2015. augusztus 18., kedd

Vizualizáció

"Emlékszem, gyerekkoromban még nem volt ennyi tévécsatorna, nem is néztünk ennyit tévét. Volt azonban annak a kornak még számos nagy előnye is, például az, hogy az olvasás szeretetére nevelt. Mikor még nem tudtunk olvasni, felolvastak nekünk a szülők, óvónénik mindenféle meséket, történeteket. Mi pedig a hallottak alapján összeállítottuk a fejünkben a ,,mozit". Fantasztikus volt! Főleg, ha a felolvasóban volt annyi tehetség, lélek, nem csak elhadarta.

Döbbenten látom, hogy a mai gyerekek nagy részét csak ledobják a tévé elé és nézetik vele a Minimaxot vagy valami ostoba japán rajzfilmet. Mintha a világ, a média tudatosan igyekezne zombikat, elmebetegeket kitermelni, olyanokat, akiknek nincsen képzelőereje, készen kapják az ideákat és az így kialakult érzelmi töltetük is kissé beteg. Nem állítom, hogy a mai gyerekek mind betegek, de a mi felelősségünk, hogy jó képzelőerejű ember lesz-e az a gyerek vagy csak zombi, aki elvárja, hogy mások szolgálják ki ideákkal, képekkel, gondolatokkal és - sajnos! - érzésekkel. Felnőttként az ilyen ember elvárja, hogy őt a partnerek tegyék boldoggá, hiszen ő maga gyakorlatilag képtelen a boldogságra MÁGIA hiányában. Mert a mágia nem más, mint a képzelet, a képzelőerő. Benne is van a szóban: iMAGInáció, azaz képzelet. Szerencsére azonban ezt a képességet lehet fejleszteni felnőtt korban is, csak el kell kezdeni.

Sokaknak talán éppen ezért megy nehezen a vizualizáció, mert keveset olvastak, inkább a készen kapott ideákba, képekbe kapaszkodnak, ezekbe az emlékekbe, amiket a moziban, filmekből merítettek.

A meséknek éppen ezért van hatalmas szerepe, ráadásul éppen a legfogékonyabb korban, a gyermekkorban. A gyermekmesék igen csak tele vannak lélegzetelállító fikcióval, amit már gyermekkorban elképzelnek a csemeték a maguk módján. Emlékszem milyen izgalmas volt a történetek alapján elképzelni a mesefigurákat. Például Micimackót. Alsó tagozatosok voltunk, amikor a napközis tanító néni mindig felolvasott nekünk a Micimackóból.

A mai gyerekek többsége már egyáltalán nem veszi a fáradságot, hogy elképzelje Micimackót és barátait, a Százholdas Pagonyt és a többi dolgot: megtette ezt helyettük Walt Disney. Ahogy megtette ezt helyettük sok más ismert mesefigurával is. Valóban szükség van erre? Nem inkább arra kellene ösztönözni a porontyokat, hogy ők maguk képzeljék el mindezt, ahogy mi magunk tettük annak idején? Vagy a jelenlegi társadalomnak éppen ilyen ,,katonákra" van szüksége? Akik szó nélkül elfogadják más elképzelését?

A MÁGIA az igazi hatalom egyik kulcsa. Az ELKÉPZELÉS. Képzeld el, aztán érezd és a tiéd lesz. Ekkor válsz Te magad is tudatos mágussá, azaz teremtővé.

Nem tudsz vizualizálni? Akkor menj vissza az alapokhoz! Ne szégyellj mesét olvasni, ha kell! Rengeteg mese van, amit még nem láttál filmen, tehát nem tudsz valamilyen rajzfilmfigurára asszociálni olvasás közben. Szánj rá időt, hogy olyasmit olvass, ami megmozgatja, beindítja a képzelőerődet.

Ha meló után hazamész és valami klassz történetre vágysz, akkor ne a tévé távkapcsolója után nyúlj, hanem inkább vegyél elő egy jó könyvet, izgalmas regényt. Így fejleszted magad vissza igazi MÁGUSSÁ, amilyen az igazi, valódi lényed.

Műszaki cikkekből iszonyatos túltermelés van: nem véletlen, hogy a világ média így alakul: a rádiók, rádiójátékok, izgalmas hangjátékok (amik szintén fejlesztik a képzelőerőt!) eltűntek, helyüket átvették a kereskedelmi rádiók a tucatzenékkel és az ostoba, idegesítő, erőszakos szpíkereikkel, ma már egyre olcsóbban hozzájuthatsz nagyfelbontású nagyképernyős plazma- és lcd tévékhez és dübörgő házimozi-rendszerekhez, csak nézz, nézz, nézd a készen kapott ideákat és nehogy használd a varázslatot, a mágiát, a képzelőerődet! Egy jó könyv ára pedig már jóval több, mint egy 5.1 Dolby Digital körhangzású DVD filmé! De ne higgy ennek az ostoba sodrásnak! Lehet könyveket olcsóbban is beszerezni, olvasásra mindig is van mód, csak el kell kezdeni! Olvasással a legegyszerűbb és legélvezetesebb fejleszteni a képzelőerődet. Ne csak műszaki meg elméleti, filozófiai könyveket olvass, hanem izgalmas regényeket, olyan szerzőktől, akik valóban tudnak írni! Az írás egy mesterség, az igazi, szakavatott művelői pedig csodálatos dolgokat tudnak átadni. Többek között a képzelés művészetét. Ez pedig nélkülözhetetlen a kreatív vizualizációhoz.

Természetesen ha tudatos vagy, tudatosan élsz, akkor jó ha megválogatod, hogy milyen történeteket olvasol. Hiszen ha csak horrort olvasol - bár én magam is szeretem a jó horrorkönyveket - akkor a félelem rezgéseit teszed magadévá. Nem mindenkinek való minden irodalmi mű. Ezért is ajánlom a meséket. A lényeg, hogy a könyv szórakoztasson, jól érezd magad olvasás közben és beinduljon a fantáziád. A tévét meg a filmeket pedig tedd a maga helyére. A televízió kész képeket ad, valóban az agy ,,rágógumija". De ami rosszabb, hogy kész érzéseket is ad! Amikor nézed - főleg a mai műsorokat -, vizsgáld meg, milyen érzések generálódnak benned! Javarészt ezek: aggodalom, felháborodás, düh, méltatlankodás, elégedetlenség, sajnálkozás, félelem stb. Rezgésed ugyanaz lesz közben, mint amit ezek a képek sugároznak, ne is csodálkozz, hogy csupa olyasmit vonzol a tapasztalatodba , amit ott látsz. Mert a televízió is MÁGIA, készen kapott mágia, készen kapott elképzelés. Mit választasz? Azt, hogy mások által generált elképzeléseket ültessenek a fejedbe, hogy átvedd azokat az érzéseket, amiket ezek közvetítenek, vagy te magad akarod iránytani az érzéseidet és elkezded használni a képzelőerődet a saját hasznodra?

A döntés ezúttal is a Tied. Ne hagyd, hogy mások döntsenek helyetted egy világító képernyő által. Kezdd el. Legyél MÁGUS!"

Forrás: fecsegj.hu


Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése