Valóra válik minden álom, ha nem adod fel!

Bejegyezte: –


Szia Viki, megérett az idő, hogy én is megosszam a tapasztalataimat és megköszönjem nektek a sok áldozatos munkát. Szerintem nem is tudják az emberek, hogy mennyi mindent kapnak az oldásokon, de akár az ingyenes írásokon, feladatokon, hanganyagokon, könyveiden keresztül. Hihetetlen számomra, hogy valakinek ennyi energiája van ‘idegen’ emberkékre. 

Pont ezeken keresztül tanultam meg, vagyis értettem meg, hogy minél többet ad önzetlenül az ember, annál többet kap vissza a sorsától. Én is sokmindenkinek segítek a magam életéhez mérten. Négy barátommal összefogtunk, és hetente egy alkalommal szendvicseket, illetve főtt ételeket hordunk nélkülöző, nehéz sorsú embereknek. Nagyon sokat tanultam amióta oda járunk, például, hogy azért fontos segíteni, mert bárki kerülhet ilyen sorsra. 

Az oldások után gondolkodtam el azon, hogyan is tudnék úgy segíteni, hogy nekem ne legyen leterhelő, mégis hasznos legyen. És egymás után jöttek a lehetőségek. Az életfeladatos, atlantiszos oldás után elkezdtem ceruzaportrékat készíteni (láttam, hogy atlantiszban is ezt tettem), és bár még nem látom, hogyan lehetne ebből akár megélni, de legalább elindultam az úton. Eleinte nem mertem pénzt kérni érte, de meglepően nagy összegeket adtak érte csak úgy maguktól az emberek. Bár tudom, hogy fontos, hogy az időmet fizesség meg, mert különben felborul az egyensúly. És kitaláltam, hogy árverésre bocsátok fél évente két portrét, melyet szintén támogatásra fordítok. 

Életem első oldásán, amin önbüntető programok oldása volt porondon, nagyon megragadt bennem egy mondat, méghozzá az, hogy minden emberrel szemben úgy cselekedjek, ahogy szeretném, hogy ő bánna velem. Ez belém égett. 
Így amikor türelmetlen vagyok, felkapom a vizet, akkor ez a mondat mindig lenyugtat, hiszen fordított esetben én is megértést akarnék, nem azt, hogy kioktassanak. 
A fedél nélküli emberektől sokmindent megtanultam. Megkaptam az alázat, az elfogadás leckéjét, de mindemellett a reményét is. Megtanultam sokkal jobban becsülni, értékelni az életemet, a döntéseimet, az ételt, amit megeszek, a vizet, amit megiszom, a meleg lakást, amiben alszom, és a szeretetet, amit kapok. Nekünk ezek természetes dolgok, de van, akinek luxus még egy kedves szó is. 

Kedves Viki, anyukád egy óriási kincs, mindig szerettem volna én is ilyen anyukát. Imádom hallgatni őt, humoros, érthető, életszerű az egész, és nagyon tetszett bennetek mindig is, hogy nem betanult sablonokat, mindenkire ráhúzott módszereket akartok az emberek torkán lenyomni, hanem teljesen egyedi oldásokkal, életből merített tapasztalatokkal tanítotok, nem akartok senkit megváltani. Nem ígérgettek semmit és nem mondjátok, hogy nálatok meg lehet gyógyulni vagy rendbe lehet jönni. Amikor először kérdeztelek és azt mondtad, hogy nem tudod megmondani, hogy nekem használ e vajon az oldás mert ez tőlem függ csak, akkor először megtorpantam, mert nem szerettem vállalni a felelősséget az életemért. De a hatásotokra ez is sikerült. Köszönöm szépen! Imádlak benneteket, így együtt szenzációs amit tesztek értünk. 

Az oldásoknak köszönhetően úgy érzem, ráléptem az életutamra, az életfeladatoméra, bár még nem ebből élek, de eljön annak is az ideje. Ettől függetlenül egy év alatt sokminden történt, és sokkal jobban élek anyagilag, mint azelőtt. 

Ami arra öszönzött, hogy leírjam a történetemet az az, hogy kilenc év magány, egyedüllét és megpróbáltatás után az oldásaitok hatására annyira sikerült rendbe rakni magam, a lelkem, hogy el tudtam engedni egy olyan plátói kapcsolatot, amiben csak hitegettek éveken keresztül, és ez engem teljesen felemésztett. Egyre mélyebbre, lejjebb süllyedtem és emiatt kerestelek fel benneteket anno. Nagyon sokat sírtam, szomorkodtam, de most már nem bánom, mert sikerült megtisztulnom. Amikor eldöntöttem, hogy elengedem, mert lehet, hogy ennek nincs jövője és őszinte voltam magammal, csináltam egy égetős szertartást, írtam neki levelet, és ennek hatására felhivott, akkor már fűt-fát ígért. Nem tudom mi történt, megszállt valami spiritusz, de akkor már tudtam nemet mondani. Pedig évek óta erre vártam. Boldog és büszke voltam és mintha kiszabadultam volna a börtönből, szinte azt éreztem. És lássunk csodát, másnak az instagramon egy srác kommentelt a képemhez, akivel éjszakába nyúló beszélgetésbe kezdtünk. Azóta már a vőlegényem lett, és benne megtaláltam mindent, amit eddig a többibe belevetítettem. Szerintem mindig is éreztem őt és őt akartam látni mindenkiben. 
Olyan nyugodt vagyok, amilyen soha nem voltam régebben, mielőtt megismertem őt. Ennek a szerelemnek köszönhetően jutottam el Brazíliába, ami régi nagy álmom volt. Úgy érzem, hogy mellette minden álmom valóra válik. És Viki annyira tudok azonosulni minden írásoddal, amikor a társadról irsz. Én is keresztül mentem mindenen. Szerintem mindenki keresztül megy ezeken a szakaszokon. És hogy mit tartogat még számomra az élet? Nem tudom, de azt tudom, mit akarok. Közösen irunk célfüzetet, mindketten kitöltöttük a Teremtésnaplót, és azon dolgozunk, hogy minden vágyunkat valóra váltsuk. A családomon még dolgoznom kell, érzem, hogy minden régi dolgot el tudjak fogadni, mert 42 éves vagyok, és mostmár én is családot szeretnék. Nem akarom, hogy a gyerekem vigye tovább ezt a sok maszlagot, ami nálunk volt. 

És még egy fantasztikus dolgot szeretnék leirni. Van egy nővérem, Vali, aki nagynehezen eljött velem oldásra, ő összesen 3 alkalommal volt csak, de ez elég volt neki arra, hogy 46 évesen megtalálja a párját és márciusban fog születni a kisfiuk. A testvérem depressziós és pánikbeteg volt, be volt zárkózva otthon, meg akart halni, és már teljesen lemondott arról, hogy neki családja lesz valamikor. Most kivirult, boldog és nagyon szerelmes. 

Kedves Viki, csoda amit csináltok, én is ezt mondom. Segítetek az embereknek önmagukra találni és a mai világban ennél nagyobb kincs nem létezik. Hálásan köszönöm neked és Mártikának mégegyszer. 

S. Mónika, 42

Megjegyzések

Megjegyzés küldése