Amikor lélektársak találkoznak...




Érezted azt valaha, hogy néhány emberrel különleges lelki kapcsolat, kötődés van köztetek? 

Ők azok, akik nem “csak” látnak, de éreznek is… 

Tudják azt, amit ki sem mondtál. Lelketek kommunikál egymással. 


Vannak dolgok, amikről azért nem beszélünk, mert képtelenség elmondani. Ezekre az érzésekre egyszerűen az 

nincsenek szavak. 


A lelki társad mélyen a szemedbe néz, és nyitott könyvvé válsz. Kiolvassa lelkedből az érzéseket. Szavak nélkül kommunikáltok. Van, hogy évezredek játszódnak le bennetek pillanatok alatt. Mert a lelketek mindent tud. A lélekben nincs bizonytalanság. 


Két lélektárs nem tévesztheti meg egymást, ha a szívükre hallgatnak. 


Hiába mond neked bármit, hiába tagad, ferdít, szépít, te pontosan tudod, mi van a lelkében. Érzed a félelmeit, a fájdalmait, a ki nem sírt könnyeket, és a mérhetetlen szeretetet. 


Van, hogy fizikai segítséget nem nyújthatsz, de lélekben ott vagy vele. És ezt ő is érzi. 

Van, hogy az utcán összepillantotok, s talán senki észre nem veszi, de benneteket milliónyi kis szikra táncol, hiszen a testek elmentek egymás mellett, de két lélek találkozott. És ettől talán napokra vagy hetekre feltöltődött szeretettel.


Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html



Megjegyzések

  1. Az ersesek, megerzesek azonban nem helyettesithetik a szemelyes kommunikaciot egy parkapcsolatban sem. Koszonom az irast.R.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése