ROSSZULLÉT ÉS HÁNYÁS - LELKI OKAI




A rosszullét és a hányás jelzi, hogy valami, amit magunkhoz vet­tünk, amivel foglalkoztunk, megfeküdte a gyomrunkat. Akár egy probléma is megfeküdheti a gyomrunkat, elronthatja az étvágyunkat. Ismerős fordulattal élve: „Már a puszta gondolattól is rosszul leszek!" A kellemetlen helyzetek és nyomasztó problémák, mint látjuk, fizikai rosszullétet idézhetnek elő, ami végeredmény­ben odáig fokozódhat, hogy a lelki értelemben emészthetetlen, jókora falatoktól hányás révén szabadulunk meg.

Az émelygés elutasító magatartást jelez olyasmivel szemben, amit egyáltalán nem tudunk elfogadni. Ám a mértéktelen, össze­vissza evés - azaz ha egyszerre rengeteg különféle dologgal foglal­kozunk - szintén rosszullétet és hányást okozhat.

Az ember megszabadul azoktól a dolgoktól és benyomásoktól, melyeket nem akar szervezetébe beépíteni, gondolkodásába integrálni. A hányás a védekezés és elutasítás erőteljes megnyilvánulása. Mindez még világosabban tetten érhető a terhességi hányás esetében.

Émelygés akkor keletkezik, ha olyasmi tudatosul bennem, amit nagyon szerettem volna nem megtörténtnek hinni. A hányásban jóval nyomatékosabban fejeződik ki a védekezés és elutasítás gesz­tusa: valamivel érintkezésbe léptem, amit nem tudok (nem akarok) elfogadni, „hányingerem támadt" tőle, magamon kívül szeretném tudni.

A hányás révén viszont csupán testi síkon szabadulok meg azoktól a dolgoktól, melyek számomra emészthetetlennek vagy károsnak tűnnek. Legszívesebben ugyanezt tenném lelki téren is, de nem találom meg a módját, különben nem került volna sor arra, hogy ezen energiákat testi szinten vezessem le

Alapvetően fontos, hogy ne foglalkozzunk tovább a hibákkal vagy az elutasított helyzettel, inkább keressük a megoldás lehetősé­gét, mely valóban „feloldást" hoz. Meglehet, hogy magán a kelle­metlen helyzeten vagy éppen tulajdon hozzáállásunkon kell változtatnunk. Mindkettő a védekezési mechanizmus megszűnését eredményezi, s vele együtt elmúlik a rosszullét is


Összefoglalva: Rosszullét és hányás - kívánság, hogy bárcsak valami ne történne meg; valamit „émelyítőnek" találunk, nem nyug­szunk bele a körülményekbe; védekezés, elutasítás






Megjegyzések