A SZÉGYENÉRZET ELENGEDÉSE




Sokan voltunk már áldozatok, és nem csak egyszer. Lehet, hogy testileg vagy szexuálisan bántalmaztak, vagy egy másik ember szenvedélybetegségének lettünk az áldozatai. 

Értsük meg: ha valaki bántalmaz bennünket, nem nekünk kell szégyellnünk magunkat. A bántalmazás miatti bűntudat a bántalmazót kell, hogy sújtsa, nem pedig az áldozatot.

Még gyógyulásunk közben is beleesünk néha az áldozattá válás csapdájába, de ez sem ok a szégyenkezésre.

A gyógyulás célja az önvédelem elsajátítása: megtanuljuk, hogyan szabaduljunk meg az áldozat szerepétől, és nem vádoljuk magunkat azért, ami a múltban történt. Az a cél, hogy kellőképpen felvértezzük magunkat, és ne váljunk többé áldozattá azért, mert szégyelljük magunkat az eredeti áldozatszerep miatt. 

Mindannyiunknak megvannak a saját feladatai, a saját gondjai, a saját tennivalói. Egyik feladatunk éppen az, hogy abbahagyjuk az ujjal mutogatást az elkövetőre, mert ez eltereli a figyelmünket a lényegről. És bár mindenkit felelősnek tartunk a viselkedéséért, eljutunk oda, hogy képesek vagyunk együtt érezni az elkövetővel. Belátjuk, hogy sok minden játszhatott közre élete alakulásában. Ugyanakkor nem fogunk mi szégyenkeznünk az ő tettei miatt.

Engedd el az áldozatszerep szégyenét! Sok problémánk és feladatunk van, de semmiképpen nem tartozik közéjük, hogy bűnösnek érezzük magunkat azért, mert valamikor áldozattá váltunk.


Ma megszabadulok minden szégyenérzettől, amely az áldozatszerep miatt keletkezett bennem, és amelyet még mindig dédelgetek magamban.

Melody Beattie



Megjegyzések