A TAO szerint ez a 6 betegséget okozó érzelem! Neked melyik van jelen az életedben?




Kína legnagyobb autentikus ősi vallásának, a taoizmusnak egyik legnagyobb alakja Lao-ce, aki a Tao Te Kingben (Az Út és Erény Könyve) hitelesen összefoglalja a taoizmus filozófiáját, amely nagyon mélyen befolyásolta a mai gondolkodásmódokat.

A taoista hagyomány szerint az életerő – „jing” –, az életenergia – „ki” – és a szellem – „shen” – az élet Három Kincse, amelyeknek folyamatos egyensúlyban kell lenniük.

A 6 érzelem, amely bajt okozhat

A Tao azt tanítja, hogy az érzelmek akkor születnek, amikor kapcsolatba kerülünk a külvilággal, amelyet az öt érzékszervünk által tapasztalunk meg. Ezek felpezsdíthetik vitalitásunkat, vagy ellenkezőleg – kimeríthetik energiaforrásainkat. Mindkettő csak tőlünk függ.

Mindig, amikor kapcsolatba kerülünk a környező világgal és a körülöttünk levő emberekkel, akkor törvényszerűen érzelmi reakciók váltódnak ki bennünk. Ez természetes és elkerülhetetlen. Mivel a képzelőerő, a fantázia és a gondolatok is válthatnak ki érzelmeket, ezért a kínaiak az elmét hatodik érzéknek is nevezik. Az érzelmek mély és direkt hatást gyakorolnak a belső szervekre, mirigyekre és szövetekre. Olyan reakciókat indíthatnak el a szervezetben, mint a hormontermelés, pulzusváltozás, légzésfrekvencia növekedés, stb. Vannak olyan erős érzelmek, amelyek hosszasan fennállva vagy ismétlődve negatívan hatnak a szervekre, végül pedig betegségek előidézői lesznek.

„A felgyülemlett düh például megbetegíti a májat; egy idő után az elvesztett érzelmi energia miatt gyengül a májfunkció, és ingerlékenységet, idegességet vált ki. Ez az állapot pedig további frusztrációt és haragot vált ki, létrehozva egy pszichoszomatikus ördögi kört, amely végül biztos úton vezet a betegséghez.”

A hat érzelem legsúlyosabban az immunrendszert befolyásolja (más szóval az életerő), amely gyengülése maga után vonja a fertőzések, degeneratív betegségek és súlyos következmények kialakulását.


1. Harag

A végletekig kiélezett düh rombolja a máj jin energiáját, amely a vértisztításért és epe termeléséért felel. A keletkezett egyensúlyzavar miatt a jang energia fejfájást, szédülést, zavartságot, idegességet idéz elő. A felgyülemlett harag gyengíti a májat, ingerlékenységet vált ki és tökéletes környezetet biztosít más negatív energiák kialakulásához és megnyilvánulásához.


2. Szorongás

A szorongás az, ami „blokkolja az energiákat és megbetegíti a tüdőt, tüdőgyulladást és légzéskárosodást okozva.” Ezáltal a szorongás blokkolja az egész energia-körforgást. Emellett a vastagbélre is károsan hat, itt szákrekedést és az emésztőrendszer krónikus gyulladását eredményezi. Hosszú távon ez az érzelem kihat a lépre, hasnyálmirigyre és a gyomorra is.


3. Koncentráció

A koncentráció ebben a kontextusban egy folyamatos mentális tevékenységet, egy bizonyos problémára való megrögzött pszichikai fókuszálást jelent – más szóval egy probléma fölötti folyamatos aggódást. Hosszú távon károsítja a gyomor működését és befolyásolja az emésztést, hasi fájdalmakat okozva. Idővel gyomorfekélyhez és emésztési zavarokhoz vezet.


4. Bánat

Ha hagyjuk, hogy túl sok ideig eluralkodjon fölöttünk ez az érzés, ennek leghamarabb a szív és a tüdő látja kárát. A szervezet vitalitása csökken, sérülékennyé válik a súlyos betegségekkel szemben.


5. Félelem

A félelem a veséket befolyásolja, hosszú távon akár veseelégtelenséghez is vezethet. A félelemtől csökken a vesék energiaszintje, elveszhet a húgyhólyag fölötti kontroll – ez gyakran tapasztalható az ágyba vizelő gyerekeknél.


6. Rémület

A rémület kíméletlenebb és váratlanabb a félelemnél. A rémület sokkolja, felriasztja a lelket és szétszórja az energiát. Elsősorban a szívet károsítja, de ismétlődve a veséket is érintheti.

A Három Kincset különös figyelemmel kell védenünk, ha meg akarjuk tartani egyensúlyunkat. A negatív érzelmek valóban betegségek kialakulásához vezethetnek, krónikussá válásuk és kontrollálatlan jelenlétük igazi veszélyforrást jelenthetnek.

A mindennapi életben szinte elkerülhetetlenek a fenti érzelmek megjelenése, annyit tehetünk viszont, hogy amint felismerjük az adott érzést, próbáljuk megállítani, elengedni időben és ne engedjük, hogy ezek irányítsák az életünket.




Megjegyzések