Fájdalomtest a gyerekekben



A gyerekek fájdalomteste néha raplisságban vagy visszahúzódásban nyilvánul meg.
A gyerek morcos lesz, senkivel sem hajlandó szóba állni, és csak ül a sarokban, átölelve a játék babáját vagy a hüvelykujját szopva.
A fájdalomtest sírógörcsként vagy hisztériás rohamként is manifesztálódhat. A gyerek üvölt, esetleg dobálja magát a földön, vagy tör-zúz

A meghiúsult akarás könnyen belobbanthatja a fájdalomtestet, s a fejlődő egónál az akarás ereje igen intenzív lehet. A szülők nem hisznek a szemüknek. Értetlenül és tehetetlenül nézik, ahogy az ő kis angyalkájuk néhány másodperc alatt apró szörnyeteggé vedlik át.

„Honnan jön ez a boldogtalanság?” – csodálkoznak.
Kisebb-nagyobb mértékben ez a gyerek részesedése az emberiség fájdalomtestéből, ami egészen az emberi ego eredetéig nyúlik vissza.
De a gyerek addigra már a szülei fájdalomtestéből is átvehetett fájdalmat, s ily módon a szülők a gyerekben annak a visszatükröződését láthatják, ami bennük is megvan.
A rendkívül érzékeny gyerekekre különösen erősen hat szüleik fájdalomteste. 

Ha meg kell tapasztalniuk szüleik őrült drámáját, az bennük szinte elviselhetetlen érzelmi fájdalmat okoz, és ezért gyakran az ilyen, érzékeny gyerekekből lesznek a súlyos fájdalomtestű felnőttek.
A gyerekeket a szülők azzal nem tudják becsapni, ha megpróbálják elrejteni előlük a fájdalomtestüket, mondván: „Nem veszekedhetünk a gyerek előtt.”
Ez általában azt jelenti, hogy mialatt a szülők egymással látszólag udvariasan beszélgetnek, az otthont átitatja a negatív energia. 

Az elfojtott fájdalomtestek rendkívül toxikusak (mérgezőek), még a nyíltan aktív fájdalomtesteknél is nagyobb mértékben.
Ezt a pszichés toxicitást a gyerekek magukba szívják, s ez hozzájárul az ő saját fájdalomtestük növekedéséhez.

A gyerekek olykor szubliminális (tudatküszöb alatti) módon szereznek tapasztalatot az egóról és a fájdalomtestről, egyszerűen azzal, hogy együtt élnek a nagyon tudattalan szüleikkel.

Egy asszony, akinek a szülei erős egóval és súlyos fájdalomtesttel rendelkeztek, elmesélte, hogy sokszor, amikor a szülei egymással kiabáltak és üvöltöztek, rájuk nézett, és – bár szerette őket – azt mondta magában: „Ezek bolondok! Hogyan keveredtem én ide?” Tehát már tudatában volt annak, hogy így élni őrültség. Ez a tudatosság segített neki csökkenteni azt a fájdalommennyiséget, amit a szüleiből magába szívott.

A szülők gyakran töprengenek: hogyan kezeljék a gyerekük fájdalomtestét?
Az első kérdés természetesen az: kezelik-e a sajátjukat? Felismerik-e azt önmagukban? Képesek-e annak aktiválódásakor eléggé jelenlevőek maradni ahhoz, hogy az érzelmet már az érzés szintjén felismerjék, mielőtt az még gondolkozássá és így „boldogtalan emberré” válhatna?

Amíg a gyereknél „fájdalomtestroham” tombol, addig nem sokat tehetsz, csupán annyit, hogy jelenlevő maradsz, hogy ne vonódj be érzelmi reagálásba.
A gyerek fájdalomteste csak táplálkozna belőle. A fájdalomtestek rendkívül drámaiak tudnak lenni!

Ne hagyd, hogy beszippantson a színjáték!
Ne vedd túl komolyan!
Ha a fájdalmat a meghiúsult akarás lobbantotta be, nehogy kiszolgáld a gyerek követelését!
Különben azt tanulná meg: „Minél boldogtalanabb vagyok, annál valószínűbb, hogy megkapom azt, amit akarok.” Ez recept a későbbi élet működészavarához. 

A fájdalomtest csalódni fog, hogy nem reagálsz, és ezért átmenetileg még rátehet egy lapáttal, mielőtt lenyugszik. Gyereknél a fájdalomtest-epizódok szerencsére általában rövidebb ideig tartanak, mint a felnőtteknél.A lenyugvás után egy idő múlva, talán másnap, beszélhetsz a gyerekkel arról, hogy mi is történt. De ne beszélj neki fájdalomtestről!
Inkább kérdezd! Például:
„Mi volt az, ami rád jött, amikor tegnap nem tudtad abbahagyni a visítást?
Emlékszel?
Mit éreztél akkor?
Jó érzés volt?
Van-e valamilyen neve annak, ami akkor rád jött?
Nincs?
Ha lenne neve, vajon hogyan hívnák?
Ha látni tudnád, hogy nézne ki?
Le tudod-e festeni a külsejét?
Mi történt vele, amikor elment?
Aludni ment?
Gondolod, hogy visszajöhet?” 


Ez csak néhány lehetséges kérdés, és mindegyikkel az a cél, hogy fölébreszd a gyerekben a megfigyelőképességet, ami a jelenlét.
Az ilyen kérdések abban segítenek a gyereknek, hogy ne azonosuljon a fájdalomtesttel. Esetleg dönthetsz úgy, hogy beszélsz a gyereknek – az ő kifejezéseit használva – a saját fájdalomtestedről.
Legközelebb, amikor a gyereket eluralja a fájdalomtest, mondhatod: „Ó! Visszajött. Ugye?”

Használd azokat a szavakat, amiket a gyerek használt, amikor beszélgettetek róla! Irányítsd figyelmét azérzéseire! A hozzáállásod inkább az érdeklődés és a kíváncsiság legyen, mintsem a kritizálás vagy az elítélés.

Nem valószínű ugyan, hogy ez leállítaná a kibontakozóban lévő fájdalomtestet, sőt akár úgy is tűnhet, hogy a gyerek hallani sem akar téged, a gyerek tudatának a hátterében mégis maradni fog valamennyi tudatosság, még a fájdalomtest aktív időszakában is.

Néhány alkalom után a tudatosság már erősebb, a fájdalomtest pedig gyengébb lesz. Növekszik a gyerek jelenléte.
Egy nap aztán az történhet, hogy a gyerek figyelmeztet: eluralkodott rajtad a te fájdalomtested!

Forrás: Eckhart Tolle http/holisztikusegeszsegmegorzes.blogspot.hu




Megjegyzések