2011. december 31., szombat

Szerelem és gyermekáldás

Szia Viki! Elnézést, de csak most jutottam internethez, de küldöm a történetem, ahogy megígértem. Szeptember elején voltam nálad először a párkapcsolati oldáson.  Régóta nagyon erős félelem és bűntudat gyötör az elhúnyt párom miatt. Sosem értettem, hogy miért. Már 8 éve történt, de a mai napig nem bírtam megemészteni, egészen a karmaoldásig. Az oldás első gyakorlata pont erről szólt. Hatalmas, vastag kötelékek kötöttek össze bennünket még mindig, és azt éreztem, ezek sokmindenben gátolnak, visszafognak engem. Többek között ez volt az oka annak is, hogy nem tudok teherbe esni. Hatalmas munka volt ezeknek a kötelékeknek az elvágása, és ez egy hét sírással is járt. Utólag azt gondolom, hogy féltem én ettől a nagy fájdalomtól, ami az elengedéssel jár. Ő hiába halt meg, itt maradt mellettem, hogy vigyázzon rám, de sokmindenben megakadályozott, szinte utána is birtokolni akart. Döbbenet volt számomra, hogy a gyakorlat után minden köteléket, bűntudatot le tudtam vetni magamról. A párommal 4 éve vagyunk együtt, és végre aztérzem, hogy oda tudom adni magam ennek a kapcsolatnak. Nincsenek már félelmeim, nem vagyok feszült, ideges. Úgy érzem, ez volt a legnagyobb blokkom, és minden nagyon hamar a helyére került. Nagyon boldogok vagyunk, mert 3 és fél hónapos kismama vagyok. Ami azt jelenti, hogy az oldás után szinte rögtön sikerült teherbe esnem. 4 éve próbálkoztunk, ugyhogy nekünk ez volt a legszebb karácsonyi ajándék. Csak röviden megemlíteném még, hogy új munkahelyem lett. Váratlanul kirúgtak majd felajánlottak egy olyan munkát, amit majd nagyobb pocakkal és kisbaba mellett is tudok végezni (pedig akkor még nem tudtuk, hogy gyermeket várunk). Az életfeladatos oldás óta pedig elég komoly változások lettek az anyagi világunkban. A párom vállalkozása soha nem ment ilyen jól, pedig általában az év vége szokott a leggyengébb lenni. Idén pont fordítva volt. Amit felhalmoztunk adósságot, most év végén mind ki tudtuk tisztázni. Viki, köszönöm mindent nektek! Ildi, 35 éves


Aktuális oldások programja az alábbi linken megtekinthető:

http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html

2011. december 29., csütörtök

Tündérország lakói

A tündérek talán a legtöbb különféle elnevezéssel illetett "természetfeletti lények. Skóciában, Írországban hívják őket Aprónépnek, Írországban Nemeseknek, Cornwallban Régi Népnek. A Jó Szomszédok és a Béke Népe elnevezés is tündéreket takar. Korábban fay-nek nevezték őket. Ma inkább a "fairy" megjelölést használjuk a tündérnépek többségére.
Némely tündérek barátságosak, mások gyanakvóak, esetenként vadak az emberekkel szemben. Találkozhatunk föld alatti, tavakban, patakokban vagy tengerekben lakó tündérekkel, de a kelta tündérek jobban kedvelik a magaslatokat, esetleg a vadon mélyét, tavak partját.
Magasságuk eltérő. Akadnak parányiak, férméteresek, 100-120 cm magasak, de embernagyságú vagy még magasabb tündérek is léteznek.

Többnyire kisebb-nagyobb csapatokba tömörülnek egy-két magányos társukat leszámítva. Utóbbiak öltözködése is jóval egyszerűbb: rókabőrt, leveleket, zöld mohát, virágokat, vakondprémet vagy pókhálót öltenek magukra. A tündék szeretik a szép holmikat. Sapkájukat tollal, ruhájukat aranycsillámokkal díszítik, fejükön gyakran viselnek drágaköves koronát. Többnyire a helyi népviseletnek megfelelő színű ruhát hordanak. Írországban pl. a Daoine Sidhe és a Shefro tündérek zöld köpenyt és piros sapkát viselnek, a nők ruhája zöld, cipőjük szintén piros. Az elfek hagyományos viselete a zöld, míg Manx megye tündérei a kék színt kedvelik. Néhány leírásban fehér színű ruhában ábrázolják a tündéket. A kelta országokban mindemellett a zöld a kedvenc színük (a kelták a zöld színt a halállal társították), majd ezt követi a piros. Hajuk lehet vörös, barna, fekete vagy szőke, a nőké mindig hosszú, hátukra omló. Többnyire álnéven mutatkoznak be az embereknek (ha ugyan bemutatkoznak). Utálják, ha az emberek kilesik őket. A fogság elől némelyikük madárrá változva menekül.
Táplálékra és alvásra egyaránt szükségük van. Könnyen megbetegednek, de akár meg is ölhetik őket.
Gyakran töltik szövéssel, fonással az idejüket. Szerveznek maguknak vásárokat, piacnapokat, lovasfelvonulásokat, kedvelik a vidám tivornyákat, vadásznak vagy sportjátékokat játszanak (szeretik pl. a jéghokit). Kedvelik a zenét és a táncot. Játszanak pánsípon, dudán, cimbalmon, tamburinon, hárfán, sípon és dobon. Szeretik a rendet, a titoktartást és a nagylelkűséget. Hálásak, ha az emberek friss vizet hagynak nekik, de jó szívvel fogadják a tejet, sajtot, kenyeret, de a bor és a sütemények rituális felajánlása is hozzásegít a tündérek barátságának elnyeréséhez. De kedvelik például a gyömbért is. Az áldozatot a szabadban kell elhelyezni, lehetőleg zöld növények vagy fák közelében. Azonban ne várjuk, hogy a felajánlott ételnek, italnak másnapra lába kelljen. A hagyomány szerint a tündérek és a hozzájuk hasonló szellemi lények mindössze az emberi táplálék belső lényegét veszik magukhoz, a külső formát hátrahagyják. A legtöbb tündért meg lehet idézni különböző szertartások alkalmával, kérhetjük a segítségüket, parancsolni azonban nem szabad nekik, azt ugyanis nem tűrik. A tündérek pedig szinte mindig megtorolják sérelmeiket. Nem állhatják még a hideg vasat, nem mernek átugrani a folyóvizek fölött sem. Megijednek a sótól, csengőktől, a lópatkótól, a füttyszótól, az ujjpattintástól és a kifordított ruhától. Nem kedvelik az orbáncfüvet, a piros verbénát, a százszorszépet, a madárberkenyét, de a legkönnyebben talán egy négylevelű lóherével tarthatjuk magunktól távol őket. Aki átnéz egy kőbe fúrt lyukon, állítólag könnyűszerrel megláthatjuk a tündéreket. Úgy tartják, aki az óramutató járásával ellenkező irányban háromszor megkerül egy tündérhalmot, az megnyitja előtte kapuit.
A régi néphit Erdélyt tartja a tündérek lakhelyének, ahol a néphagyomány egyébként a mai napig számos várat régen tündérek által lakottnak vagy általuk építettnek tart. Ezek a régi várak az aranyi, dévai, kecskekői, firtosi, tartodi, torjai és a kolozsvári várak.

A tündérek társas viszonyban élnek, és érdekes, hogy a mondák többnyire csak tündérlányokról mesélnek, férfiakat csak nagyon ritkán emlegetnek.
Az egyik legfontosabb jellemzője a magyar tündérlegendáknak az arany szín központi szerepe - lépten-nyomon találkozunk sarkig érő aranyhajú tündérekkel aranyos ruhában. A tündérek "Arany Boldoghonban" élnek és arany oroszlán áll őrt a palota kapujában, ahol minden aranyból van. Az Aranyka, mint tündérnév is meglehetősen gyakori.

Mindez valószínűleg az idillszerű életkörülményeket hivatott szimbolizálni. Az Arany Boldoghonba a réz, ezüst és arany erdőkön át vezet az út, ahol a fákon ragyogó csillagok teremnek, ezüst források folynak, és ahol a varjúkárogás is rigódal. A palota ablakaira madarak repülnek és énekükre a tündérek táncra kelnek. A tündérgyermekeknek ajkára az égből csöpög a tej és bölcsőjük hóból és napsugárból van. Ha könnyeznek, szemükből gyöngy hull és ha mosolyognak, ajkaikról rózsák.
Másik szembetűnő jellemzője a magyar tündérmeséknek a hetes szám fontossága. Legnyilvánvalóbb erre utaló jel, hogy tündérhon hetedhét országon, hét tengeren, vagy hét világon is túl található - ez az "útleírás" mondhatni rendszeres a magyar tündérmítoszokban. Néhány más hasonló kifejezés még a "hét mély völgy" és az "égig nyúló hét hegylánc".

Tündérországba mindazonáltal csak nagyon ritkán juthat el halandó, ehhez a tündérek kegyeltjének, választottjának kell lenni, és akkor is csak kemény próbák kiállása és megingathatatlan hűség tanúságtétele után juthat el hozzájuk. Aki hűtlenséget mutatott, varázslattal visszaküldték és gyakorta sanyarú pásztoréletmódra ébredt fel az ilyen, soha nem tudván, hogy került ki tündérhonból.
A monda viszont azt tartja, hogy régen a tündérek éjjelente rendszeresen átjártak a mi világunkba Csallóközben, mikor annak még nem ez volt a neve, hanem Macskarév. Egy öreg fűzfa alatt terítették meg asztalukat, és bárki csatlakozhatott hozzájuk, és annyit szedhetett, amennyit akart és miután fölállt, a tündérek sarujából aranypor hullott a nyomába. Miután egy gazember egyszer hálátlanul viselkedett a tündérekkel, azok nem jöttek többet. Amíg a tündérek erre a helyre jártak, annyira szép volt, hogy "aranykert"-nek hívták, de miután eltűntek, Csallóköz lett a neve.
Más legendák szerint a hajdani erdélyi tündérvárakban időközönként a mai napig megjelennek néha a tündérek, akik az adott várban laktak. Így a Mezőbánd melletti Pogányvárban kilencévente megjelenik két tündér, a Déva várában lakott tündér pedig hétévente tér vissza.


Forrás: Dr. Doreen Virtue



Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:


Meditáció: újabb pszichiátriai betegség esetén bizonyult hatékonynak

Szakértők szerint az ősi meditációs technika kikapcsolja az agy azon területét, amely egy sor pszichiátriai betegséggel van összefüggésben, így enyhítve többek között a hiperaktivitás és az Alzheimer-kór tüneteit.

A tudósok remélik, hogy a felfedezés segít az idegrendszeri rendellenességek okainak felkutatásában, és könnyítheti ezek kezelését. Korábban már bebizonyították, hogy az utóbbi években oly népszerűvé vált meditáció segíti a dohányzásról való leszokást, a rákból való felépülést, továbbá alkalmazásával megelőzhető a pikkelysömör is.

A Yale Egyetem kutatói most úgy látják, a figyelem koncentrálásával és a boldogságérzés fokozásával le lehet lassítani az időskori elbutulás folyamatát. A megfigyelés vezetője, Judson Brewer így nyilatkozott: "A meditáció egy évezredek óta gyakorolt folyamat a pillanat megragadására és a jelenben való élésre. Ugyanakkor a mentális betegségek gyakran éppen a szórakozottsággal és a gondolatokba való túlzott belefeledkezéssel járnak, ezen segíthet a meditáció, mi pedig ezáltal bepillantást nyerhetünk az idegrendszeri folyamatokba.


A Proceedings of the National Academy of Sciences című lapban megjelent tanulmány szerint a tudósok kezdő és gyakorlott, különböző technikákat alkalmazó meditálókat vizsgáltak. Úgy tapasztalták, hogy akik régóta meditálnak, azok agyának az úgynevezett default mode network-je (DMN, az agy azon része melynek aktivitása nyugalmi helyzetben magasabb, mint egy célirányos feladat végrehajtása közben) csökkentett aktivitással dolgozott. Ez a terület felelős a figyelemzavarokért, a szorongásért és a hiperaktivitásért, valamint itt keletkeznek az Alzheimer-kórért felelős béta-amiloid plakkok. Pihenés alatt és a meditáció minden technikáját alkalmazva tapasztalható volt ez a csökkent aktivitás, ezért feltételezhető, hogy aki rendszeresen meditál, kevésbé van kitéve az olyan rendellenességeknek, mint például a skizofrénia.

A Wisconsini Egyetemen szintén előkészítés alatt van egy kutatás, amely azt hivatott feltérképezni, milyen hatással van a jóga és a meditáció a veterán katonákra. Azt feltételezik, hogy ezek a technikák segíthetnek a poszttraumás jelenségek kezelésében, így legyőzhetővé válnak a nyomasztó gondolatok, az érzelmi zsibbadtság és az álmatlanság.

Forrás: Házipatika.com


Aktuális tanfolyamok és oldások programja az alábbi linken megtekinthető:

Szellemek a házban?

Aki valamelyest helyet enged az életében a tudatosan megnyilvánuló spiritualitásnak, az megtapasztalhatja, mit is jelent egyáltalán a "szellem" megfogalmazás, miként lehet azt a helyén kezelni, és nem túlmisztifikálni, vagy éppen lealacsonyítani.

A legtöbb ember, ha szellemekről hall, félelem fogja el. Ez a félelem megmagyarázhatatlan, sokszor visszanyúlik gyerekkorunk horrorfilmjeihez, amikben a szellemeket majd minden esetben ártó szándékú, természetfölötti erőkkel rendelkező lényekként ábrázolják.

De vannak ehhez hasonló üzenetet hordozó dokumentumfilmek is, amikkel tovább erősítik az emberekben a félelmet, a rettegést a szellemvilág iránt. Tudom, gyakran hozom fel példaként a filmipari termékeket, de nem hiába, ugyanis a médiának ez a szegmense az egyik legnagyobb tudatmódosító és- manipuláló eszköz az egyes gazdasági és vallási érdekeket képviselők kezében. Bizonyos vallások, egyházak határozottan elzárkóznak a spirituális világoktól, és minden tudományt és szakterületet, ami ezzel foglalkozik, valamiféle eredendő rossznak, sátáninak kiáltanak ki, szinte megfenyegetve híveiket, hogy ha ők hinni mernek efféle badarságokban, akkor örök kárhozatra ítéltetnek.


A szellem szót a legtöbb ezoterikus szakember egyfajta "fénylényként" értelmezi, tehát egy olyan létezőnek, ami nem megfogható, de megtapasztalható (leginkább belső érzékszerveinkkel), nem rendelkezik állandó alakkal, formával, hanem azt szabadon változtathatja, és nem kötött az időben sem. Lényegében a szellem szó az egyik megfelelője, szinonimája lehet valódi, időtlenül létező lényünknek, tehát mindenki létezésének egyfajta kiindulási pontja. Teljesen természetes tehát, hogy félni valónk nincs tőle, hiszen mindenki fizikai teste egyfajta szellemtől származik, amit elképzelhetünk egy különleges energiahalmazként is. Ez az energiaegység szabad akarattal rendelkezik, így szabadon dönti el, mikor épít magának egy fizikailag is megnyilvánuló testet (fogantatás), és mikor hagyja el azt (pl. álom, klinikai halál, meditáció), vagy veti le magáról végleg (halál).

Sok esetben a szellemekkel szembeni félelmeink - tudatosan vagy tudattalanul - a haláltól való félelmeinkben gyökereznek. De miért is félünk a haláltól? Ha kedves anyanyelvünket hívjuk segítségül, a halált egyéb szófordulatokkal is kifejezhetjük. Elhagyja ezt az árnyékvirágot, jobblétre szenderül, örök nyugalomra tér, elköltözik az élők sorából… Meghalni, illetve ezt valamilyen módon megtapasztalni (pl. klinikai halál állapotában az ún. halál-közeli élmények) nem más, mint ismét fénytestvéreink között létezni, teljesen hozzáférve tudatunkhoz, eggyé válva a Tudással. Ebben az állapotunkban sokkal inkább megélhetjük szellemünk létezését, mint amikor fizikai testben élve, az elme által vezérelve, tudattalanul tengődünk. (Azonban vegyük figyelembe: ezt is a szellemünk választja, önként, nem büntetésből élünk meg ilyen életet!)


Szellemek tehát mindenkit körül vesznek, már csak azért is, mert mindenkinek van sajátja (a helyesebb kifejezés az lenne, minden fizikai test egy szellemi lényhez tartozik), aki irányítja, és egyben megtapasztalja a testünkben megélt valóságot. A legtöbben a szellemektől félők közül azonban valamilyen "idegen" szellemtől tartanak; például egy elhunyt hozzátartozó szellemétől, vagy egy házban korábban lakó ember szellemétől, aki valamit akar tőlük, nem hagy nekik nyugtot. Leggyakrabban ez az érzés az otthonukban erősödik fel, ahol a délutáni sziesztát, vagy az éjszakai pihenést ejtenék meg épp. A félelmet kiváltó ok jelentkezhet furcsa zajok formájában, amiket nem lehet beazonosítani, különleges, megmagyarázhatatlan jelenségekben, vagy felkavaró, esetenként akár visszatérő álmokban is. Vannak, akik ezekről nem is mernek beszélni senkinek sem, mert attól tartanak, teljesen bolondnak néznék őket. Vannak olyanok is, akiket szó szerint az őrületbe kergetnek azok a megélései, amik a szellemvilághoz kapcsolódnak, mert egyszerűen az elméje nem tudja összeegyeztetni a tapasztalásait a tudatával. Ez a képzavar egyre deviánsabb viselkedésekben nyilvánul meg a környezete számára, aminek a vége lehet szanatórium, vagy akár öngyilkosság is. Ezért is fontos beszélni erről a jelenségről, mert gyakran egy megfelelő ezoterikus szakember óriási segítségére lehet az ilyen élethelyzetben élő embernek.

Akiket zavarnak az otthonában lakó szellemek, több dolgot is tehet. Egyrészt elköltözhet, de semmi nem garantálja, hogy az új otthonába ne követnék őt test nélküli barátai, vagy ne találkozna ott újabbakkal. Másik megoldás lehet, hogy valamilyen módon szeretne megszabadulni ezektől a szellemektől. Meg is kérheti őket, hogy menjenek el, azonban ezek az entitások a legtöbb esetben jó okkal vannak ott, ahol; valamiféle üzenetet szeretnének még átadni, vagy segítséget kérnek valamiben… Ezt érdemes kideríteni, tisztázni, és ezután lehet csak igazán spirituálisan lakást tisztítani.


Nem ritka, hogy azért maradnak itt elhunyt hozzátartozók szellemei, mert maguk a hátrahagyottak nem akarják őket elengedni. Az önző ragaszkodás ("Én nem tudok nélküle élni"), a harag ("Hogy tehette ezt meg velem, hogy csak így itt hagyott?") mind mind olyan energetikai szálakat fűznek az elhunyt szelleme köré, amik megnehezíthetik számára a további szellemi tevékenységet, és még "földi" életéhez láncolják őt. Mindezek megoldására, és a szellemi-lelki béke megteremtésére megfelelő spirituális szakember segítsége ajánlott.

Minden esetre az, aki valamilyen szellemi tapasztalást él át, félelmét tegye félre, és inkább ismerje meg ezt a világot, aminek ő maga is részese, és ami talán sokkal szebb, mint gondolná...

Lélekgyógyász

Forrás: Női Napozó


Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html

2011. december 16., péntek

Gyémánt gyerekek

Nem olyan régen még csak kristály- és indigógyerekekről lehetett hallani, a szakértők azonban egy új spirituális céllal érkezett gyermekcsoportot is felismertek: a gyémántgyermekeket. Az ezoterikusok szerint ezek a csemeték épp úgy rendelkeznek valamilyen felsőbb eredetű küldetéssel, mint az indigó- vagy kristálycsemeték, nevelésük azonban a fentiekhez hasonlóan szintén rejt buktatókat.


Kik a gyémántgyerekek?

A gyémántgyerekek 2000 óta jönnek világra, általában szivárvány- vagy indigószülők sarjaiként. Jövetelük célja, hogy segítsenek felfedezni a környezetünkben fellelhető új energiákat, illetve, hogy nyitottságot, szeretetet és egymás iránti lojalitást tanuljunk tőlük. Ők maguk rendkívül érzékenyek a környezetükre, az emberekre, az állatokra és a növényekre, de ezzel együtt annak is tudatában vannak, hogy a világ többet jelent pusztán látható dolgoknál.

Állítólag érzékelik a magasabb rendű entitásokat és a rezgéseket, illetve otthonosan mozognak a számunkra láthatatlan környezetben is.
Habitusukat tekintve meglehetősen érzékeny egyéniségek, ugyanakkor makacssággal és akaraterővel ruházták fel őket, hogy képesek legyenek véghezvinni feladatukat. A gyémántgyerekek küldetése, hogy újra megtanítsák az embereket a szeretetre, és a saját környezetük, a Föld felé fordítsák figyelmüket.


4 jel, hogy gyémántgyermeket nevelsz

Amennyiben csemetéd különleges, annak árulkodó jeleit te is észreveheted. Tudd meg, mi alapján döntheted el!


Árulkodó számok

Feltűnő jel, hogy a gyémántgyermekek születési dátumában legalább három nulla található, de lehet több is. Egyesek szerint ez a legtöbb esetben különös küldetésre és adottságra utal, ugyanakkor ez a sajátosság az, ami keretek közé szorítja a gyémántbabák számát.
Ezzel együtt természetesen a három nulla nem megcáfolhatatlan bizonyíték: csak a születési dátuma alapján tehát még nem döntheted el, hogy csemetéd különleges-e.


Megmagyarázhatatlan képességek

Egy gyémántgyerkőc gyakorta rendelkezik különleges, megmagyarázhatatlan képességekkel. Megérzik például a környezetükben élők betegségét vagy lehangoltságát, ha pedig valakinél hasonlót tapasztalnak, azzal intenzíven törődnek, jelenlétükkel és energiájukkal gyógyítják. Az ezoterikusok szerint ugyanakkor a kicsik keze feltűnően meleg is lehet, mivel innen áramlik ki az energia.


Nem vonzza az ágy

Hozzáértők szerint a gyémántgyerekek nem töltenek túl sok időt az ágyban. Egyszerűen nem pihennek annyit, amennyit más apróságok, ami gyakran aggodalommal tölti el a szülőket. Nekik azonban valóban elég kevesebb alvás, mivel lényegesen gyorsabban képesek megújítani és regenerálni testüket.


Akaratos

Egy gyémántgyerekre gyakran panaszkodhat a tanító néni is, mert, bár könnyen tanul, nehéz lekötni, és a számára értelmetlennek tűnő szabályokkal lehetetlen megzabolázni. Rendkívül fejlett igazságérzettel bírnak a hasonlóan különleges csemeték, nem tűrik a méltánytalanságot, és határozottan szembeszállnak mindennel, ami szerintük nem jogos. Ugyanakkor másokat is előszeretettel a védelmükbe vesznek, nem csupán embereket, de a természetet is.


Óvd és neveld!

A gyémántgyerekek érzékenysége makacssággal, jóindulata erőszakossággal, értelme hiperaktivitással, tanulási vágya rakoncátlansággal párosulhat. Nevelésük tehát nem könnyű feladat, ezzel együtt mégis szükségük van rá, akkor is, ha meggyőződésed, hogy ők hivatottak az embereket tanítani. Ha szeretnéd boldog felnőtté nevelni csemetédet, szükséged lesz a kreativitásodra és kitartásra, hogy annyi törődést és odafigyelést adhass neki, ami kielégíti, leköti, ugyanakkor szabadságot enged neki.

Légy türelmes, és ne ragaszkodj vele kapcsolatban a nevelési szakkönyvek példatárához. Szeretettel és körültekintéssel alkalmazkodj személyiségéhez, de szelíd határozottsággal neveld e világi gyermeknek is, hiszen itt él, és itt kell boldogulnia.

Ha úgy véled, hogy csemetéd gyémántgyermek, akkor is tartsd szem előtt, hogy mindenekelőtt gyerek. Egy békés és nyugodt családban minden bizonnyal magától kifejlődnek azok a tulajdonságai, melyekkel életfeladatát beteljesítheti.

Forrás: http://www. femina.hu


Aktuális tanfolyamok és oldások programja az alábbi linken megtekinthető:

Indigo, kristály meg fényküldött

Harry Potter a szemüveges, vézna, nehéz sorsú fiú egyik napról a másikra egy teljesen más világ sztárja lesz, de hogy még messzebbre menjek: a Hősök című sorozatban teljesen hétköznapi emberek lesznek különlegesek, világmegváltóak. Amióta világ a világ, mindig vannak olyanok, akik kitalálnak, nevén neveznek valamit, ami addig is volt, csak éppen más értelmezést kap hirtelen, terminus technicusszal illetik, vizsgálni kezdik vagy éppen híveket toboroznak neki. A hiperaktív gyerekeket eddig kivágták az iskolákból, s tény, hogy nem éppen ez volt a legjobb módja a nevelésüknek. Nem tudom, hogy majd milyen gyerekem lesz, lehet indigó lesz, de lehet, hogy kristály, talán fényküldött, de az is lehet, hogy első generációs indigó vagyok. Lehet, hogy teljesen mezei gyerekem lesz, semmi extrával, nekem ez is jó bőven, elvégre is nem tudom milyen szemmel nézném, ha gyerekem megvilágítana a kezével tárgyakat vagy épp gondolattal mozgatná azokat. Merthogy valakik kitalálták, ilyenek a jövő gyerekei, akik már most is köztünk élnek.


Indigó gyerekek

Ezeknek a gyerekeknek indigó színű az aurájuk, ami újítót jelent. E szín megtekintése alapján is több kategóriába sorolhatóak az indigók, van aki az Aranykor hírnöke, van aki a Vaskoré. Az egész onnan jött, hogy megállapították, sok figyelemzavaros és hiperaktív gyereknek indigó színű az aurája. Ők pár lépéssel előrébb járnak társaiknál, nagyon intelligensek, tekintetükben jóval idősebbnek tűnnek, mint társaik, s állítólag nincs bűntudatuk. Küldetésük az, hogy eltöröljék a korábbi szemléletmódokat, melyekből ma már nem lehet profitálni. Általában maguktól tudják mi a helyénvaló, a saját értékrendjük szerint, saját elveik szerint, mindenkin segíteni akarnak és ez igazán kis korban is feltűnik. Nagyon jó képességűek, csak nem figyelnek általában arra, amit mondanak nekik. Sokukat pszichiáterhez küldik emiatt. A nevelésükre vonatkozó tanácsokról óriási a szakirodalom, egy biztos, hogy a mai kor gyermekei messze felülmúlják az eddigi generációkat és az indigó gyerekek küldetéseik sikere a mi hozzáállásunkon múlik.

Ez mind szép és jó, ilyen gyerekek, ilyen felnőttek nem csak az 1980-as évek óta születnek. Hiperaktivitás, nehezen kezelhető gyerekek, magas intellektusú gyerekek, akik segítőkészek, mindig is voltak, csak épp nem volt gyűjtőnevük, sem irodalmuk. Vannak, akik magasabb rendűnek érzik magukat a többieknél, és tudják, megmondják kinek merre kell mennie, míg vannak, akik szívesen terelgetik szeretteiket, segítenek másokon és érzékenyek a világ problémáira. Ettől még nem lesznek mások, indigók, különbek mint a többiek, csak humánusak.


Kristály gyerekek

Jellemzőiket végigolvasva mindenféle kérdés és vélemény kiesik az ember száján. Ezeket hanyagoljuk, jöjjenek a tények. Sokan érzik az energia legújabb változásait, talán megkönnyebbülést is érzünk a levegőben, ez a fajta, energia szintű változás folytatódni fog egy evolúciós lépéssel a kristály mint anyag adta energia összegyúrásában. A kristályok évszázadok óta kommunikálnak velünk, ez a magyarázat arra, hogy miért is szeretjük a kristályokat. A lényeg, hogy minden, ami a Földön van, lassan elkezd kristályos formává válni. 

Általában 1995-ben vagy azután születtek, nagy szeműek és átható a tekintetük, vonzó személyiséggel rendelkeznek, nagyon szenvedélyesek, későn kezdenek el beszélni, nagyon muzikálisak, és hamarabb énekelnek, mint beszélnének, a beszédhez telepátiát és saját maguk által kialakított jelbeszédet alkalmaznak, autizmussal vagy Asperger szindrómával diagnosztizálják őket, kiegyensúlyozottak, édesek és kedvesek, megbocsátóak a többiekkel szemben, nagyon érzékenyek és empatikusak, nagyon szoros összeköttetésben állnak a természettel és az állatokkal, gyógyító képességgel rendelkeznek, nagyon vonzódnak a kristályokhoz és a kövekhez, gyakran beszélnek angyalokról, spirituális vezetőkről és előző életbéli emlékekről, rendkívüli művészi adottságaik vannak, kreatívak, a vegetáriánus ételeket kedvelik a megszokott ételekkel szemben, lehetnek vakmerő felfedezők és hegymászók, rendkívüli egyensúlyérzékkel megáldva.

A Kristály vibráció gyermekei a következő evolúciós lépcsőfokot képviselik, s két fontos sajátossággal bírnak: rendkívül erőteljesen bírnak olyan képességekkel, melyeket mások mágikusnak tartanak, másrészt rendkívül sebezhetőek, mert nagyon érzékenyek. Tudják mi van a másik gondolatában, és szívében, értik az energiák működését, önmagukban megtörik a fényt, gondolataikkal tárgyakat mozgatnak. Vibrációs hiperérzékenységük abban valósul meg, hogy zavarják őket az ízek, hangok, színek, környezeti szennyezőanyagok, melyekkel szemben védtelenek.

Akkor most gondoljuk végig tudatosan, hogy átállunk a kristályra, gyerekeink csillogó szeműek lesznek, és tárgyakat mozgatnak, miközben belelátnak minden gondolatunkba. Ennek van valami értelme?


Fényküldöttek

A fényküldöttek születésük előtt önként vállalták, hogy segítenek a Földnek és lakóinak kigyógyulni a félelemből és annak következményeiből. Minden fényküldött szakrális feladattal érkezett a bolygónkra, ám ha megfeledkeznek igaz természetükről és céljukról, akkor elveszettnek érzik magukat. Azért jöttek hozzánk, hogy segítsenek nekünk, hogy gyógyítsanak, amiben csak tudnak. Késztetést éreznek mások gyógyítására, a Föld szociális és környezetvédelmi problémáira megoldást szeretnének találni, hisznek abban, hogy spirituális úton sok minden megoldható. Ők általában előre megéreznek dolgokat, vagy találkoztak angyali lényekkel, kemény élettapasztalataik voltak, melyek összetörték a tökéletességbe vetett hitet. Tudják, hogy magasabb cél érdekében vannak itt, csak épp nem tudják mi az, és hogyan tudnák megvalósítani. Belső hívást hallanak, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A hit és tömeg csodára várása már a népmesékben is ott volt, nehéz helyzetekben, kilátástalanságban tény, hogy csak ezek segíthetnek a túlélésben. Hogy a leírtaknak mi a valóságalapja, nem tudni, ám mindezt végigolvasva rá kell ébrednünk, hogy teljesen mindegy, milyenek leszünk, vagyunk, attól, hogy gyerekünk talán tárgyakat fog mozgatni, nem ússzuk meg a villanyszámla befizetését.

És még valami. Bár kigúnyolódtuk magunkat, a szerkesztőség csajai egyöntetűen hiszik hogy egyfajta paradigmaváltáson megyünk-mentünk keresztül, és ennek  a világ egyre inkább a spiritualitás felé fordul, az egzakt tudományok és a vallások helyett egyre nagyobb teret engedünk az energia hatalmának. Hiszünk abban, hogy egyre több ezekre fogékony ember jár a földön, s hogy egyre több születik.

forrás: http://cotcot.hu/cikk/2008/07/16/indigo-kristaly-meg-fenykuldott



Aktuális tanfolyamok és oldások programja az alábbi linken megtekinthető:


Indigó gyerekek- egy új dimenzió hírhozói ők?

Szülőként hajlamosak vagyunk állítani: a mi gyerekünk a legszebb és a legokosabb az egész világon- és ez így van rendjén. Sokan azonban állítják: egy új korszak, egy új dimenzióváltás közeledik, ezért a közelmúltban született gyermekek nem pusztán csak gyermekek, hanem egy új világrend közeledésének hírhozói. Ők az indigó gyerekek.


Kik az indigó gyerekek? 

Ha felsorolásszerűen jellemeznénk őket, így nézne ki: különcek, hiperaktívak, esetlenek, hiperézékenyek és rendkívüli értelemről tesznek tanúbizonyságot. Olyan bölcsességről tesznek tanúbizonyságot, hogy a „régi” bölcsek is megirigyelhetnék mentalitásukat. Ez nem kis mértékben nehezíti meg a gyerekek életét, főleg, hogy még az indigó jelzőt is rájuk biggyesztik. Állítólag egy új dimenzió, egy új világrend-váltás következik be hamarosan, és ezek a gyerekek ennek az új szemléletnek a hírhozói erre a földre. 


Miért indigó? 

Mindannyian „színekkel” is jellemezhetőek vagyunk. Ezek a csakra- vagy más néven auraszínek. Minden nemzedék egy adott témakörhöz is társítható, és ezáltal egy megfelelő csakrához is. Például az 1950-es évek nemzedéke a vörös nemzedék volt, mert számukra a biztonság volt a fő csapásirány- a vörös egyébként a gyökércsakra színe. A hetvenes évekre a fizikai élvezetek hajhászása volt az irányadó, ők a narancssárgák lettek, a nyolcvanasok a sárgák (hatalom) lettek. Az indigó szín a hatodik cskra színe, harmadik szemként is melegítik ezt a dimenziót. 

Az ebben a korszakban született gyerekek erős pszichikai képességekkel bírnak. Az aurájuk teljesen más színekben pompázik, mint az átlag-gyerekeké, a lelkük más értékrendet képvisel- segítség nélkül nehezen boldogulnak világunkban. Még mielőtt elvinnénk a gyereket egy aura-tapogatásra, és túlmisztifikálnánk az egészet, vizsgáljuk meg tüzetesebben a jelenséget. 

Ők azok, akik nehezen manipulálhatóak, a felnőttek szemével nézve: betörhetetlenek, nevelhetetlenek, nem lehet kordában tartani őket. Valószínűleg sokan a kijózanító atyai pofonra szavaznának eben az esetben, mint jó öreg módszer a nevelésre, ám az indigók nem csupán „rosszak”- van valami különleges abban a rosszaságban, különcködésben.


Különleges vagy különc?

Hihetetlen igazságérzékkel vannak megáldva, szinte felnőttként érvelnek a maguk igaza mellet- ilyenkor vakargatja a szülő a fejét, hogy vajon kitől is tanulhatta ez a gyerek ezt a viselkedést? Ugyanis nemcsak nem hajtják végre a felnőtti utasításokat, még szembe is szállnak nyíltan a felülről érkező „parancsokkal”. Persze meggyőzhetőek, ha azonos partnerként bánnak velük. 


Küldetésük 

Tiszták, nyílt szívűek, alapvetően megoldáscentrikusak. Tisztában vannak küldetésükkel, érthetetlen számukra a felnőtti gonoszság és ármánykodás. Makacs, neveletlen kölköknek tűnhetnek olykor, de ezt állítólag csupán reakció a helytelen felnőtti életre. Ha a szülővel nem tudnak zöld ágra vergődni, akár el is szakíthatják magukat lelkileg tőlük. Óriási türelem kell hozzájuk, ugyanis akkora hatalmat hoznak magukkal az Univerzumból, amellyel nem tudnak mit kezdeni ebben a világban. A szülőre szövetségesként és nem tanítóként tekintenek. 

Az őket tanulmányozó tudósok meglepő felfedezést tettek: ezek a különleges gyerekek már babakorban tanítják szüleiket! Ha kell daccal, ha kell kedvességgel, de mindenképpen tanulási folyamatnak vetik alá őket. Ha a szülő nem mutat partnerséget, akkor 5 éves korukra olyan szintű tiltakozó módszereket dolgoz ki, hogy sok esetben a szakemberek hiperaktívnak diagnosztizálják őket. Sokszor gyógykezelésnek is alávetik ezeket a mini, két lábon járó szuperlényeket. Gondolom nem mondunk újat, ha kijelentjük: mindez elkerülhető a törődéssel, a gyermek középpontba való helyezésével. 

Ha felfedezzük, hogy gyerekünk különleges, más mint a többi gyerek, akkor ne tegyük semmiképpen közszemlére! Ne dicsekedjünk vele vagy képességeivel, mert könnyen magunkra haragíthatjuk őt. Az ő feladatuk itt a Földön a szeretet közvetítése az anyagiassággal szemben- vagyis az emberek figyelmét az érzelmek irányába terelik. Mint az eddigiekből is kiderült: az indigó gyerekeket nem lehet semmire sem kényszeríteni, ami tisztességtelen vagy szögesen ellentétes az ő beállítottságukkal szemben. Emiatt megbélyegezhetik őket: nevelhetetleneknek, figyelemzavarosoknak kiálthatják ki őket.

A hagyományos nevelési elvekben hívő szülők, pedagógusok valószínűleg elutasítják az indigó-gyerek mesét. Pedig az erős akaratukon túl észre kell venni különleges képességeiket is: nagyon kevesen betegszenek meg, hosszabb ideig is élnek, mint a népességi átlag. Általában jó kedvük van, tele vannak világot megváltó tervekkel, nem törődnek a bosszúságokkal. Sokan művészi adottságokkal rendelkeznek, az alkotásban mutatkozik ez meg, mintsem az alkotások tanulmányozásában. 

Sokan büntetik ezeket a gyerekeket, szidják, gúnyolják őket- pedig nem ez a megoldás. Olyan szintű szégyenérzetet kelthetnek ezáltal a gyerekekben, hogy lassan elfelejtik, hogy kik ők és mi is a küldetésük. A megszégyenítés meg deviáns viselkedést válthat ki. 

Bármi is derüljön ki gyermekünkről: feltétel nélkül szeressük őt. Egy gyerek mindig egy csoda, rendelkezzen bármilyen aurával.

2011. december 15., csütörtök

Aktuális programok


Kedves Olvasók! Mostantól új weboldalon vagyunk elérhetők, ahol a saját cikkeink mellett sok érdekességgel várunk Benneteket. Egyenlőre a blog is megmarad, de az új cikkek már a másik oldalra kerülnek fel. Kellemes időtöltést kívánunk Nektek! Viki, Márti

Elérhetősége: http://elozoeletek.net


Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 






2017. augusztus 6. vasárnap 10-14.30 óráig: Párkapcsolati sérülések oldása, elengedése, a család és a párkapcsolat összefüggései (és ennek tisztítása)

Kép: Tóth István festőművész

A fizikai családból hozott és átvett karmikus terhek által okozott kötöttség okozza az ember életében a legtöbb szenvedést. Párkapcsolataink nagymértékben függnek attól, milyen mintákat hordozunk a családból, még ha ez nem is tudatosodik bennünk.
Szüleink párkapcsolata/párkapcsolatai adják főként azt a mintát, ami útmutatóul szolgál felnőtt korunkban. Míg nem értjük meg, miért pont az ő gyermekei akartunk lenni, milyen megoldandó feladatokat hoztunk elmúlt életünkből (amiben a szülők mutatják a tükröt), addig a megoldás is lehetetlennek tűnik.
Sokszor nem értjük azt, miért nem működnek a kapcsolataink. Miért vonzzuk be újra meg újra ugyanazt a szituációt, ugyanazt az embertípust. Nem értjük, miért nem szeretnek viszont. Miért csak olyan társakba szeretünk bele, akik foglaltak, vagy nem vállalnak fel. Vajon miért nem tudok kilépni ebből a szenvedéskényszerből? 
Az ember mintha tudatalatt szinte követelné magának a megalázást, a szenvedést. Amikor úgy érzi, már sínen van, történik valami, ami miatt romba dőlnek a tervei, szertefoszlanak a reményei. Teljesen felemészti a szeretetlenség és a várakozás. Mintha megállt volna az élete, és nem tudja, hogyan indíthatná újra. 

Ez a nap abban segít, hogy megérts az okokat, és újra meg tudj nyílni a szerelemre. Ahhoz, hogy fel tudd oldani a szenvedésed, ki kell bújnod a mártírszerepből. Ehhez viszont szükségesek a megértések. 

Ha megtörténik a múlt megbocsátása és elfogadása, egyenes az út a boldogság felé. Főként azonban magunknak kell megbocsátani, amiért bevállaltuk ezt az életet, ezeket a megtapasztalásokat. 
Ezenkívül jó tisztában lenni vele, milyen programok futnak a vérvonalon, milyen összefüggés van az édesanyáddal való kapcsolatod és a párkapcsolataid között, hogyan hat Rád, amit gyermekkorodban érzékeltél azon kapcsolatokból, melyek a közvetlen környezetedben voltak. 
Érdemes megérteni, mit hoztak a szülők magukkal, hogy lásd, csak azt adhatták, ami bennük is volt. 

Ezen energiák megtisztítását végezzük, hogy a családból erőt meríthess, ne szenvedést. Hogy kiegyenlítődhessen Benned az az energia, amit édesanyádtól és édesapádtól töltésként kapsz, így megteremtődhessen a harmónia, amivel aztán képes vagy szeretni önmagadat, és beengeded a szerelmet életedbe.

Észreveheted, hogy ezzel az egyenesági rokonok is tisztulnak (szülők és kapcsolataik, testvérek, gyermekek, és a párunk).

Ezen a különleges napon 3 lélek-oldás meditáció lesz a témában, tehát egy elég intenzív tisztulásra lehet számítani.

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com






2017. Augusztus 13. vasárnap 10-14.30 óráig: Családi kapcsolatok tisztítása, karmikus kapcsolatok oldása előző életekben


A nagy érzelmeket kiváltó, és frusztáló kapcsolatok előző életeinkből erednek. 

Ez azt jelenti, hogy akár több életed együtt töltötted valakivel, és most mindketten egyidőben visszajöttetek a földre, hogy békésen megoldjatok valamit, aminek egy régi életben nem került pont a végére. Általában ilyen karmikus kapcsolatunk van a szüleinkkel és a szerelmeinkkel is. Lelked eldöntötte, ki az a két ember, akihez kíván megszületni, hogy a feltétel nélküli szeretet által megoldjon akár egy többezer éve tartó konfliktust. A fizikai családból hozott és átvett karmikus terhek által okozott kötöttség okozza az ember életében a legtöbb szenvedést. Szüleink nem feltétlenül tartoznak lélekcsaládunkhoz, így akár idegennek is érezhetjük őket. A szülők azok, akik leginkább szembesítenek bennünket karmikus feladatainkkal. Ha szüleink már nem kísérik utunkat, akkor párkapcsolataink tartják elénk azt a tükröt, melyet a szülőkkel való kapcsolatunkból nem sikerült megtanulnunk.
Amíg nem érted meg, miért ezt a fizikai családot választottad ezen megtestesülésedre, míg nem világos előtted, miért pont ezektől az emberektől akartál tanulni, s nem tudod, mi volt a lecke, ami Neked szólt, sosem fogod magad maradéktalanul boldognak érezni (addig ezek a minták működnek a párkapcsolataidban is). 

Míg nem történt meg az elfogadás, megbocsátás, megértés édesanyád felé, addig nem tudod működtetni a női teremtő energiákat, a párkapcsolatot, az anyaság energiáit. Míg nem történik meg ugyanez a megértés az édesapáddal való kapcsolatodban, addig nehézkesen boldogulsz a fizikai világban, a pénz és anyagiak világában. 

A karmikus kapcsolatokban sokszor figyelhető meg harc és feszültség, legyen akár párkapcsolat, akár egy szülő-gyermek viszony. Együtt érkeztetek vissza ebbe az életbe, hogy megoldjátok a problémákat, és a köztetek lévő energia megtisztuljon. Ha erre nem hajlandó valaki, akkor cipeli életről életre a lélek a megoldandó feladatot. Azért vagytok most együtt, hogy meg tudjatok egymásnak bocsátani. Méregteleníted a lelked azáltal, hogy elengeded az iránta érzett negatív érzéseket. Karmikus kapcsolatod olyan, mint egy vizsga. Általa lemérheted, hol is tartasz a fejlődésben. 

Azt gondolom, ha valaki tudatosan akarja élni az életét, és kezébe venni az irányítást, mindenekelőtt a legfontosabb feladat karmikus- és családi kapcsolatainak megértése, megtisztítása, blokkjainak oldása.

Ezen a különleges napon 3 lélek-oldás is lesz a témában, ezek közül egyik előző életekbe vezető meditáció lesz. Érdemes előre elgondolkodni, melyik emberi kapcsoltunk az, melynek szeretnénk tudni karmikus múltját, hogy könnyebben megértsük a jelent. 

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com





2017. Augusztus 20. vasárnap 10-14.30 óráig: Párkapcsolati önbüntető programok oldása (előző életekben is), ezek összefüggései a családból hozott mintákkal
Kép:Tóth István festőművész

Születésünk óta meghatározza hitrendszerünket az a család, melybe beleszületünk. Szüleinktől kaptuk szokásainkat, hiedelmeinket, sokszor pedig félelmeinket, fájdalmainkat is. Bár nem véletlenül választottuk őket, és akartunk a gyermekük lenni. Tudtuk, hogy pontosan ezen megtapasztalásokra van szükségünk a fejlődéshez. 

Azonban rengeteg felesleg, negatív hitrendszer, félelem és fájdalom akadályozza előrejutásod, amiknek szinte nem is vagy tudatában. 
Egész egyszerűen nem tudod, miért vonzod újra és újra ugyanazt a helyzetet. Mintha tudatalatt követelnéd magadnak a szenvedést…
  • Újra megaláztak… Újra becsaptak… Újra elhitették velem, hogy szeretnek… Újra reménykedtem… Újra ugyanaz a bajom… - mondogatod magadnak, s nem érted, mi történik körülőtted. Önbüntető programjaid folyamatos figyelmet követelnek Tőled. Azt akarják, hogy észrevedd, valamit meg kell gyógyítani. 
Ezen mintákat mind elmúlt életeidből, mind a családból hordozod magadban. Addig fognak akadályozni a boldogulásban, míg el nem távolítod őket az útból. 

Édesanyád érzései meghatározták magzati korodat, így ha ez egy “problémákkal” teli időszak volt számára, akkor azóta is azt érezheted, hogy az élet csupán problémákból és szenvedésekből áll. Ha nem tervezett gyermek voltál, esetleg más neműnek vártak, szintén gyötörhet a bűntudat, sokszor magad sem tudod, miért. Azóta is mindenkinek próbálsz megfelelni, és azt érzed, kevés vagy.  

Ezen blokkok kerülnek oldásra a nap folyamán, hogy megszabadulhass gyermekkorod fájdalmaitól, a folyamatos önbüntetésektől, félelmektől, hogy szabadabban élhesd meg a szerelmet, és rátalálhass valódi önmagadra. 

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com



2017. Augusztus 27. vasárnap 10-14.30 óráig:  A nőiség és férfiasság felélesztése, szülő-gyermek kapcsolat oldása, szexuális blokkok-, és a magzati kor oldása

Ha úgy érzed, most jött el a Te időd, hogy visszahódítsd Önmagad, felszabadítsd hatalmad, visszanyerd önbecsülésed, meggyógyítsd nőként vagy férfiként elszenvedett sérüléseid, akkor hasznos lehet Számodra ez a nap. 
Ha ez életet választod, elég bátornak kell lenned ahhoz, hogy feláldozd régi, elnyűtt, tehetetlen önmagad.

Elsőként arra kérlek, tedd fel magadnak a kérdést, hogy elégedett vagy-e nőként vagy férfiként önmagaddal. Tudod-e élni a tökéletes társ, feleség, férj, anya vagy apa szerepét? Szereted-e a külsőd? Vagy azt érzed, kissé megkopott a fényed?

Reménytelennek látod magad, tehetetlennek? Nem működik megfelelően a párkapcsolatod, vagy jóideje nincs is?

Vajon mikor és hogyan sérült meg női-férfi részed, ami miatt önsajnálatba és önbüntetésbe kezdtél?

Lehet, hogy elméd nem tudja a választ, de lelked mindenre emlékszik.

Vagy érezted-e már, hogy szülőként elbuktál? Mikor utólag azt gondoltad, hogy amit nyújtottál, túl kevés volt? Lehet, hogy évek, vagy évtizedek óta gyötör a bűntudat emiatt. Itt az idő feloldozni a lelked!

Itt az idő, hogy a zavarodottságból a nyugalomba lépj, a bizalmatlanságból a bizalomba, a haragból a szeretetbe, a áldozatiságból a tettrekészségbe, a reményvesztettségből örömteli emberré válj!

Fel kell újra tárnod és fedezned Önmagad, hogy szépnek, egészségesnek, szabadnak lásd, aki a tükörből mosolyog vissza Rád. Hiszen a világ csupán visszatükrözi azt, amit magadról gondolsz.

Ideje meggyógyítani sebesült, elnyomott lelked. Ehhez szükséges az édesanyával (esetleg nagymamával) való kapcsolat kiegyenlítése, az átvett nehézségek és feladatok letétele, és a szülői minták megtisztítása.

Gyógyítást végzünk a szívben és az alsó csakrákban, hogy önfeledten és szabadon élhesd meg szerepedet és a szexualitást. Szexualitással kapcsolatos hiedelmek feltárására is sor kerül. Gyógyítjuk a karmikus sebeket, az elnyomást, a szexuális bántalamzásokból eredő sebeket (akár előző életekből).

Majd oldjuk azon sebeket, amiket a másik nem által szenvedtünk, ahol megalázva, elnyomva, megcsalva, kihasználva és mellőzve éreztük magunkat.

Így újra képesek leszünk szeretni, szeretetet befogani, megteremteni tökéletes önmagunkat, és elfogadni a számunkra méltó partnert és szerelmet.

Végül pedig oldjuk a magzati korban szerzett sérüléseket. A magzat mindent érzékel, ami a fogantatás és a születés között történik az édesanyával. Minden félelem, fájdalom ott marad a lélekben lenyomatként, amivel újra meg újra bevonzzuk ugyanazokat a helyzeteket, és képtelenek vagyunk kilépni a sablonból. Ezért szükséges a megértés.

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com




2017. Szeptember 9. szombat 10-14.30 óráig:  Szerelem a csillagokban - felkészülés lélektársad bevonzására

Kép: Tóth István festőművész

Talán Te is hallottál róla, hogy az igazi szerelmek még a testek leszületése előtt, a köztes létben köttetnek. Megvan az oka annak, ha első találkozásra megérinti valaki a szívedet. Ezek a kapcsolatok nagyon régre nyúlnak vissza, akár több ezer évre. 

A boldog párkapcsolat nem a véletlen műve. Akkor tehetünk rá szert, ha megértünk erre. Ha megoldottunk és lebontottuk azon blokkjainkat, melyeket előző életeinkből magunkban hordozunk, és ha megértettük családi "érzelmi örökségünket". Mindemellett feldolgozásra kell, hogy kerüljenek a   párunkkal közösen megélt régi életek sérülései. 

Ezen a napon kifejezetten a köztetek lévő blokkok kerülnek feloldásra, hogy a fizikai síkon is működőképes legyen a kapcsolat. 

Van, hogy találkozol valakivel, és ez a találkozás valódi, vagyis a lelketek is megérinti egymást. Ám a lélekben berögzött minták, blokkok, melyeket magunkban hordozunk, megsemmisítik a lehetőséget és semmivé foszlik. Szenved mindkét fél, és szinte magyarázat sincs arra, miért nem tudják megélni a szerelmet. Sokszor van az, hogy az egyik fél nem mer lépni, túl nagy benne a megfelelni vágyás, vagy egyszerűen fél a saját érzéseitől. De felmerülhet a méltatlanság akadálya, amikor kevésnek érzi magát egy számára tökéletesnek tűnő kapcsolathoz. Akár így vagy úgy, minden esetben szenvedés a vége. Néha magyarázat sincs rá, de a két fél külön, messzi távolságban vágyakozik egymás után, miközben a fizikai világban egy másik életet él. A szenvedés önmarcangoláshoz vezet, lelki gyötrelmekhez, sok esetben testi tünetekhez és az életenergia csökkenéséhez. Mindkét fél képtelen a továbblépésre, és megállítják az életüket. Van, akik éveket tékozolnak el ebben az állapotban.  Ennek okát kutatjuk és oldjuk a nap folyamán. 

Pedig a tiszta érzéseken alapuló kapcsolatok világa különleges világ. Néha nem is értik az emberek, hogyan eshettek szerelembe és táplálhatnak ilyen erős érzéseket valaki iránt, akinek teljesen ellentmond a "józan ész". Különleges időszakot élünk a Földön. Egyre inkább kezdi átvenni a szeretet a hatalmat, és nem csupán karmikus társakat vonzunk magunkhoz, akik fájdalmas leckék által késztetnek a fejlődésre, hanem valódi lelkitársakat is. Ők a lelkülket érintik meg, és néha lehetetlennek tűnik az együttlét (társadalmi különbözőségek, körkülönbség, már meglévő társ). Idegen az érzés, és amennyire csodálatos, annyira gyötrő is. Képtelenek vagyunk megérteni, mi is zajlik valójában. 

A lélektársak találkozása céllal történik. Számukra a boldogságot a két fél összeolvadása hozza meg. 
Azon dolgozunk ezen a csodálatos napon, hogy elhidd végre, hogy Te is megérdemled a földi mennyországot. 

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com






Minden program Székesfehérváron kerül megrendezésre. Bármelyikre szeretnél jelentkezni, az aloeviki@gmail.com címen megteheted. Arra kérlek, hogy csak akkor foglalj helyet bármelyik napra, ha biztos, hogy el szeretnél jönni. Ha pedig bármi miatt mégsem tudsz megjelenni, kérlek mindenképpen jelezd, lehetőleg 1-2 nappal az oldás előtt, hogy másnak átadhassuk a helyet, aki jönni szeretne. Ha valaki nem szól, sajnos legközelebb nem tudunk fenntartani helyet számára. Köszönjük!


Szép napot kívánunk! Viki, Márti

2011. december 14., szerda

Galaktikus Tündérmese

Réges, régen, egy messzi, messzi galaxisban éltek azok a kis fénylények, akik csak azzal foglalkoztak, hogy örülnek az életüknek abban a boldog és időtlen dimenziójukban. Egy napon, egy hatalmas és nagyszerű angyal jött el hozzájuk. Az arcán rendkívül komoly kifejezés volt. Önkénteseket jött toborozni egy nagyon fontos kozmikus küldetéshez. Van egy kicsi - de nagyon különleges - bolygónk az Alcyon galaxis peremén, amit Gaianak hívnak. Olyan ez, mint egy különleges, csodás kert, amin százezernyi különféle életforma nyüzsög. Olyan ez a hely, mint valami kísérleti állomás a galaxisban, ahol a legérdekesebb humanoid életforma él, amely magába olvasztotta a kozmosznak mind a lehető legmagasabb és mind a lehető legalacsonyabb ismert frekvenciáit is. Röviden összegezve: a teljes dualitást. Egyfelől képesek a legmagasabb frekvenciák hordozására, a szeretetre, a fényre, az örömre, ami csak létezhet az egész Univerzumban. Másrészről úgyszintén képesek hordozni a lehető legsűrűbb és legsötétebb kozmikus frekvenciákat is, ami csak létezhet a kozmoszban - olyan frekvenciákat, melyek eonnyi korszakokkal ezelőtt alakultak ki. Ez a jelenlegi helyzet. Az idő tartományában a bolygó periodikus ciklusokon halad keresztül. Pillanatnyilag a bolygó éppen most hagy maga mögött két nagyobb ciklust is - egy kétezer év hosszúságú korszakot, amit a Halak korszaknak hívnak és egy huszonötezer éves korszakot is, amelyben a bolygó megtett egy teljes kört az Alcyon körül, amely a Tejútrendszer központi Napjának számít. 

Ezen körök befejezéseképpen, egyidejűleg sok minden véget fog érni és sok minden fog elkezdődni. De ami a leglényegesebb, a bolygó éppen most éli át a fénynek egy olyan beáramolását, mely során drámai mértékekben megemelkedik a saját frekvenciája. Mint minden átmenetkor, most is fellép egy bizonyos mértékű zűrzavar. Ezek egy része geológiai jellegű lesz, mivel Gaia magában is egy élő, fejlődésben lévő bolygó. De ezek közül nagyon sok a rajta túlnyomó részben élő, uraló humanoid fajt fogja érinteni. 

Ez nem lesz túlságosan könnyű e faj számára - különösen a faj azon egyedei számára, akik még alszanak és a lehető legalacsonyabb frekvenciákon rezegnek. Amint a frekvencia változik és növekszik, az ezen egyedekben bizonytalanságot, majd rettegést fog kelteni. 

Az első evolúciós éra a bolygón a fizikai éra volt, amelyben a kulcsszó a túlélés volt. A második éra, amely most fejeződik éppen be, a mentális korszaké volt, amelynek kulcsszava a logika. A harmadik éra, amely most kezdődik éppen, a szívé, melynek kulcsszava a szeretet. Ez a legmagasabb frekvencia. 

Azok, akik jelenleg a hatalmat regnálják a bolygón, a régi rendhez, a fizikálishoz és a mentálishoz kötődnek. Azoknak, akik képesek lesznek kiterjedni a szívközpontjukig, akik képesek egy istenien kalauzolt életet élni, azoknak könnyű lesz ez az átmenet. Azok, akik nem képesek erre, nagyon sok hányattatást fognak átélni. 

Szóval, ez a jelenlegi helyzet Gaiaval. Az ok, amiért most itt vagyok a következő: önkéntes jelentkezőket keresek, akik humanoid formába inkarnálnák magukat azon a bolygón, hogy segítséget nyújtsanak a könnyű és sima átmenethez. A múltban prófétákat és tanítókat küldtünk oda. Nagyon gyakran brutálisan üldözték vagy meg is ölték őket. Más esetekben pedig, ,,isteneknek'' lettek kikiáltva, akiket imádni kell és a humanoidok különféle vallásokat és rituálékat kreáltak köréjük, melyekkel kontrollálhatták egymást. Mindent csináltak azon kívül, hogy elfogadták volna azt a pár egyszerű tanítást, ami számukra fel lett ajánlva. 

Szóval, itt az ideje, hogy mással próbálkozzunk. Nincs több próféta, megváltó meg avatár, amiket az emberek vallásalapításra tudnának felhasználni. Mi most ezreket - százezreket - küldünk átlagos fénylényekből, csupán két feladattal: 

Maradjanak a szívük terében. Függetlenül attól, hogy mi történik, maradjanak a szívük terében. Emlékezzenek arra, hogy kicsodák is ők, miért vannak ott és miről is szól az az egész. Egészen egyszerűnek látszik ez, nemdebár? Sajnos, nem! Amint azt már említettem is volt, a dualitás elérte a bolygón a lehető legmagasabb csúcsait is. Az a faj tökélyre vitte a jó és a gonosz illúzióját. A lehető legnagyobb kihívás, amivel szembe kell nézzetek ezért hát az lesz, hogy emlékeztek arra, hogy Kik Vagytok, Miért Vagytok Ott, valamint, hogy Mi Is Ez Az Egész. Amikor emlékeztek, képessé váltok arra, hogy megmaradjatok a szív terében, függetlenül attól, hogy milyen külső események is zajlanak körülöttetek éppen. Miből veszitek észre, hogy elfeledtetek? Ez nagyon egyszerű. Figyeljétek meg az ítéleteiteket. Abban a pillanatban, midőn észreveszitek, hogy éppen ítélkeztek, akkor tudni fogjátok, hogy Kik Vagytok Valójában, Miért Is Vagytok Itt és Mi Is Ez Az Egész. Ez lesz számotokra az emlékeztető jelzés. 

Nos, éppen ez itt a kihívás. Az élet azon a bolygón nagyon kifinomult megkülönböztető képességet igényel - igen bölcs kiértékelést arról, hogy mi is az igazság, hogy mi a legmegfelelőbb és mi az a legmagasabb szintű jó, mind a ti és mind a bolygó számára. Nagyon sok esetben a megkülönböztetés nagyon hasonlít az ítélkezéshez. Ennek ellenére, tudni fogjátok, hogy mikor ítélkeztek éppen, és mikor mozdultok ki a szíveitek teréből, amikor hibáztatások terében találjátok magatokat.

Mi tudjuk jól, hogy micsoda kihívások elé képes valakit állítani az a bolygó. Tudunk arról, hogy mennyire valóságosnak látszik azon a bolygón az illúzió. Értjük jól azt, hogy milyen hihetetlen sűrű is az a dimenzió és mekkora nyomással kell szembenézzetek. De ha túlélitek ezt a küldetést - ezért keresek önkénteseket - hipergyorsasággal fogtok fejlődni. 

Továbbá elmondanánk azt is, hogy tisztában vagyunk avval, hogy jópáran azok közül, akik csillagmagként arra a bolygóra fogtok menni, sohasem fogtok kicsírázni, kivirágozni - sohasem fogtok annyira felébredni, hogy képessé váljatok újra emlékezni arra, hogy kik is vagytok valójában. Néhányan fel fognak ébredni és ragyogni kezdenek, de erősen le fogják fojtani őket a többi ember véleményei és mindenütt jelenlevő gondolatformái. Mások felébrednek és ébren is maradnak és az ő fényük forrásul fog szolgálni nagyon sokak inspirációja, valamint emlékezése számára. 

Mindenfelé fogtok inkarnálódni a bolygón; minden kultúrában, minden fajban, minden vallásban. De különfélék lesztek. Egészen sohasem fogtok beilleszkedni. Amint felébredtek felismeritek azt, hogy az igazi családotokat nem ugyanaz a faj, kultúra, vallás, megye vagy akár biológiai család jellemzi. Ez a kozmikus család - azok, akik veletek együtt jöttek oda - segítenek többféle módokon is a kisebb és nagyobb átmeneti folyamatok során. 

Igazi testvériség és globalizáció a legfelsőbb formák között csak azok közül jöhet létre, akik emlékeznek arra, hogy Kik Is Ők Igazán, Miért Is Vannak Itt és Miről Is Szól Ez Az Egész. Ez mint az Isteni Jelenlét igaz temploma fog megjelenni, a szívetekben, ahol ez a jelenlét teret nyer és ahonnan szolgálhatjátok a világot. 

Szóval, készen álltok? Jó! 

Ó igen, mellékesen meg kell jegyezzem azt is, hogy pár apróságot is el kell mondjak... 

A sűrűség miatt, abban a dimenzióban lehetetlen ügyködnötök egyfajta űrruha nélkül. Ez egy biológia védőruha, mely idővel meg is változik. Nagyon sok mindent lehetne erről meséljek, de az erre rendelkezésre álló idő rövid volta miatt csak annyit mondanék, hogy bele kellene ugorjatok ennek a kellős közepébe és meg kéne tapasztaljátok ezt saját magatoknak. Mindemellett én szóltam előre erről. Még veszélyes is lehet az, ha elfeleditek kik is vagytok valójában, ha azt gondoljátok, hogy ti VAGYTOK az űrruha, azon tény helyett, hogy az egész egyszerűen csak egy jármű a számotokra abban a dimenzióban. Egyszer csak észre fogjátok venni, hogy milyen nagyszámú és sokféleségű űrruha van arrafelé és milyen jó szórakozás is figyelmet szentelni ezeknek. Habár, a végtelen változatosság ellenére, mivel ez a dualitás bolygója, ezek a változatosságok gyakorlatilag két nagy csoportba sorolhatóak be, mely csoportokat ,,nemeknek, ivaros hovatartozásnak'' hívják. Ismétlem, nincs most időnk ebbe mélyebben belemenni. De amint megtaláljátok a kapcsolatotokat a saját űrruhátokkal, az lesz a legtanulságosabb és a legérdekesebb dolog is egyben. 

A következő apróság pedig a következő. Azért, hogy ténykedni tudjatok abban a dimenzióban, kaptok egy mikrocsipet is, aminek ,,perszonalitás, személyiség'' lesz a neve. Ez olyan lesz, mint egy azonosítójel, lenyomat az űrruhátokon, mely lényegileg tesz teljesen különbözővé mindenki mástól, aki csak ott van. Ez teszi lehetővé a számotokra a részvételt az ottani hologramban - olyasmit, amit úgy hívnak ,,konszenzusos valóság.'' Még egyszer, fennáll a valós veszélye annak, hogy annyira érdekeltté váljatok a holografikus perszonalitás drámáiban, hogy elfeleditek, hogy kik is vagytok valójában és azt gondoljátok, hogy TI VAGYTOK a saját személyiségetek. Tudom én azt, hogy ez most teljesen hihetetlenül hangzik a számotokra, de majd ha egyszer már ott lesztek... 

Megismétlem, annyi minden mást is elmondhatnék még az orientációkról, de úgy gondoljuk, hogy a többit nektek magatoknak, ,,ott helyben'' kellene kikísérletezgessétek. Az egyetlen egy dolog, ami fontos, hogy emlékezzetek arra, hogy Kik Is Vagytok Valójában, hogy Miért Vagytok Ott és Mi Is Az Az Egész Valójában. Ha ezt megtudjátok cselekedni, minden más pompásan fog működni. De jó jegyezzétek meg: Nagyon kevésnek sikerül tényleg EMLÉKEZNI erre, ők kilógnak majd mindenhonnan a ,,másságukkal'' és a többiek ,,Megvilágosodottnak'' vagy ,,Felébredettnek'' meg efféléknek fogják őket nevezni. Fura, ugye? 

Nos hát, Sok Szerencsét és Jó utazást!!! 

fordította: Ziegler Attila 2003-10-29 

forrás: http://shaumbra.wire.hu


Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html

Lelkünk fejlődése a reinkarnációkon át

Az asztrális világ a lélek lakóhelye. Hét szintből áll. De vajon milyennek kell elképzelnünk, tapasztalta-e már valaki?

A meditátorok beszámolói szerint az asztrális univerzum finom fény-és színvibrációkból áll, sok százszor nagyobb, mint az anyagi világ. Nem más, mint az emberek érzelmei, képzelete, álmai által teremtett világ, mely azonban nagyon is létezik. Az asztrálfények hasonlítanak a sarki fényre, van napszerű, sokkal vakítóbb, és holdszerű, enyhébb, lágyabb fény. Az asztrálvilág végtelenül gyönyörű, tiszta és rendezett. Lakója nagyszámú asztrális lény.

Hogy élnek az asztrál-lakók?

Az asztrális sík lakóinak nincsenek fizikai szintű vágyódásai. Intuíciójuk felfogja az egész világot. Hideg, meleg nem befolyásolja őket. Az asztrálsíkon többnyire fiatalos formában élnek, de van, aki idősebb alakját kedveli. Amikor az ember az asztrálsíkon jár (meditációban, esetleg alvásban), akkor ő is ezekhez a lényekhez hasonlatos. Az asztrálsíkon a kommunikáció alapja az asztrális telepátia és a távolbalátás.

Földhözragadt lelkek

A halál után a lélek és a szellem kapcsolatát az szabja meg, hogy a lélek mennyire maradt földi vágyaktól terhelt. E kapcsolat határozza meg azt is, hogy az asztrális világ hét szintje közül melyikbe kerül a lélek. Ha a földhöz kötő vágyak még erősek (szenvedélybetegségek, materialista gondolatok stb.) akkor a lélek rezgése inkább a Földhöz köti. Így erős tisztításra van ahhoz szüksége, hogy a szellemmel való kapcsolata helyreálljon. Persze ez a behatás nem marad nyom nélkül a szellemben sem, így a következő inkarnációban mindenképpen meglesznek a kiegyenlítésre való hajlamok, karmatikus történések formájában. Lehetőség van a köztes létben való fejlődésre (Létköz), de a földi vágyakat csak fizikai inkarnációban, vagyis egy következő élet során lehet hathatósan ledolgozni. A lélek és a szellem együtt halad át ezeken az asztrális szinteken, és amikor a lélek megtisztult, a szellem akkor szabadulhat meg és haladhat tovább a mentális világok felé. Ide a lélek már nem tudja követni őt.

Az asztrális világ hét szintje

Első szint: Az innen inkarnálódó léleknek minden cselekedete az önzést, a szerzést és megtartást szolgálja. Jellemző rájuk a durvaság, kegyetlenség, az erőszakra való hajlam, önhittség, önösség és az ölési vágy. Robosztus testalkat, durva, erőteljes, állati vonások jellemzik őket, nélkülözve minden kecsességet, kiforrott, szellemmel áthatott formát.

Második szint: Ebben a szférában megerősödik az én, és az ebből következő negatív tulajdonságok, jellemvonások is. Megjelenik a hiúság, a becsvágy, büszkeség, lobbanékonyság, ravaszság, hazudozás. Haragosak, de már kiengesztelhetőek. Értékelik a testüknek és érzékeiknek jó dolgokat, megjelenik a hedonizmus. Hajlamosak a kilengésekre, mértéktelenségre, nem ismerik az arany középút szabályát. Telve vannak kétségekkel. Erősen rettegnek az ismeretlentől. Sokan lesznek közülük öngyilkosok.

Harmadik szint: A lélek itt már törekszik a fény felé. Egyszerűség, szorgalom jellemzi, megbecsüli a jót, és törekszik az igaz útra. Felmerül a béke és nyugalom utáni vágy. Hajlanak a becsületességre és az őszinteségre, de gyanakvóak. Szeretnek kritizálni és ítélkezni, féltékenyek a más által megszerzett javakra, hiszen nem látják át a mélyebb összefüggéseket. A szürke, középszerű emberek tartoznak ide, akik csendben teszik a dolgukat, kerülve minden feltűnést.
Sok hívő és vallásos ember van itt, de még görcsösen ragaszkodnak a hitükhöz. Szeretetük a családi szeretetben összpontosul. Hihetetlen számukra az isteni szeretet fogalma, így a párkapcsolatok is inkább játszmákból állnak, nem pedig türelemből és elfogadásból.
Ez az első három szint egyfajta burokként veszi körül a Föld szféráját, és innen még kötelező az inkarnáció!

Negyedik szint: Itt a sokféleség és a sokoldalúság a meghatározó. Megjelenik az áldozatkészség és a lemondás képessége. Kitartás, bátorság, erős akarat jellemzi a negyedik szintről érkező lelket, azonban még hajlamos az elragadtatásra. Már képes isteni szeretetből jót cselekedni. A hit és bizalom már sokkal tisztábban jelentkezik, de még nem tud áldozatot hozni azokért, akik megbántották. Párkapcsolataik már a tanulási folyamatot szolgálják, és öntudatlanul elkezdik keresni a lelki társukat, vagyis a duálpárjukat.
Erről a szintről a szellem már szabad akaratából inkarnálódik.

Ötödik szint: Az innen jövő lelkeket megnyugvás és elfogadás jellemzi. Ismerik a hallgatás törvényét, tiszta életet élnek, mértékletességet gyakorolnak és áldozatkészek. Anyagi világuk és körülményeik nem befolyásolják szellemi életüket, alázatosak, becsületesek és tiszta hit hatja át lelküket. Megtapasztalják az isteni kegyelem működését életükben, a megbocsátás és szeretet elvét alkalmazzák. Ha rosszat tettek, nem gyötri őket bűntudat, hanem rögtön megpróbálják kijavítani a hibát. Nem emésztik magukat felesleges dolgokkal, hanem megfelelő időben és megfelelő helyen cselekszenek. Visszaemlékeznek a paradicsomi állapotra, és efelé törekszenek útjukon, hiszen tisztában vannak azzal, hogy az isteni egység visszaállítható. Ennek érdekében sok áldozatot vállalnak, és a köztes létben sokszor az alsóbb régiókban tevékenykednek.

Hatodik szint : Ebből a szférából inkarnálódni már igazi áldozat az emberiség fejlődéséért. A saját célok háttérbe szorulnak. Hatalmas szereteterők jelennek meg, türelem és elnézés jellemzi a lelket. Igazság- és szabadságérzet árad belőlük a világba. Ők azok, akik a legnehezebb helyeken és időkben öltenek testet, azért, hogy akár egy lelket is megmentsenek a kárhozattól. Sokszor az emberiség ezért kiközösítéssel, megvetéssel, sőt halállal fizet nekik, hisz tanításaikat nem mindig értik meg.

Hetedik szint: A legfölső szint. Az alsóbb rétegek innen táplálkoznak energiával. Érzelmi és természeti szinten már nem függ a Földtől, tiszta tudás és bölcsesség hatja át. Fontos tudnunk, hogy a duálpárok itt várják be egymást, mielőtt tovább haladnának, ha nem egy időben vetették le a fizikai testüket. Itt már nincsenek földhöz kötő vágyak, gondolatok, az itt lévő lelkek tiszták, és a szellemek készek továbblépni a szellemi szférákba.

(forrás: www.osara.hu; www.interno.hu)



Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: