2016. december 27., kedd

Az égben köttetett szerelem


Kedves Viki! Szeretném folytatni az előző levelem. Sok cikk jelenik meg mostanában a férfi-női viszonyokról. Elolvasom mindenki véleményét. Régebben, amikor elolvastam egy könyvet vagy cikket, hajlamos voltam azt igazságnak vélni. Utána mindig az olvasott sorok szerint alakítottam az életem. Aztán olvastam egy újabb könyvet, ami szinte a fordítottját írta az előzőnek, és kicsit összezavart. Egy témáról akár százféleképpen is írnak. Gondolom én, mindenki a saját tapasztalatai szerint formálja a hitvallását. Vagy vakon hisz különböző dogmákban, amiket mások találnak ki. Nagyon tetszett az, amikor az egyik oldáson azt mondtad, hogy mindenkinek saját igazsága van, és mindenkinek meg kell találnia a magáét. Elsőkörben nem esett jól. Most jöttem rá, hogy miért. Azért, mert akkor nem hibáztathatok senkit a téves elképzeléseiért. Ha saját véleményem van, ha saját elképzeléseim vannak, akkor fel kell vállalnom a felelősséget is értük. Ha hibázom, senki más nem tehet róla, csak én. Ha valaki állít valamit, amit én elhiszek, és félresiklik emiatt az életem, akkor van kire fogni. Nem én vagyok a hibás, hiszen csak naív módon elhittem egy állítást. Kemény dolog a felelősségvállalás. Férfiként mindig azt hittem, hogy végtelen erőm van. Mára rájöttem, hogy Müller Péter szavai igazak, mely szerint a nők sokkal erősebbek lelkileg. Előbb felvállalják, amit gondolnak, amit éreznek, és könnyebben mennek a szívük után. Velem azt tanították, hogy legyek kemény, legyek férfias. Ma már azt kérdezem, hogy a keménység miért férfias? Mit jelent keménynek lenni? Azt, hogy sosem sírunk és nem hallgatunk a szívünkre? Mártika, ezt Tőled tanultam. Nem ezt jelenti. Nem kell keménynek lenni. Önmagunknak kell lenni. Senki és semmi nem tudja a választ a kérdéseinkre. Rajtunk kívül! Évekbe telt, mire ki mertem mondani azt, hogy én vagyok a felelős. Mindezt nektek is köszönhetem, mert egy oldáson történt meg. Akkor, abban a pillanatban megéreztem, mi az a felelősség. Ha ezt megtanítanák velünk gyerekkorban, akkor sokkal boldogabban élnénk. Akkor lennénk igazán szabadok. Nem tudnának bennünket megfélemlíteni, megzsarolni, és beállítani a sorba a többiek közé. Ha végre ráébrednénk, hogy mi magunk alakítjuk életünket, és senki más nem felelős azért, ahol éppen tartunk, akkor már a felismerés pillanatában meglépnénk önmagunkat, és kikerülnénk abból a mély gödörből, amibe leástuk magunkat az életünk során. Az ember élete nem évek kemény munkájával változik, hanem egy pillanat alatt. A felismerése pillanata alatt. De néhány embernek, mint nekem is, évek kellettek ahhoz, hogy ez a pillanat bekövetkezzen. 
 
Nem az a legfontosabb, hogy az oldások által eljutottam életem nagy szerelméhez, hanem az, akivé váltam eközben. Amíg nem vagyunk maradéktalanul önmagunk, addig ne várjuk a másik felünket. Hiszen ő is én vagyok. Hogyan tudnám önmagam bevonzani, ha valaki más szerepét játszom? A “hasonló a hasonlót vonzza” egy örök életű törvény. Az egész világ energia. Magához vonja a hasonlót. Nem kell túlbonyolítani az ikerlélek kérdést. Találd meg a középpontodat, és automtaikusan hozzád csapódik a másik feled. Ez elkerülhetetlen. Hiába vetnek be mindenféle praktikákat. Ezt a pihent agy irányítja. Az ikerlélek kapcsolatok az égben köttetnek. Ne aggódjon senki, nem tud lemaradni róla. Hisz ez olyan, mintha önmagáról maradna le. Eltévedni annál inkább. Eltévedni azzal tudunk, ha szerepeket játszunk. Amikor a megfelelni vágyás, az elvárások, a sztereotípiák irányítanak bennünket és az, hogy szerintünk milyennek kellene lennie egy párkapcsolatnak. Amíg ezeket nem felejtjük el, esélytelen a szabadság és a boldogság. 
 
Az oldások rengeteg dologra világítottak rá, és emiatt tartok itt. Áldás van a munkátokon, és azt szeretném, ha ezt az egész világ ismerné. Ez az igazi feladat, embereket abban támogatni, hogy megleljék önmagukat. Ez a legnagyobb vállalkozás mindenki számára a földön. Kifejezhetetlen a hálám felétek, amiért nem engedtetek a földre esni, és magasan szárnyalhatok. Sosem tartottam magam buta embernek, de rájöttem, hogy az a tudás, ami eddig számomra érték volt, már sehol nincs a ranglistán. Ha önmagam vagyok, akkor együtt lüktetek az univerzummal és enyém lehet bármi, amire vágyom. 
 
A kedvesemmel tavasszal ismerkedtem meg. Egy családi blokkok oldásán voltam túl azon a héten. Több hónapja végeztem már tisztításokat, oldásokat, de velem semmi látványos dolog, hirtelen jött, váratlan, meseszerű esemény nem történt. Ez volt a szerencsém. Először egy megfelelő emberré kellett válnom ahhoz, hogy ezt értékelni tudjam. Nem vártam a csodát, soha nem voltam szerencsés ember. Egyszerűen éreztem, hogy köztetek a helyem. Valami vonzott hozzátok. Minden hétvégén válaszokat kaptam a kérdéseimre és ezek a megértések vittek előre. Olyan ez, mint amikor az ember maratont fut (3 alkalommal futottam le 2 év alatt). Tudod, hogy hosszú lesz, de ha tudod, miért csinálod, akkor óriási erő éled a lábaidban. 
 
Pár évvel ezelőtt még kicsit féltem komolyabb mederbe terelni a párkapcsolataimat, mert egyszer már elváltam. Így inkább felszínes, rövid kapcsolatokat alakítottam ki. Aztán lett egy hosszabb 2 éves kapcsolatom. Azért volt jó, mert mellette szabadnak érezhettem magam. Férfi létemre soha nem ment a szakítás. Mindig megvártam, míg elhagynak. Nem voltam tisztességes a nőkkel. Ezt akkor még nem láttam, de csak az számított, hogy legyen mellettem valaki, és mellette élhessek úgy, ahogy szeretnék. A férfiak nagyrésze ilyen önző. Vagyis a környezetemben. Hasonló a hasonlót vonzza ugye :-) 
 
Tavasszal ismertem meg a kedvesem. Családi kapcsolatokat oldottunk vasárnap. Kezdtem rájönni, hogy a problémás párkapcsolataim nem csak előző életeimre vezethetők vissza, hanem a családi mintákra is. Véleményem szerint elsőként minden embernek a családi lenyomatoktól kellene megszabadulnia, a generációs blokkoktól. Egy erdélyi család költözött albérletbe a szomszédomba. A 6 éves kisfiúkkal hamar összebarátkoztam. Elég sok gond volt a kisgyermekkel, házhoz járt hozzájuk egy pszichológus, beszédtanár. Amikor először láttam meg a hölgyet, egy olyan érzés ébredt a testemben, mintha nem a földi világból lenne. Azt láttam, mintha egy angyal állna előttem. Utána akármennyire igyekeztem, nem tudtam felidézni sem az arcát, sem a testét. Egyedül a sugárzó, világító lénye volt a szemem előtt. Csak azt éreztem, hogy újra és újra látni akarom. Nem fordult meg a fejemben, hogy bármit szeretnék tőle, csak a társaságára vágytam. Újra meg újra kerestem az alkalmat, hogy találkozzam vele. A következő párkapcsolati oldáson folyamatosan őt láttam. Tudtam, hogy ez a dolog kettőnk között túlnő a fizikai határon. Ez sokkal több, mint ami látszik. Teljesen összezavarta az egóm ez a találkozás. Kiderült, hogy párkapcsolatban él, és én is abban voltam. Nagy feladat elé állított az élet. Mióta hozzátok járok, tudom, hogy nem az a mód a legjobb, ahogyan ezeket régen intéztem. Már tisztelem magam és a társamat is annyira, hogy őszintén, úgy, hogy senkit nem taposok össze kell ezt lezárnom. Még mindig nem mertem felelősséget vállalni. Valóban a társam tükröt állított elém. Amint megérkezett Ő az életembe, azonnal szembesültem önmagammal. Az ikertársunk mindig szembesít. Amint megjelenik, azonnal azokban a szituációkban találod magad, amiket eddig nem tudtál megoldani az életedben. Amik arra várnak, hogy megértsd, és ezáltal önmagadhoz képest tökéletessé válj, hogy megugord önmagad. Lehet, hogy nem jól fejezem ki magam, de talán érted. Megtanítja azokat a leckéket, amikkel eddig nem boldogultunk. Ez egy végtelenül gyönyörű játék. A létezés ajándéka. Hiszen kiért másért tudnánk megoldani bármit az életünbe, mint a másik felünkért? Kiért másért, mint önmagunkért? 
 
Azt mondtam akkor, ha most nem tudom ezt meglépni, ha most nem tudom önmagam legyőzni, akkor soha. Kellett hozzá héhány hónap, de sikerült. Egyre többet találkoztunk, beszélgettünk. Ez egy nagyon erős lelki kapcsolat lett, ami nem a testiségről szólt. Mellette éreztem úgy magam, mintha a mennyországban lennék. Mintha a két lélek szeretkezne egymással. Aki ezt megtapasztalja, többet nem vágyik másra. Az ikerlelkünk megadja azt a biztonságot, azt a teljességet, ami nem csupán a testet, de a lelket és a szellemet is kielégíti. A hármasságban jön létre az egység. Ez egy földön túli érzés. Minden emberin túlmutat. Innentől az ember másra nem vágyik. Ez a legtöbb szerintem, ami itt megtapasztalható. Ezért nem szabad kompromisszumokat kötni. Ezért nem szabad megelégedni. Néhány hónap vajúdás és önmagamban értékelés után békében, mindketten szakítottunk az akkori párunkkal, és úgy döntöttünk, hogy ezt az életünket (is) természetesen egymással szeretnénk leélni. Ez egy olyan boldog érzés, amit sajnos nem tudok megfogalmazni és leírni. De nem is szeretném, hogy ezt bárki megértse, mert nem lehet. Azt kívánom, mindenki élje meg, érezze meg. Merje megélni. Ha lenne erre recept, szívesen megosztanám, de tudom, hogy nem létezik. Mindenkinek a saját receptjét kell meglelnie. Ez pedig nem szól másról, mint önismeretről. Nekem ebben segítettek az oldások. Végtelenül hálás vagyok nektek! Azóta, mióta a kedvesemmel megtaláltuk egymást, minden más is rendeződött. Ennek és az oldásoknak köszönhetően stabilizálódott az anyagi helyzetünk, és mindketten a hobbinknak élünk. Azt kívánom nektek, hogy mindenki merje megélni önmagát és ajándékozza meg magát azzal az egység élménnyel, azzal a csodával, ami két lélek között az égben köttetett. Ezzel teremti meg a földön az ember a saját mennyországát. V. Peti 37



Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése