Szerelem karácsonyra



Kedves Olvasók!János vagyok és egykoron valamikor régen szegény család gyermekeként nőttem fel. Szüleim állandóan harcoltak a pénzügyi nehézségekkel és nagyon keményen kellett dolgoznom nekem is és az öcsémnek is, hogy segítsünk eltartani a családot. Már fiatalon is tudtam, hogy szeretnék változtatni ezen a helyzeten, ezért úgy döntöttem, hogy a munkára és a fejlődésére fogok összpontosítani.14 éves koromban találkoztam az agykontrollal és egy nap meditáció közben rájöttem, hogy mennyire szeretnék dolgozni egy olyan munkában, amiben kreatív lehetek és segíthetek másoknak. Úgy döntöttem, hogy elkötelezem magam emellett a cél mellett és elkezdetem keresni egy ilyen munkalehetőséget. Néhány év múlva, az állandó munkakeresés és a kitartó fejlődés eredményeképpen, találtam egy olyan állást, amit mindig is szerettem volna. Az új munkám lehetővé tette számomra, hogy kreatív ötletekkel dolgozhassak és másokat is segíthessek, ami nagyon boldoggá tett.Később tanítottam is.Az új munkám mellett elkezdtem jobban figyelni magamra és az egészségemre is. Rendszeresen meditálni kezdtem és megtaláltam Viki facebookját és elkezdetem a lelki gyakorlatokat végrehajtani, hogy erősebb legyek és jobban tudjak törődni saját magammal, mert az nehezen ment. Csatlakoztam a meditációs csoporthoz, ahol hasonló gondolkodású embereket ismertem meg. Azért írtam meg az én történetemet, mert kérted, ha van olyan aki a te oldalaid által jött össze a párjával, az jelezze. Én a csoportban ismertem meg Annát, akivel a karácsonyi ajándékozós poszt alatt beszéltünk először, majd ennek apropóján találkoztunk. Ő ugyanolyan nyitott szívvel érkezett, mint én. Azonnal megláttuk egymás szemében a fényt, és hamarosan elkezdtünk találkozni. Szerelmünk azonban gyorsan mélyebbé vált, és már az első éjszaka után tudtuk, hogy mi ketten összetartozunk.Úgy döntöttünk, hogy karácsonykor együtt leszünk. Az élet számunkra nagyon széppé vált. Nehezen tudok írni róla mit érzek pontosan de azt akarom kifejezni, hogy most tökéletes az életem amiről gyerekkorban álmodtam. Mindig vannak további célok, de azokat is meg fogjuk valósítani. Érdemes az embernek kitartania és meditálnia mert sokat segíthet. János.


 

Megjegyzések