2016. június 3., péntek

Pár-kapcsolat




És a kapcsolatok: a szerelem tragédiája, hogy csak szabadságában képes önmagára ébredni.
Amíg kötelékként gondolunk a kapcsolatokra, amíg kompromisszumokat keresünk konszenzus helyett, amíg mások szabadságát (vagy a sajátunkat) égetjük az oltáron, addig nem tud megmutatkozni a szerelem a maga teljes, gyönyörű valójában.

"Véletlenül" csupa párkapcsolattal kapcsolatos beszélgetéseim vannak ismerősökkel.

Arra jutottunk, illetve mindannyian megegyező véleményen vagyunk, mely szerint mindig az a társ a legjobb nekünk, aki pont mellettünk van. Ha nincs, akkor is az a legjobb nekünk.
Miért?
Például azért, mert ami bennünk van, azt a társunk visszatükrözi nekünk.
Vagy úgy, hogy ugyanúgy viselkedik mint mi, vagy úgy, hogy amiben változnunk kell, annak állít lehetőséget.
Mivel mindannyian eszközök vagyunk isten kezében, tehát ha a valami nem tetszik a társunkban, azért nem a társ a hibás.
Soha.

Ha erőszakos a párunk, biztosak lehetünk benne, valahol, valakikkel mi is azok vagyunk.
Ha aláredelem magam a másiknak, ha ő irányít, és nem mi, akkor magunkkal szemben vagyunk erőszakosak, mert nem azt éljük, akik vagyunk, és amiért idejöttünk a földre.
Azt látom, tapasztalom, hogy akik nem indultak el az önismeret útján, azok sorban kapják a pofonokat.
Akik kifelé mutogatnak, másokat hibáztatnak, azok addig kapják a pofont, amíg rá nem jönnek, hogy a megoldás mindig bennük rejlik.
Hogy ez ebben az életükben következik-e be, vagy a következőben, a mindenségnek mindegy!
A lényeg a lélek fejlődésén van. 

Az új energia nem engedi a régi mintákat érvényesülni.
Vagyis nincs több alárendelődés, sem a Nő sem a Férfi részéről.
Ha ez mégis bekövetkezik… mert bekövetkezhet, akkor nagyon kemény próbatételek lesznek.
Addig kapja a leckéket, amíg meg nem érti, el nem fogadja ezt. Ez lehet "rossz" kapcsolat, vagy betegség is. Ha tudatosan figyelünk a jelekre, és azokat jól olvassuk, meglátjuk az üzenetet.
Az új energia csak az eggyüttet, az egymás mellet menést engedi.
A régi, patriarchális energiát sem elnyomni nem szabad, sem hagyni felülkerekedni.
Szeretettel elfogadni, beépíteni, integrálni.
Nem akarni görcsösen megtartani a másikat, mert az akarás mindig merev energia, rombol, nem épít.

Helyre kell állítanunk a kibillent egyensúlyt, és ezt csak közösen lehet, egymást emelve, elfogadva, szeretve.
Ez pedig csakis akkor fog menni, ha mi rendben vagyunk, ha magunkban rendet tettünk (vagy legalábbis dolgozunk magunkon) a saját sérüléseinket gyógyítjuk, mindig tudatosítva, hogy egy régi lelki sebekért (ami lehet akár előző életes is), soha nem a másik a felelős, hanem én. Ergo begyógyítani is csak én tudom.
Ezért mindig a mi kezünkben van a kulcs.





Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése