A megértés szerelmet, békességet és boldogságot teremt

Bejegyezte: –




Kedves Viki és Márti!

Az oldásaitok hatására rengeteg belső történés és gondolat megindult bennem, szeretném megosztani veletek. Az én történetem első felét már megosztottam, így részletesen nem fogok mindenre kitérni. Egy rossz házasság és a lelkitársam felbukkanása volt az oka annak, hogy segítséget kerestem. Ősszel lesz két éve, hogy ez történt. Sok vívódás után döntöttem el, hogy végül elválok és becsülöm magam annyira, hogy nem engedem meg azt az erőszakot, amit a férjem tanúsított irányomba. Egy olyan oldás indított meg, ahol a családi kapcsolataink energiáin dolgozhattam, és ahol hála nektek, szembesültem azzal, hogy a férjem személyében az apámmal meg nem oldott konfliktusom folytatódik. Döbbenten állapítottam meg az oldás során, hogy minden, amit életem során bevonzottam -és itt főként a szenvedésekről beszélek-, visszavezethetők a családom felmenő tagjaira. Édesanyám ágán a nők mind áldozatok voltak, így én is olyan társat választottam, ahol áldozat lehetek. Mióta összeházasodtunk, rá voltam utalva a férjemre és azt a tudatot erősítette bennem, hogy nélküle nem fogom megállni a helyem. Én ezt elhittem neki. Mindent megtett, hogy egy nagy semminek érezzem magam. És egy óriási áttörés kitisztította előttem a képet, lehullt a hályog a szememről, amikor az oldás folyamán megértettem, miért is van ez. Csodák csodájára valóban javult a szemem utána, azaz a látásom. És ma a helyére került minden darabka. Annakidején a családi oldásban döbbentem rá, hogy amit elítéltem apámban és anyámban, azaz nem dolgoztam fel, csak elfordultam tőle és elnyomtam magamban, a saját családomban újra bevonzottam, hogy ezt meg tudjam oldani. Ez volt életem legnagyobb megértése. A férjem elég agresszív ember, és a családi béke és a három kislányom érdekében azt gondoltam, soha nem fogok elválni. Boldogtalan voltam, de elfogadtam ezt. A bizonytalanságom abból eredt, hogy időközben megismertem valakit, akibe szerelmes lettem. Ez erőt adott nekem, de ahhoz kevés volt, hogy lépjek. Az oldások után viszont elkezdtem megérezni, hogy a férjem nem biztos, hogy rossz, hiszen őt én vonzottam be, hogy mutassa meg nekem azt a tükröt, azt a problémámat, amin változtatnom kell, és amit a szüleimtől képtelen voltam megtanulni. Tehát ha valakit hibáztathatok, az csak én lehetek. Elkezdtem másképpen tekinteni a férjemre, és ennek megfelelően ő döbbenetesen elkezdett változni. A felismerések olyan kapukat nyitottak meg bennem, amik segítségével ösztönből tudtam, hogyan bánjak a körülöttem lévő emberekkel. A legnagyobb kulcs a megoldáshoz, az alapokban van, azaz ha megérti az ember, miért is épp abba a családba született, amibe, miért pont ezektől az emberektől akart tanulni, és hogy vajon sikerült e beteljesíteni a közös küldetést. Ahogy tanácsoltátok, leültem a férjemmel. Előtte napokig dolgoztam azon, hogy szeretettel tudjam őt megközelíteni. Hogy ne a rosszat lássam benne, hanem azt, hogy ő is egy áldozat ebben a történetben, aki bevállalta értem ezt, hogy fejlődhessek általa. Csak hogy értse mindenki: a férjem rendkívül erőszakos ember, eddig akárhányszor megemlítettem, hogy nekünk jobb lenne külön, leordította a fejem, sajnos többször bántalmazott, és volt, amikor több napra bezárt a lakásba. Több nap felkészülés után egyik este, mikor láttam, hogy teljesen józan, megkértem, üljön le velem, főztem neki a kedvenc ételéből és elmondtam neki, hogy nagyon sokmindenre jöttem rá az utóbbi időben. Kérdőn és furcsán nézett rám. És éreztem, hogy az angyalaim irányítanak, mert olyan szavak jöttek ki belőlem, amiken még utólag is csodálkozom. Elmondtam neki, hogy egy ideje dolgozom a lelkemen és számtalan felismerésen mentem keresztül, pl azon, hogy ő mennyi mindenben segített nekem. Nyelt egy nagyot, és tágra nyílt szemekkel figyelt rám. Semmi agressziót nem éreztem benne. Elmondtam neki, milyen hálás vagyok azért, hogy őt választottam társnak anno, hiszen annyi mindent tanultam meg általa, amit sosem gondoltam volna. Megköszöntem neki az együtt töltött 16 évet. És mondtam neki, hogy nagyon hálás vagyok azért, hogy ő ilyen és mindezt meg tudom beszélni vele. Az én kökemény, csak a fizikai világban hívő férjemnek folyni kezdtek a könnyei. Akkor jöttem rá, hogy ő sem kapta meg tőlem sosem, amire ő vágyott. Vagyis igaz az, hogy ennek a kapcsolatnak nemcsak én, hanem ő is áldozata. Nem szidtam és bántottam őt semmiért, hanem elmondtam, bármi történt, én őt feltétel nélkül szeretem. És egyszercsak belekezdett… Minden sérelmet kiadott magából, amit ennyi éven keresztül visszafojtott. Egyre jobban megértettem őt… A végén már nem is magamat sajnáltam, hanem őt, hogy ennyi időn keresztül el kellett viselnie. Ki tudtuk mondani a legfontosabbat, azt, hogy sajnálom, bocsáss meg, és megbocsátok. Mindketten! Egy hatalmas oldódás volt mindkettőnk számára. A következő fontos kérdés már az ő szájából hangzott el: El akarsz válni, ugye? Hm, csak bólogattam. Majd erőt vettem magamon, és életemben először teljesen őszintén elmondtam neki, hogy én egy áldozatnak éreztem magam mindig, de most rádöbbentem, hogy mindketten azok vagyunk, és nem szeretném azt, hogy miattam boldogtalan legyen. Elmondtam, hogy ő egy csodálatos ember, és egy olyan nő, mint én, nem a legjobb oldalát hozta ki belőle. Van három csodás gyermekünk, akiknek mindig a szülei maradunk, bármi történjék. Elmondtam, hogy a gyermekeim nagyon jól tették, hogy ilyen csodás apát választottak maguknak. És mindezt nem megjátszottam, hanem az oldások és megértések után valóban ezt gondoltam. Az én vadállat férjem, egy angyallá változott és úgy egyeztünk meg a válást illetően, hogy mindkettőnknek a lehető legjobb legyen. Ez tavaly történt, de hivatalosan nemrég váltunk el. Ez a beszélgetés, és a beszélgetésből eredő oldódás a volt férjemet teljesen megváltoztatta. Azóta tanácsokat kér tőlem, hallgat rám, mondhatni azt, hogy barátok lettünk. Három éve még azt mondta, ha elhagyom, elvágja a torkomat. Ő mindig jó ember volt, de én az állatot hoztam ki belőle. Soha nem gondoltam azt, hogy mindezt azzal rendbe tudom tenni, hogy a családommal rendezem a kapcsolataim. Sosem gondoltam, hogy a tiszta kommunikáció ennyit számít. A szüleimnek is meg tudtam bocsátani, és ők is nekem. Anyukámnak elmúlt a bőrpanaszai nagyrésze, apukám könnyebben jár azóta. Tisztult velem együtt a család is. A gyermekeim boldogok, jól érzik magukat. A középső kislányomnak, aki teljesen az én vérem, (ezt úgy értem, mindenben engem formál) elmúltak az alvászavarai, megszűntek a félelmei, nem pisil már be. Rájöttem, hogy ezeket mind tőlem vette át. Sokat vannak az apukájukkal, amennyit csak akarnak, és kiegyensúlyozott az egész család. Én pedig nyugodt vagyok, elmúlt a szorongásom, a félelmeim, az aggodalmaim. Nem féltem már a gyerekeket, a szüleimet és nem áldozom fel magam a családért. Érdekes dolgok történtek velem, egy egyetemista kori szerelmem tért vissza az életembe, de ez a kapcsolat hamar lezáródott. Gondolom az lehetett, amit mondtatok nekem, hogy csak azért tért vissza, mert akkor anno nem tettünk pontot a kapcsolat végére. Könnyedén engedtem el őt, mert hittem benne, ha menni akar, akkor ennek így kell lennie. Június végén azonban felbukkant az az ember, akiről tudom, hogy lélektársam.  De sajnos amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is az életemből. Még arra sem volt időm, hogy igazán megismerjem, mégis az volt bennem, hogy jobban ismerjük egymást, mint bárki mással. Megéreztem a közelében az egységet, a tökéletességet, és felismertem benne önmagamat. Amikor szó nélkül lépett ki az életemből, azt éreztem, enélkül az érzés nélkül nem érdemes élni. De ez e helyzet tanított meg remélni. Ez a helyzet tanított meg az elfogadásra, a türelemre, az alázatra és a reményre. Ezért mosolyogtam ma rád, mikor erről beszéltél.  Magamra ismertem. Hazamentem a válóperem után, kibontottam egymagamban egy pezsgőt, és elmondtam magamnak, milyen f.sza csaj vagyok (elnézést a kifejezésért), mennyi mindent végigcsináltam. Bele mertem vágni az ismeretlenbe, nem félek, erős vagyok, tiszta vagyok, szabad vagyok, nincs bennem harag, nincs bennem neheztelés. Azt éreztem, végre önmagam vagyok. Megéreztem, hogy ezt a boldogságot magamnak köszönhetem, és senkire nincs szükség ahhoz, hogy jól érezzem magam. Betettem egy jó filmet , fürödtem egy jót, és éjfél körül vettem észre, hogy egy idegen telefonszám hívott háromszor az este folyamán. Ahhoz már késő volt, hogy visszahívjam, gondoltam majd reggel. 6 órakor csörgött az óra, és már várt egy szöveges üzenet. TŐLE. Attól az embertől, aki két éve eltűnt az éterben. Úgy vert a szívem, minden vér kifutott a fejemből, alig tudtam felállni az ágyból. Már teljesen letettem arról, hogy álmodozzak, reménykedjek, és éljek egy olyan illúzióban, amit magam vetítettem ki. De ezek szerint a lélek nem csapható be. A két lélek még évekkel ezelőtt felismerte egymást. És ez is a tökéletes példa, hogy amint megtisztulunk a múlttól, egymásra találnak azok az emberek, akiknek egymás mellett van a helyük. Mi mindketten kapcsolatban éltünk, és míg le nem zártuk a múltat, nem tették lehetővé az együttlétet. Amikor tökéletesen el tudtam ezt fogadni, és beletörődtem abba, hogy lesz aminek lennie kell, megtörtént a csoda. Tudom, hogy sokat tettem ezért. Amikor elmesélte, milyen kacifántosan talált rám újra, és mennyi jelet kapott, amik nem engedték, hogy elfelejtsen engem, akkor már tudtam azt, hogy meg fogom írni a történetem, mert sok lánytól hallottam, hogy hasonló szituációba kerültek. Ledöbbentem, amikor elmesélte, hogy volt egy beszélgetése az apukájával, amiben megbocsátott neki, és abban a pillanatban világosodott meg, hogy mellettem a helye. Ezek az összefüggések… Neki is meg kellett oldania egy csomó mindent. De én ezt nem láttam, nem tudtam, csak a remény maradt. De már tudom, ha valakivel össze vagyunk hangolva, akkor egymásra találunk. Abban a tempóban, amilyenben fejlődünk. 2 év, az hosszú időnek tűnt. De már látom a nagyobb összefüggést és tudom, hogy ez a kapcsolat nem jöhetett volna létre előbb. Nem lett volna jó. Óvatosan, de nagyon nagy szeretettel közelített felém. Már én sem akartam sietni, kapkodni, bebiztosítani magam. Szépen lassan, egy hónap elteltével megbeszéltük egymással az érzéseinket és elhatároztuk azt, hogy innentől kezdve mi egy pár vagyunk. Nincsenek játszmák, féltékenység, csak a tiszta szeretet. Így az életben először elmondhatom azt, hogy boldog párkapcsolatban élek egy olyan emberrel, akihez nincs fogható. Aki segített abban, hogy önmagam lehessek ebben a világban. Aki megtestesíti azt, amire mindig is vágytam. Ő, a lelkem másik fele.

Tudom, hogy ez egy hosszú folyamat. Tudom, hogy még mindig vannak a lelkemnek sérülései. Minden egyes oldáson megértek valami, ami közelebb visz az egységhez. Minden nap vannak felismeréseim. Ez egy olyan folyamat, aminek nincs vége, míg a földön vagyok. Mindig is kereső voltam. Kutattam a megoldásokat, nagyon sok helyre elmentem, nagyon sok könyvet elolvastam. De mindig visszataláltam hozzátok. Hallottam ma, hogy beszélgettétek, és szeretnék megerősítést küldeni, hogy szenzációs, amit csináltok, az a feladat, amit felvállaltatok. Tudom és látom, hogy nem könnyű feladat, de szükségünk van rátok. Sok helyen voltam, és olyan fellengzős tanításokat nyomnak le az emberek, olyan égi üzeneteket közvetítenek, amiket még a közvetítő médium sem ért. Az embereknek valóban érthető, számukra elsajátítható és felfogható információkra van szükségük, amelytől több lesz az életük. Amiből megértik, mit kell tenni, hogyan kell cselekedni ahhoz, hogy ők maguk megoldásokat találjanak. Azon nevettem ma, ahogy megemlítette valaki az egyik nagymestert, és eszembe jutott, hogy soha nem vitte előrébb az életemet néhány Szűz Mária csatornázás és hasonlók. Sokan osztják az észt, de előrébb nem viszi az embereket. Ezek információk és nem megoldások. Köszönöm nektek azt a sokmindent, amit kaptam, és azt, hogy sokszor hagytatok földre esni, mert megtanultam felállni. Ma ledöbbentem azon a mondaton, ami elhangzott, hogy az ördög mindig álruhában érkezik, és minent megígér, amire valaha vágytál. Többször bedőltem ennek én is. Aki gyors változást ígér, attól menekülni kell. Senki nem tud változtatni rajtunk, csak mi saját magunkon. Aki ezzel áltat, azt nagy ívben kerülöm. Ez egy hosszú folyamat, amihez tőletek rengeteg segítséget, ötletet kaptam. Majd én saját magam megoldottam. Még van egy terület, amit szeretnék rendbetenni, ez az életfeladat. Ma talán ráéreztem, mi lehet az, de ebben még bizonytalan vagyok. Nem stresszelek ezen és tudom, hogy már nem vagyok messze tőle. Dolgozom magamon és folytatom a kutatást azzal kapcsolatban, ki is vagyok én. Ahogy rá tudok erre érezni, tudni fogom, mi a feladatom.

A történetem nyugodtan osszad meg, és engedd meg, hogy mégegyszer hálámat és nagyrabecsülésemet fejezzem ki, és megköszönjem azt, hogy segíthettem én is az elmúlt időszakban. Haladok veletek együtt az úton. Köszönettel: Gabriella



Megjegyzések

Megjegyzés küldése