


Nem azért születtél, hogy mások helyett élj. Nem azért születtél, hogy feláldozd magad bárkiért is. 

Ne várj arra, hogy valaki megváltozzon… Ne várj arra, hogy jobb legyen… Lehet, hogy csak te ismered fel a változás igényét, neki még idő kell ehhez…


Amíg magától nem érzi, hogy másként kellene élni, feleslegesen pazarlod az energiád. Hagyd őt kérlek, hadd érlelődjön benne a gondolat, a változásra való igény. 


A te feladatod, hogy boldog légy, nem pedig az, hogy megválts másokat. Mindenki csak a saját sorsáért felel. 


A te életed, a te boldogságod nem függhet más emberek viselkedésétől. Itt az ideje élni! Itt az ideje jól érezni magad! 


Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html



Megjegyzések

  1. Nagyon igaz frappáns pontos meglátások.Végre valaki érinti ezta kényes,komplex témát.1000köszönet

    VálaszTörlés
  2. A saját sorsom magam tudom csak megváltoztatni! Szolgálatnak vége!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése