2016. december 14., szerda

Az anya-seb I.

Miért rendkívül fontos nekünk, nőknek, hogy begyógyítsuk az anya-sebet? 
Sokan nem látják, hogy a nők felszabadulásának a központi, lényegi kérdése az anya-seb.

Az anyák és lányaik közötti nehézségek és megoldandó problémák nagyon gyakoriak, mégis, nyíltan senki nem beszél róluk. A tabu miatt nem beszélünk az anya-sebből származó fájdalomról, s így az árnyékban, rejtve marad, ahol egyre tovább fekélyesedik anélkül, hogy ránéznénk.


Pontosan mi az anya-seb?

Az anya-seb a női létnek az a fájdalma, amit a patriarchális kultúrákban a nők generációról generációra továbbadnak egymásnak. És ebben benne foglaltatnak azok a diszfunkcionális kiútkereső mechanizmusok is, amikkel feldolgozni próbáljuk ezt a fájdalmat.

Az anya-seb a következő fájdalmakból tevődik össze:
§ Összehasonlítás: az érzés, hogy nem vagy elég jó
§ Szégyen: az a folyamatos háttér-érzés, hogy valami nem stimmel veled
§ Ön-kicsinyítés: az érzés, hogy kicsire kell összehúznod magad ahhoz, hogy szeressenek
§ Nem múló bűntudat afelett, hogy többre vágysz, mint amid van

Az anya-seb a következő módokon nyilvánulhat meg:
§ Nem vagy teljes, kiteljesedett önmagad, nehogy mások ettől fenyegetve érezzék magukat
§ Nagyon jó viselése annak, ha mások rosszul bánnak veled
§ Érzelmi óvatosság
§ Versengés más nőkkel
§ Ön-szabotázs
§ Túlzott merevség és domináns attitűd
§ Olyan problémák, mint az evési zavarok, depresszió, függőségek


Mai patriarchális, férfi-domináns kultúránkban a nők arra vannak kondicionálva, hogy kevésnek érezzék magukat, nem pedig értékesnek és olyannak, akik megérdemlik a jót. Ezt a „kevés vagyok” érzést nők számtalan generációja építette már be magába és adta tovább az utána következőknek, illetve mindez most is zajlik.

A nőket elnyomó kulturális atmoszféra a lányokat egy „kettős csapdába” helyezi.
Leegyszerűsítve, arról van szó, hogy ha egy lány internalizálja az anyja nem-tudatos hitrendszereit (amik a „nem vagyok elég jó”-nak valamilyen formája), akkor ezzel megszerzi az anyja jóváhagyását; viszont saját magát és a benne rejlő lehetőségeket pedig elárulja.

Ugyanakkor, ha úgy dönt, hogy nem internalizálja az anyjának a saját korlátaiban való nem-tudatos hitét, hanem (f)elismeri saját erejét és lehetőségeit, akkor vállalja, hogy az anyja ezt nem-tudatosan saját személye elutasításának veheti.

A lány nem akarja azt kockáztatni, hogy esetleg elveszti az anyja szeretetét és jóváhagyását, ezért inkább ezeknek a korlátozó, nem-tudatos hiedelmeknek az internalizálását választja, ami a hűség egy formája, illetve az érzelmi túlélésének biztosítása.

Azért tűnhet veszélyesnek egy nő számára az, ha kihozza magából és az életéből maximálisan a lehetőségeket, mert ezzel azt kockáztatja, hogy az anyja valamilyen módon elutasítja.

Ez azért van, mert a lány nem-tudatosan megérezheti azt, hogy az ő kiteljesedése szomorúságot vagy haragot válthat ki az anyjából, mivel neki a saját életében sok mindent fel kellet adnia magából. Az anyja iránt érzett együttérzés, a neki való megfelelési vágy, és a konfliktustól való félelem hatására így hát végül lehet, hogy meggyőzi magát arról, hogy biztonságosabb, ha összehúzza magát és kicsi marad.

Az anya-sebbel való szembesülés elleni egyik leggyakoribb érv, hogy „a múlt az múlt.” Csakhogy a múlt elől sosem menekülhetünk el igazán, nem temethetjük el. A jelenben él, a mindennapi nehézségeink és problémáink formájában. Ha kikerüljük, hogy szembesüljünk és foglalkozzunk az életünk egy egyik legfontosabb és legalapvetőbb kapcsolatához kötődő fájdalommal, ezzel az egyik legnagyobb lehetőséget veszítjük el arra, hogy felfedezzük, kik vagyunk valójában, és hogy őszintén és örömmel megélhessük valódi lényünket.


Az anya-sebet átfonó sztereotípiák

§ „Nézd meg, mennyi mindent tett érted az anyád!” (elsősorban másoktól jön)
§ „Az anyám annyi mindent feláldozott értem. Nagyon önző dolog lenne tőlem, ha én megtehetném, amit ő nem tudott. Nem akarom, hogy rossz legyen neki.”
§ „Lojalitással tartozom anyámnak, bármi áron. Ha megharagítom, azt fogja gondolni, hogy nem értékelem őt eléggé.”

A lány azért félhet önmaga és lehetőségei kiteljesítésétől, mert lehet, hogy fél attól, hogy hátra hagyja az anyját. Lehet, hogy attól fél, hogy az anyja fenyegetőnek fogja érezni álmait és ambícióit. Lehet, hogy attól fél, hogy az anyja kényelmetlen érzéseket fog táplálni irányában, mint pl. irigység vagy harag. Mindez általában egyáltalán nem tudatos, nyíltan nem ismerjük el és nem beszélünk róla.

Mindnyájan éreztük már az anyánk által cipelt fájdalmat. És valamennyire mindannyian arra gyanakszunk, hogy részben mi tehetünk az ő fájdalmáról. És ebben gyökerezik a bűntudat. Ez érthető, ha figyelembe vesszük egy gyermek korlátozott kognitív fejlettségét, amelyen keresztül saját magát érzékeli minden dolog okaként. Ha felnőttként nem nézünk rá erre a nem-tudatos hiedelemre, akkor meglehet, hogy még mindig hordozzuk magunkban, és ennek eredményeképp még mindig nagyban korlátozzuk magunkat.

Az igazság az, hogy egyetlen gyerek se tudja megmenteni az anyját.
A lány részéről meghozott SEMMILYEN áldozat nem kompenzálhatja mindazt a sok nehézséget és veszteséget, amit az anyjának el kellett szenvednie az évek során, pusztán abból kifolyólag, hogy nőként és anyaként él ebben a kultúrában. Mégis, nagyon sok nő teszi éppen ezt egészen kicsi kora óta: hoznak egy nem-tudatos döntést arról, hogy nem fogják elhagyni vagy elárulni az anyjukat azzal, hogy „túl sikeresek”, „túl okosak” vagy „túl kalandvágyóak” lesznek. Az ezt a döntést kiváltó tényezők a szeretet, a lojalitás, és a tény, hogy valóban szükségünk van az anya jóváhagyására és érzelmi támaszára.

Sokan összetévesztjük az anyánkhoz való hűséget az ő sebei iránti hűséggel, és így részt veszünk saját magunk elnyomásában.

Ezek a dinamikák egyáltalán nem tudatosak, és folyamatosan működésben vannak. Még a legegészségesebb, legtámogatóbb anya-lánya kapcsolatban is jelen lehet ez a dinamika valamilyen szinten, pusztán amiatt, hogy nőként élünk ebben a kultúrában. Azon lányok számára pedig, akiknek az anyja komoly gondokkal küszködik (függőségek, mentális problémák, stb.), ennek a hatása rendkívül romboló és alattomos lehet.

Az anyáknak fel kell vállalniuk a felelősséget, és elgyászolni a veszteségeiket. 
Anyának lenni ebben a kultúrában elmondhatatlanul nehéz feladat. Sok nőtől hallottam már, hogy „Senki nem mondja el neked, milyen nehéz lesz” és „Semmi nem készít fel arra, amikor hazaérsz a babával, és leesik, mire is vállalkoztál.” Kultúránk, főként az Egyesült Államokban, nagyon szigorú az anyákkal, kevés támogatást kínál, sokan pedig egyedül nevelik gyermekeiket.

Társadalmunk ki nem mondott üzenete az anyák felé:
§ Ha az anyaság nehéz, arról te tehetsz.
§ Szégyelld magad, ha nem vagy szuper-ember.
§ Vannak „természetes anyák”, akiknek az anyaság könnyű. Ha te nem vagy ilyen, akkor valami nagyon mélyen nem stimmel veled.
§ Képesnek kéne lenned, hogy mindenben sikeres légy: legyenek jól nevelt gyerekeid, legyél szexuálisan vonzó, legyen sikeres karriered, és stabil házasságod.

Azok az anyák, akik valóban annyi mindent feláldoztak azért, hogy kultúránkban gyermekeket neveljenek, tényleg elutasításként élhetik meg, ha a gyerekük túlhaladja azokat az álmokat, amiket maguknak lehetségesnek gondoltak. Lehet, hogy van benned egy olyan érzés, hogy a gyerekeid tartoznak neked, hogy neked jár valami, vagy megerősítést vársz a gyerekeidtől; ami a manipuláció igen finom, de erőteljes formája. Ennek a dinamikának az lehet a hatása a lányok következő generációjára, hogy ők is inkább kicsik maradnak, hogy az anyjuk továbbra is érezze az ő anyai identitásának elismerését és megerősítését; egy olyan identitásét, amiért annyi mindent feláldoztak, és amiért olyan kevés támogatást és elismerést kaptak cserébe.

Az anyák tudat alatt mély haragot projektálhatnak gyermekeik felé, kifinomult módokon. Csakhogy ez a harag valójában nem a gyerekek ellen irányul. Ez a harag az ellen a patriarchális társadalom ellen irányul, ami azt követeli a nőktől, áldozzák fel és maximálisan zsigereljék ki magukat a gyereknevelés oltárán.

És hát egy gyerek, akinek szüksége van az anyjára, gyakran hozza meg azt a döntést még kora-gyerekkorban, hogy saját magát feláldozza annak érdekében, hogy valahogy enyhítsen az anyja fájdalmán. Ez a korai döntés gyakran az oka a háttérben húzódó problémáknak, s erre gyakran sokkal később, már felnőtt korban derül csak fény.

Az anya-seb azért él, mert az anyák számára nincs egy olyan biztonságos tér, ahol feldolgozhatnák az azokkal az áldozatokkal kapcsolatos dühüket, amiket a társadalom vár el tőlük. Illetve azért, mert a lányok nem-tudatosan még mindig attól félnek, hogy ha nem hozzák meg ugyanazokat az áldozatokat, mint az előző generációk, akkor az az elutasításukhoz fog vezetni.

Társadalmunkban nincs olyan biztonságos tér az anyák számára, ahol kiadhatnák a haragjukat. Így hát igen gyakran nem-tudatosan ennek célpontjává a gyerekek válnak. A lányuk egy ideális célpontja az anyák haragjának, mert a lánynak még nem kellett feladnia emberi mivoltát az anyaságért. A fiatal lány emlékeztetheti az anyát a saját, meg nem élt lehetőségeire. És ha a lány elég értékesnek érzi magát ahhoz, hogy elutasítson bizonyos olyan patriarchális előírásokat, amiket az anyának le kellett nyelnie, akkor ez könnyen aktiválhatja az anya felszín alatti haragját.


Az eredeti cikk:
Bethany Webster: Why it's crucial for Women to Heal the Mother Wound


Fordította: spreadthelight






Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése