Felkészülés a spirituális gyógyításra



”Sövény nem akadályozza a szemet a látásban, Semmi sincs rejtve Isten előtt." afrikai Ovambo közmondás

Fényküldöttként arra születtél, hogy gyógyító munkát végezz. Isten és angyalai tudják, melyik speciális gyógyító szerep hozza neked a legtöbb örömet, és intuitív impulzusok segítségével a gyógyítás bizonyos oldalaihoz vezetnek. Vannak, akiket a fizikai gyógyítás vonz, másokat az érzelmek gyógyítása, megint mások a tanításhoz, művészetekhez, kutatáshoz, tanácsadáshoz, íráshoz, vagy médiaszerepléshez vonzódnak, és még sok száz más fontos szerephez.

Belső vezetőd el fog irányítani arra helyre, abba a szerepbe, ahová tartozol. Belső megérzé­sedből tudni fogod, hogy kell-e tanulmányokat folytatnod az adott területen. Ha igen, belső útmutatód, elvezet az iskolához és a tanárhoz, akire szükséged van, és abban is segít, hogy ki tudd a tandíjat fizetni. Ugyanígy, az emberek, akik klienseid, és tanítványaid lesznek, saját belső vezettetésük útján jutnak majd el hozzád.

A Fényküldöttek gyakran túl messzire tekintenek előre, és el sem tudják képzelni, hogyan válhatnának gyógyítókká, vagy honnan adódnának klienseik. Ekkor félni kezdenek, és nem tartanak ki céljuk mellett. A lényeg az, hogy ne aggódj azon, hogyan tanulod meg fényküldötti funkcióidat. A hogyan Istenre tartozik, és te lépésről lépésre meg fogod kapni az útmutatást. Tudományos kutatások igazolják ráadásul, hogy az aggodalom akadályozza a spirituális gyógyító munkát. Belső útmutatód egyszerre egy vagy két lépcsőfokot mutat meg. Figyelj oda rá, és tedd meg azt az egy lépést. Azután meg fogod kapni a következő lépéshez szükséges instrukciókat is. Lépésről lépésre haladva tökéletesen fel fogsz készülni gyógyító szerepedre.

Meditációval, csakra gyógyítással, és más módszerekkel tökéletesen nyitottá teheted intuitív csatornáidat. Ahogy napi rutinodba beilleszted ezeket a módszereket, azonnal észre fogod venni, hogy információ érkezik hozzád kapcsolataidról, munkádról, egészségedről és jövőd­ről. Azt ajánlom, vezess naplót benyomásaidról. Ez segíteni fog abban, hogy megbízz impresszióid hitelességében. Így könnyebben felismered az ismétlődő elemeket is az információáramlásban.

Ha netán úgy éreznéd, hogy egészen elborít a tudatodba áramló információtömeg, bármikor lehalkíthatod. Egyszerűen döntsd el, hogy azt választod, hogy kevésbé leszel tudatában ezeknek a frekvenciáknak. Használd szándékod erejét, hogy beállítsd a számodra kényelmes szintet.


Első lépés: meditáció

A tudományos kutatások határozottan kimutatják a kapcsolatot a meditálás és a különleges képességek között. Tudósok megfigyelték, hogy a meditáció szinkronba hozza a jobb és a bal agyféltekék agyhullám mintázatát. Ez a szinkron lehetővé teszi az információ szabad áramlását az érzékeny jobb agyféltekéből a bal agyfélteke verbális központja felé. Azt is kimutatták, hogy szinkron áll be a meditáló és aközött, akire a meditáló gondol.
Nem kell rengeteg időt meditációban eltöltened ahhoz, hogy előnyeit tapasztald. Mindössze tíz perc ébredés után és lefekvés előtt nagyban befolyásolja intuitív, médiumi és gyógyítói képességeidet. Ne feledd, az idő földi fogalom, és nincs a mennyekben egy hatalom, aki ketyegő órával ellenőrzi, hogy elvégeztük-e napi meditáció adagunkat.
A meditáció két célt szolgál. Először is tudatodat a benső szellemiségre koncentrálja. Így segít abban, hogy nyugodt, kreatív és szeretetteljes maradj a nap során. Könnyebben képes leszel a helyzetekben meglátni az igaz tökéletességet ahelyett, hogy a problémák illúzióira reagálnál. A meditáció olyan módszer, amely segít a hurrikán középpontjában maradni napi ügyeid során.
Másodszor, a meditáció elérhetővé teszi számodra a végtelen univerzális bölcsességet, hogy megkaphasd mindazt az információt és útmutatást, amire szükséged van. Gyakran annyira elfoglaltak vagyunk, hogy meg sem halljuk az imáinkra érkező választ. A meditáció nyugodt időtöltés, mely alatt személyes találkozód van a Szellemmel. Megkérdezhetsz bármit, amit szeretnél, és teljes biztonsággal megkapod a választ.
Előfordul, hogy egymást követő meditációkon át, folyamatos útmutatást kapsz. Egyszer például meditációban feltettem a kérdést: „Hogyan tudnám fejleszteni tisztánlátásom minőségét?” Heteken át folyamatosan kaptam a válaszokat. Mint egy tehetséges edző, spirituális vezetőm fokozatosan segített elérni célomat. Először csökkentenem kellett a kávéfogyasztást, mert a koffein stimuláló hatása akadályozta befogadó készségemet. Miután megtettem, fel kellett adnom a csoki evést, ugyanebből az okból. Ezután vezetőm azt tanácsolta, hogy ha valóban fejleszteni szeretném tisztánlátásomat, akkor jól tenném, ha nagyjából áttérnék a vegetáriánus étrendre. A magyarázat erre az volt, hogy amikor egy állat húsát megeszem, akkor magamba veszem az állat halál-fájdalmát is. Ez az elfogyasztott fájdalom blokkolja az információkra való érzékenységemet.
A meditációban megkapott tanácsok mindig szeretetteljes formában érkeznek kérdéseidre válaszul. Ezért kérlek, ne aggódj amiatt, hogy egy szellem eluralhatja az életedet. Amikor megkaptam az útmutatást étrendemre vonatkozóan, teljes mértekben rajtam állt a választás, hogy követem-e vagy sem. Úgy döntöttem, betartom, mert ezt éreztem helyesnek. Fontos, hogy te is csak olyan tanácsokat fogadj meg, amelyek összhangban vannak legfelsőbb igazság érzeteddel.
Egyik kellemes meglepetés a meditációban az volt, mennyire megnyugodtam, miután felfe­deztem belső vezetőmet. Ez a felfedezés segített abban, hogy elengedjem azt a hamis hiedel­met, hogy mindent kézben kell tartanom, hogy fenntartsam a békességet és a harmóniát. Felfedeztem, hogy égi rend van az életben. A bizalom az élet folyamataiban mély nyugalmat és derűt adott nekem, amit korábban soha nem tapasztaltam.
Ma már eszembe sem jutna, hogy kihagyjam napi kétszeri meditációmat. Teljes mértékben odaadtam magam a gyakorlatnak, mert annyira jól érzem magam tőle. Ha szeretnél többet megtudni a meditációról, akkor beiratkozhatsz tanfolyamokra, vagy könyvekből is tájéko­zódhatsz a témában. Sokféle módja van a meditációnak, és tudni fogod, melyik módszer jó neked. Itt megmutatom az alaplépéseket.


Alaplépések a meditációhoz

Meditálj rögtön ébredés után, és közvetlenül lefekvés előtt.
Válassz nyugodt, és kényelmes helyszínt, ahol nem fognak megzavarni. Nem kell ehhez egy teljes szoba. Egy szoba sarka, vagy még a fürdőszoba is megteszi.
Helyezkedj el kényelmesen. Le is fekhetsz, ha biztos vagy abban, hogy nem fogsz elaludni. Karjaidat ne keresztezd, hogy az energia szabadon áramolhasson a tes­tedben. Lazíts meg, vagy vegyél le minden szoros ruhadarabot.
Hunyd be a szemed.
Lélegezz be mélyen és lassan az orrodon keresztül. Érezd a friss levegő kellemes érzetét, amíg teljesen betölti tüdődet, tartsd benn a lélegzetet négy másodpercig, vagy tovább.
Lassan lélegezz ki a szádon keresztül, érezd, hogy a levegővel együtt elengedsz minden aggodalmat, és feszültséget.
Ahogy tovább lélegzel ki és be, sokféleképpen élvezheted a meditációt. Részt vehetsz vezetett meditáción, melyben meghatározott képekkel, kérdésekkel vagy imával dolgozol. Vagy hagyhatod, hogy tudatod kiüresedjen, és így megfigyelheted, milyen gondolatok bukkannak fel benne. Következzen néhány példa a vezetett meditációra.


Reggeli meditáció Fényküldötteknek

Kezd az alaplépésekkel, azután:
Vizualizáld, hogy a fejtetőd megnyílik, mint egy virág. Képzelj el egy gyönyörű felhőt a fejed felett. Lásd ragyogóan fényesnek, kedvenc színedben. Ez a felhő a végtelen bölcsesség, és a mennyei Teremtő mindent magába ölelő szeretete. Kérd meg a felhőt, hogy lépjen be a fejtetődön. Lélegezz továbbra is mélyen, és lásd, hogy a felhő behúzódik teljes testedbe, minden egyes belégzéssel. Lásd, hogy kitölt, és körülvesz a gyönyörű, színes felhő.
Tudd, hogy az elkövetkezendő órákban csak erre a színre kell gondolnod, és azonnal hozzájutsz majd minden válaszhoz és információhoz, amire szükséged van. A szín gondolata emlékeztetni fog arra, hogy teljes mértékben szeretnek és törődnek veled. Lazíts, és élvezd a pillanatot, tudva, hogy a nap folyamán a végtelen intelligencia és szeretet belülről mindig vezetni fog. Elengedhetsz minden aggodalmat a következő nappal kapcsolatosan, mert bízol ebben a bölcsességben, és tudod, hogy minden lépésedet vezeti.
Kérd meg belső vezetődet, hogy segítsen a nap folyamán az isteni szeretetre és intelligenciára koncentrálni. Teljes hittel add át ezt a kérést, abban a biztos tudatban, hogy igazán szeretnek, és teljes mértékben támogatnak.
Fejezd be a csakragyógyítással, amit a második lépésben írok le.


Esti meditáció Fényküldötteknek

Kezd az alaplépésekkel, azután:
Koncentrálj a szíved tájékára. Ahogy erre a területre fókuszálsz, figyeld meg, hogy minden mély lélegzettel melegség áramlik a szívedből. Tudd, hogy ez a melegség intim összeköt­tetésbe hoz a szeretet Forrásával.
Ahogy belélegzel, érezd, hogy szeretet, melegség, és jóság áramlik a szívedbe. Ahogy kilélegzel, érezd, hogy visszaadod a szeretetet a Forrásnak. Lélegezz be és ki, érezd, hogy befogadod és továbbadod a szeretetet, míg mellkasod feszülni nem kezd a melegség és öröm érzéseitől.
Gondold át, milyen emberekkel találkoztál, és milyen élményeid voltak a nap folyamán. Gondolatban mond: „Megbocsátok neked” -azoknak, akik irritáltak, beleértve önmagadat is. Lehet, hogy nem akarod még megbocsátani tetteiket, de szándékod, hogy megbocsátasz nekik, mint embereknek, felold az ego kötelékei alól.
Gondolatban sorold fel, milyen ajándékokban részesültél aznap, helyzetek, szeretet, megérzések formájában. Köszönd meg a Forrásnak az ajándékokat. Lélegezz mélyen be és ki, amíg azt nem érzed, hogy betölt a hála. Kérd meg angyalaidat, hogy lépjenek be álmaidba, és lássanak el információkkal, vezettetéssel, amire szükséged lehet. Vizualizáld, hogy otthonodat körülveszi és védelmezi a fehér fény és az angyalok, amíg álomba merülsz.


Második lépés: csakra tisztítás és Kiegyensúlyozás

Miután reggeli meditációddal behangolódtál, a következő lépés a spirituális gyógyítás csator­náinak megnyitásában egy olyan meditáció elvégzése, mely kifejezetten a csakrákat tisztítja és harmonizálja. Ez a lépés azonnal felerősíti képességeidet, és növeli energiádat.
Jó dolog ezt a meditációt naponta elvégezni. Ajánlom, hogy médiumi tevékenységek és információ átvétel előtt is végezd el. Minél többet dolgozol a csakráiddal, annál részletesebb információkat fogsz átvenni. Egyszer részt vettem egy hétvégi tanfolyamon, ahol sok időt szenteltünk különféle csakra tisztító technikáknak. A tanfolyam végén többször is vettem át információkat mások számára a spirituális világból, és olyan apró részleteket is képes voltam megtudni, amiket korábban soha.
Egyik alkalommal például magam előtt láttam kliensem halványsárga stukkóval díszített házát, fa zsindelytetővel. Intuitív módon tudtam, hogy kliensem nemrég adta el a házát, és éppen elköltözött. Az ilyen információ könnyen elérhető átlagos alkalmakkor is. Ezen a napon azonban az extra csakra tisztítás miatt nagyon aprólékos részleteket is átvettem, köztük, hogy a ház a dél kaliforniai Downey városban van. Sehonnan sem tudhattam erről, hiszen most találkoztam először a kliensemmel, és messze távol voltunk a várostól.


Meditáció a csakrák tisztítására és kiegyensúlyozására

Kezdd az alap meditációs lépesekkel, majd:
Vizualizálj vagy erezz egy kerek és átlátszó gömböt, gyönyörű rubinvörös árnyalatban, ahogy belebeg a testedbe a gerinced alapjánál. Ez a gyökér csakra, erőd és individualitásod központja. Gondolatban tekintsd meg, vagy érezd a gömböt. Figyeld meg, vannak-e rajta sötét területek. Ezek mutatják a kiegyensúlyozatlanságokat, és te azonnal meg is tisztíthatod egyszerűen azáltal, hogy a gömböt tökéletesen tisztának akarod látni. Összpontosíts a gyönyörű, rubinvörösen áttetsző gömbre és lásd, hogy belülről ragyogni kezd, erőteljes fehér fénnyel. Ez Isten univerzális fénye, erő, hatalom és tudás.
Lélegezz be mélyen az orrodon keresztül, és figyeld, vagy érezd, lélegzeted hogyan fokozza a fehér fény intenzitását a vörös gömbön belül, amíg az tökéletesen tiszta és áttetsző nem lesz.
Most vidd figyelmedet feljebb, és láss vagy érezz egy gyönyörű narancsszínű üveggömböt. Ez a szakrális csakrád, fizikai vágyaid szabályozója. Figyeld meg, találsz-e rajta sötét foltokat. Lélegezz be mélyen, hogy a fehér fény a csakra középpontjából kiindulva kimosson minden sötétséget, míg a gömb tökéletesen átlátszóvá nem válik, mint a narancssárga üveg.
Most koncentrálj a köldököd mögötti területre. Láss vagy érezz egy gyönyörű, tiszta sárga gömböt, mely úgy ragyog, mint egy kis napkorong. Ez a napfonat csakrád, ide tartoznak a hatalom és kontroll kérdéskörei. Figyeld meg, vannak-e rajta homályos, vagy sötét területek. Lélegezz be mélyen, míg a csakra ragyogóan tiszta, tökéletesen átlátszó lesz, mint egy sárga üveggömb.
Most térj át a szíved környékére. Vizualizál) vagy érezz egy gyönyörű, zöld üveggömböt a mellkasod közepén. Ez a szívcsakrád, szerető energiáid központja. Vizsgáld meg, találsz-e rajta árnyékot, vagy sötét foltot, majd mély lélegzeteddel tisztítsd ki őket a fehér fény segítségével. Töltsd fel fénnyel a szívcsakrát belülről, érezd, ahogy kitágul a mellkasodban, melegséggel, energiával telítődik. Lélegezz, amíg a zöld gömb teljesen átlátszó és tiszta nem lesz.
Most koncentrálj a torkodra, az ádámcsutka környékére. Láss vagy érezz egy gyönyörű, halványkék gömböt. Ez a torok csakrád, ez a központ felel mindennemű kommunikációs tevékenységed tisztaságáért. Vizsgáld meg a torok csakrát, vannak-e rajta sötét területek. Végy egy mély lélegzetet, és érezd, ahogy a fehér fény kigyúl a csakra középpontjában. Lásd, vagy érezd, hogy a fény egyre növekszik, egyre fényesebb, és a fehér sugarak tökéletesen kitisztítják a torok csakrát. Lásd és érezd, hogy a gömb tökéletesen átlátszó, nincsenek rajta foltok.
Most figyelmedet fordítsd a két szemed közötti területre. Erőltetés nélkül észleld a kerek, vagy ovális gömböt a két szemed között. Ez a harmadik szem. Engedd, hogy élesedjen benned a kép. A színe sötétkék, néhol lilával és fehérrel keveredve. Ahogy tisztul a kép, felfedezhetsz egy valódi szemet. Ha nem látsz ovális formát, vagy szem alakot, lélegezz mélyen, és tisztítsd a csakrát a fehér fénnyel, amíg ki nem tisztul a kép. Ha megpillantod a harmadik szemet, figyeld meg, hogy nyitott, vagy zárt. Ha csukva van, kérd meg hogy nyíljon ki, és vegye fel veled a szemkontaktust. Engedd, hogy szeretetteljes üzenete megérkezzen hozzád.
Ezután fordítsd figyelmedet fejtetőd belső oldalára. Ez a korona csakrád, ezen a területen léphetsz kapcsolatba az univerzális bölcsességgel. Lásd, vagy érezd a csakrát mélylila üveggömbként. Legmélyebb légzéseddel tisztítsd át a csakrát fehér fénnyel.
Lélegezz továbbra is mélyen, és mondj hálát a Teremtőnek, amiért ellát szeretettel és bölcsességgel. Vedd körbe magad a fehér fénnyel, majd egy réteg zöld, végül egy réteg lila fénnyel. Ez a hármas fényvédelem segít az összpontosításban a nap folyamán, és médiumi tevékenységeid során.


A csakra tisztítás rövid változata

Ha éppen nincs időd a teljes tisztítás és kiegyensúlyozás végigvitelére, a következő módszer biztosan beválik. Mindössze két percet vesz igénybe, és nagyon jól felkészít, ha hirtelen kell látó képességeidhez folyamodnod.
A fent leírt módszer olyan, mint egy nagytakarítás, ez pedig egy gyors, felszínesebb tisztogatásnak felel meg. Elég jó, ha hirtelen van rá szükséged, de erre a módszerre nem lehet mindennapi szinten támaszkodni.
Képzelj el hét üveggömböt egymáson a szivárvány színeiben. Alul a rubinvörös, majd a narancssárga, a sárga, a zöld, a halványkék, a sötétkék és a lila. Vizualizáld a gömbök sorát a testeden belül. Lásd, ahogy a fehér fény megtisztítja mindegyik gömböt. Tudatoddal vizsgáld át a vörös gömböt, és lásd, hogy a fehér fény átragyog rajta. Lásd teljesen tisztának. Menj végig az összes gömbön, egyenként.
A gömbök mérete legyen egyforma. Ha valamelyik gömb sokkal nagyobb, vagy kisebb, mint a többi, gondolatban kérd, hogy vegye fel a többi csakra méretét.
Csakráid most tiszták, és egyensúlyban vannak.

Dr. Doreen Virtue



Megjegyzések