Angyal terápia a csakrák megnyitására



Őrangyalaid és az angyali birodalom többi tagja is boldog, ha segíthet neked megszabadulni a negatív és félelemmel telt gondolkozás hatásaitól. Végtére is, az angyaloknak az a céljuk, hogy ráébresszenek Isten szeretetére. Így örömükre szolgál, ha segíthetnek eltávolítani bármely akadályt, amely a szeretet realizálásának útjában áll.

Mindig is voltak melletted angyalok, állandóan és garantáltan. Annak ellenére, amit mondtál, gondoltál, vagy tettél, az angyalok feltétel nélkül szeretnek. Nincs kivétel, amint ezt a bekezdést olvasod, az angyalaid most is melletted vannak.

Bármikor magad mellé hívhatsz több angyalt is. Csak annyit kell gondolnod vagy mondanod, vagy leírnod: "Angyalok, kérlek benneteket, gyertek el hozzám", és azelőtt melletted lesznek, hogy befejeznéd ezt a mondatot.

Az alábbiakban felsorolok néhány hatásos módszert arra, hogyan dolgozz együtt az angyalokkal a félelem hatásának legyőzése érdekében.


Angyal-kosarak meditáció

Ez a csodálatos meditáció bármikor használható, amikor aggódsz valami miatt. Először is, végy egy mély lélegzetet.

Lelki szemeid előtt képzeld el, hogy az angyalok egy nagy kosarat tettek le eléd. Az angyalok a kosár mellett állnak, és arra kérnek, hogy helyezz bele mindent a kosárba, ami zavar téged.

Lásd és érezd magadat amint minden gondodat, ami esetleg pénzzel, karrierrel, otthonnal vagy javakkal kapcsolatos, belehelyezel ebbe a kosárba. Aztán tégy bele a kosárba minden testeddel vagy egészségeddel kapcsolatos gondodat. Majd minden konfliktusodat is tedd bele, továbbá minden sérelmedet is.

Aztán, tégy a kosárba minden bûnösséget vagy önvádat. Rakj bele mindent. Aztán tedd a kosárba minden céloddal kapcsolatos félelmedet. Tedd bele a bukástól, a sikertől való félelmedet. Tedd bele attól való félelmedet, hogy te egy "képzetlen imposztor" vagy. Pakold bele a jövővel kapcsolatos félelmeidet. Majd tedd bele a sértettség és düh érzését, melyet egy valamilyen szervezett vallás tagjai iránt érzel. Továbbá tégy bele minden, Isten irányában érzett ellenállást is.

Ha még valami más is zavar téged, tedd bele azt is most a kosárba. Semmit ne tarts magadnál. Tégy bele mindent! Érezd, hogy könnyû a lelked és a tested.

Nézd, ahogyan rád mosolyognak az angyalok, miközben elszállnak a kosárral. Minden aggodalmadat elviszik a végtelen intelligencia isteni forrásához. Ott majd minden gondod tökéletesen megoldódik.

Minden gondra könnyen, harmonikusan kapsz megoldást. Adj hálát Istennek és az angyaloknak a segítségükért. Fogadd el most a segítségüket, s közben tudd, hogy megérdemled. Légy tudatában, hogy ahogy magadat meggyógyítod, úgy gyógyítod meg a világot is.



Az éteri kötelékekről

A csakrának gyakran vannak belőlük kiinduló "éteri kötelékeik". Ezek a kötelékek, melyek úgy néznek ki, mint a sebészeti szívócsövek, elérnek azoknak az embereknek a csakráihoz, akikkel kapcsolatban állunk.

Az éteri kötelékek legáltalánosabb kiterjednek a testvérekig (a megfelelő sorrendben), az apánkig, az édesanyánkig, a volt hitvesünkig, a volt kedveseinkig, a jelenlegi hitvesünkig vagy szerelmünkig, a volt keveseinkig, a jelenlegi hitvesünkig vagy szerelmünkig, a házunkig, a gyermekünkig és a közeli barátokig.

Ezeket a kötelékeket a félelem hozza létre. Ezt a félelmet lehet függőségi viszonyként, ragaszkodásként, elhagyatástól és nehezteléstől való félelemként azonosítani. Az éteri kötelékek úgy viselkednek, mint az öntözőcsövek, az energia előre-hátra áramlik bennük a két ember között. És itt van a probléma.

Ha az a személy, akivel összeköt ez a kötelék, éppen valamilyen problémával küzd, energiát fog felszívni tőled, az éteri köteléken keresztül. Te, pedig úgy érzed majd magad, mint akinek az energiáját lecsapolták, csak nem fogod tudni, hogy miért.

Nagyon gyakran, azok az emberek, akikkel szexuális kapcsolatod volt, rákapcsolódnak a szakrális csakrádra, akikkel valamilyen konfliktusod volt, a napfonat csakrádra, akiket pedig sajnálsz, a szívcsakrádra.

Akikkel fájdalmas volt a kapcsolatod, vagy olyan, amelyben te cipelted a súlyokat, a vállaidra kapcsolódnak rá. Ez tapasztalatom szerint a fő oka a hát és nyakfájásnak.

Egy női kliensem arról panaszkodott nekem, hogy nagyon sok problémája van anyagi tekintetben, az egészségével és a szerelmi életében. Azonnal láttam, hogy a hátából és a vállából rengeteg hatalmas méretû éteri kötelék nyúlik ki. Láttam azt is, hogy ezek a kötelékek eltávozott édesapjával kötik össze, akivel rengeteget vitatkozott, míg élt.

Amint elvágtuk a kötelékeket, arra kértem, hogy bocsásson meg az édesapjának. Ezzel egy időben, az édesapját is arra kértem, hogy bocsásson meg saját magának, mivel neki pedig lelkiismeret-furdalása volt lányával való kapcsolat miatt. Amikor mindketten egyaránt teljesen készek voltak megbocsátani, akkor a kötelék elszakadt. A hölgy élete minden területén óriási pozitív változásról számolt be a foglalkozás után.

Amikor ragaszkodunk az otthonunkhoz, vagy földrajzi helyekhez, akkor az éteri kötelékünk lábainkból a földbe nyúlnak le.

Mostanában olyan ember jött el hozzám, aki azt mondta, el akar költözni. Arról panaszkodott, hogy nem tudja eladni a házát. Láttam, hogy rengeteg éteri kötelék nőtt ki a talpából, s ez a ház alapjaihoz láncolta.

Elmagyaráztam neki, hogy épp ez a ragaszkodás az, ami megakadályozza, hogy elkeljen a háza. Engedélyével elvágtam a köteléket. Két nappal később a házát azon az áron adta el, amennyire tartotta.

A kötelék elvágása nem azt jelenti, hogy "Nem szeretlek, vagy nem törődöm veled többé". A kötelék elvágása nem feltétlenül vezet el a kapcsolat megbomlásához. Ez csak csupán annyit jelent, hogy a kapcsolat nem jól mûködő részét elengeded. Emlékezz: a félelem a szeretet ellentéte, és az éteri kötelékeket (ahogy minden más ragaszkodást) a félelem hívja életre.

Néhány ember amiatt aggódik, hogy elvágják azokat a kötelékeket, melyek saját lélekrészükkel kötik össze őket. Ezek azon részeik, melyek a nehéz időkben pattannak le róluk. Ez azon részeik, melyek a nehéz időkben pattannak le róluk. Ez azonban nem valószínû, hogy megtörténik, mégis, teljesen el lehet kerülni ezt, azáltal, ha figyelünk arra, hogy csak azokat a kötelékeket vágjuk el, amelyek megakadályoznak bennünket abban, hogy teljes mértékben örüljünk és energikusak legyünk. A lélekrészhez kötő kötelékek így érintetlenek maradnak.

Vagy, visszahívhatod magadhoz ezeket a lélekrészeket, és újra beépítheted őket, ha elképzeled, amint egy fehér fény-zuhany veszi körül a testedet. Gondolatban kérd, hogy minden rész teljes mértékben egyesüljön igaz valóddal. Lehet, hogy kicsinyített hasonmásaidat fogod látni, amint feléd ugrálnak, mintha bungee-jumpingolnának. Ezek a kicsi lélektöredékek megtisztulnak a félelem vagy trauma minden fennmaradó részétől, amint újra részeddé válnak a fehér fényzuhany alatt.



Az éteri kötelékek elvágása

Két fő lehetőség létezik erre. A leggyorsabb és legegyszerûbb módja ennek, ha gondolatban magunkhoz hívjuk Mihály Arkangyalt, hogy eltávolítson minden olyan köteléket, melyek leszívják az energiánkat. Mihály Arkangyal az az angyal, akinek az elsődleges feladata az, hogy eltüntessen minden sötét energiát. Mihály Arkangyalt bármikor magad mellé hívhatod. Arra is megkérheted, hogy állandóan ott legyen melletted. Rendelkezik ugyanis azzal a képességgel - mellyel valójában mi is - hogy egy időben mindenki mellett ott tud lenni.

Azonnal nagyobb energiát és békességet fogsz tapasztalni, amint megkéred, hogy vágja el a kötelékeket.

A másik lehetőség az, ha saját magad vágod el az éteri kötelékeket, vagy megkérsz egy barátot vagy gyógyítót, hogy tegye meg neked. Ha, saját magadban csinálod, képzeld el, hogy a kezedben egy ollót, kést vagy kardot tartasz. Lásd, vagy érezd, amint elvágod a köteléket.

Vagy gondolhatsz egy olyan személyre is, akiről tudod, hogy "hozzá vagy láncolva", és aztán legyen meg benned a szándék, hogy elvágd a köteléket, vagy elvágj minden köteléket.

A saját vagy egy másik ember kötelékének átvágása teljesen valóságos. Érezheted a cső vastagságát és tömörségét, amint egy éles tárggyal kettévágod. Ha bármilyen ellenállást tapasztalsz, az azt jelzi, hogy még mindig nem bocsátottál meg, vagy még mindig félsz attól a valakitől, akivel összeköt a kötelék. A következő megerősítéssel el lehet oszlatni ezt az ellenállást:

"Kész vagyok elengedni minden félelmet és megbocsátani nem tudást, így a fájdalom helyett békességet tapasztalok majd".



Tisztítás Raphael Arkangyallal

Raphael a gyógyítás arkangyala. Gyönyörû smaragdzöld fényt bocsát ki magából, mely gyógyító energiájának színe. Megkérhetjük, hogy lépjen be a testünkbe, és tisztítsa meg csakráinkat bármely fennmaradt félelemtől. Raphael körbeveszi minden egyes csakránkat gyógyító zöld fényével, és segít feloldani minden aggodalmat, bûnösséget vagy stresszt az adott csakrából.

Egyszerûen csak gondold, vagy mondd:

"Raphael, kérlek, lépj be a testembe, és távolíts el minden egyensúlytalanságot vagy negatív energiát most".

Ez meg is történik. Arra is megkérheted, hogy látogassa meg egyik szerettedet. Az angyalok sohasem sérthetik meg Isten akaratát vagy egy ember szabad akaratát, így az angyalok invokációja egy másik ember számára, Isten, az angyalok és saját magad szeretetének puszta ajándéka. 

Dr.Doreen Virtue

Megjegyzések