2016. december 27., kedd

A ciszta lelki okai és gyógyítása


A ciszta „védőburokkal, erős fallal bíró tömlőszerű képlet, jól körülhatárolt terület, melynek üregében folyadék (vér, genny, pangó váladék, nyák, savó), vagy szilárd képletek (pl. daganat – sejtek) lehetnek. Bármely szervben előfordulhat, akár magányosan, akár nagy számban (agyban, csontban, vesében, méhben, stb.), megrepedhet, növekedve teret foglal, más esetekben viszont észrevétlen marad, és nem okoz panaszt vagy tünetet.” (Pósa Ferenc: A betegség mint pótcselekvés)
 
Amikor ciszta vagy ciszták alakulnak ki a szervezetünkben, akkor olyan ellentéteket, konfliktusokat, érzelmeket, gondolatokat fojtunk el, raktározunk el, amelyeket csak részben vagy egyáltalán nem tudatosítunk. Vagy amennyiben tisztában vagyunk a konfliktusokkal, érzelmekkel, gondolatokkal, érdemben nem foglalkozunk velünk, ezért a tudatos énünkből a tudatalattiba száműzzük őket.
 
Ott aztán elkezdenek gyűlni. A félretett gondokat fallal veszi körbe a szervezet. Mivel a feldolgozás és a megoldás várat magára, a ciszta egyre jobban kifejlődhet. A tudatos hozzáállás hiánya miatt azonban nem tud a szervezetünk védekezni ellene, sem pedig feloldani, gyógyítani nem tudja.
 
A gyógyuláshoz vezető úton a legfontosabb teendő a konfliktusok, ellentétek tudatosítása, felismerése és a megoldásra koncentrálás.
 
A következőkben igyekszek néhány példát hozni arra, hogy az egyes szervekben milyen ok miatt alakulhat ki ciszta és milyen megerősítéssel segítheted a gyógyulását.
 
 
 
Vese:
 
Baloldal: csalódás egy adott személyben
 
Jobb oldal: beletörődés egy élethelyzetbe
 
Megerősítések:
 
ELENGEDEM A RÉGIT ÉS ÜDVÖZLÖM AZ ÚJAT.
 
CSAK AZ TÖRTÉNIK AZ ÉLETEMBEN, AMI A JAVAMAT SZOLGÁLJA.
 
MINDEN TAPASZTALATOMBÓL JÓ SZÁRMAZIK.
 
MEGBOCSÁTOK MAGAMNAK ÉS MINDENKINEK.
 
 
 
Mell:
 
Baloldal: a körülötte levő emberek problémáival foglalkozik, gondoskodik róluk, de önmagáról elfeledkezik; nem a szíve szerint gondoskodik magáról és másokról – szeretet, érzelmek, szellemi, lelki igények kielégítésének az egyensúlya bomlik fel önmagunk és környezetünk viszonylatában
 
Jobb oldal: ua. mint a bal oldalon, de itt a gondoskodás anyagi jellegű; elhanyagolja önmaga kényeztetését az anyagi oldalon (ruhák, kényelmi cikkek, táplálék), vagy éppen túlságosan is önző módon teszi ezt meg a többieket elhanyagolva.
 
Megerősítések:
 
FONTOS VAGYOK. SZÁMÍTOK.
 
GONDOSKODOK MAGAMRÓL, SZERETETTEL ÉS ÖRÖMMEL TÁPLÁLOM MAGAM.
 
MAGAMNAK ÉS MÁSOKNAK IS MEGENGEDEM, HOGY SZABADON MEGÉLJÉK ÖNVALÓJUKAT.
 
BIZTONSÁGBAN ÉS BÉKÉBEN ÉLEK ÉN ÉS SZERETTEIM.
 
 
 
Méh:
 
A nőiség tudatos megélésének hiánya. Nőiség: öröm elfogadása, befogadás, életre keltés, babusgatás, intuíció, odaadás, érzékenység, bizalom, segítés, termékenység, kreativitás, elevenség, fogékonyság, tisztulás, szeretet, ciklikusság
 
életigenlés, megújulás.
 
Megerősítések:
 
ELENGEDEM A RÉGI MINTÁKAT.
 
OTTHON VAGYOK A TESTEMBEN.
 
ÖRÜLÖK A NŐISÉGEMNEK.
 
SZERETEK NŐ LENNI.
 
SZERETEM A TESTEM.
 
 
 
Agy:
 
Tisztázatlan érzelmi célok, a megoldásra váró feladatok halogatása, a múlt feldolgozatlansága, a segítség elfogadásának hiánya, makacs ellenállás a változásokkal szemben, érzelmi sebek nyalogatása, az érzelmek elfojtása nyomasztó gondok reakciójaként.
 
Megerősítések:
 
SZERETETTEL SZOLGÁLOM SZELLEMEM.
 
KÖNNYEDÉN ÁT TUDOM PROGRAMOZNI A GONDOLKODÁSOMAT.
 
AZ ÉLETBEN MINDEN VÁLTOZÁS, MEGENGEDEM ÉS ÁTENGEDEM MAGAM A VÁLTOZÁSOKNAK, HAGYOM, HOGY A GONDOLKODÁSOM ÉS ÉRZELMI VILÁGOM IS VÁLTOZZON, FEJLŐDJÖN.
 
 
 
Persze még nagyon sok helyen alakulhatnak ki ciszták, azonban hely és idő hiányában mindet felsorolni most nem áll módomban.
 
 
 
Általánosságban használhatóak még a következő megerősítések:
 
GONDOLKODÁSOM MINTÁINAK CSUPÁN ANNYI HATALMA VAN FELETTEM, AMENNYIT ENGEDÉLYEZEK NEKIK.
 
SZERETEM MAGAM, MEGBOCSÁTOK MAGAMNAK, BÉKÉBEN VAGYOK ÖNMAGAMMAL.
 
BIZTONSÁGBAN, SZERETETBEN ÉS HARMÓNIÁBAN ÉLEK. MINDEN SEJTEMBEN A BIZTONSÁG, A SZERETET ÉS A HARMÓNIA URALKODIK.
 
ELENGEDEM A RÉGIT, ÖRÖMMEL ÜDVÖZLÖM AZ ÚJAT.
 
KÖZÉPPONTOMBAN NYUGSZOK, KIEGYENSÚLYOZOTT VAGYOK.
 
KÖNNYEDÉN HALADOK ELŐRE AZ ÉLETBEN.
 
JOGOM VAN AHHOZ, HOGY SZABADON ÖNMAGAM LEGYEK. MEGENGEDEM MAGAMNAK, HOGY SZABADON ÉS ÖRÖMMEL FEJEZZEM KI LÉNYEM.
 
Sok sikert a gyógyuláshoz! EGÉSZségetekre! :)
 
Forgó Ani
 





Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

 
 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése