2016. december 27., kedd

Férfi szemmel a párkapcsolatokról


Kedves Viki! Mártának ígértem, hogy írok egy bejegyzést a saját bőrömön tapasztalt változásokról. Talán azzal kezdeném a mondókámat, hogy 42 éves vagyok és 4-5 éve kezdett el hanyatlani az életem. Sikeres voltam a szakmámban, ami arról szólt, ki tud jobban hazudni. Akkor még azt hittem ez így teljesen rendben van, hiszen egy álszent hazug világban élünk. Nem szeretnék részleteket írni de az volt a lényeg, hogy összeütközésbe kerültem a törvénnyel. Ma már úgy vélem ennek így kellett lennie. Kezdeti lázongásom végül egy idegösszeroppanásba ment át. Védtelennek, gyengének és tehetetlennek éreztem magam. Pár hét alatt eljutottam oda hogy majdnem véget vetettem az életemnek. Talán jól van felépitve a világ és jött egy angyal. Egy megmentő, egy hölgy személyében. Általa kerültem el oldásokra először. A hölgy iránti tisztelet miatt ültem csak végig, idegen volt és érthetetlen számomra. Mostmár másképp gondolom, méghozzá úgy, hogy nem voltam érett rá. Bunkó voltam és tudatlan. Elhangzott viszont egy vagy két mondat, amin több hétig gondolkoztam utána. Főleg azon, hogy mi értelme az életünknek. Minek születünk meg ha hetven évig küzdeni kell aztán meg elrohadok a földben. Innen indultam. Nem azt akarom most leírni, hogy miben segítettek az oldások, mert az életem minden szegmensét felsorolhatom kb. Új vállalkozásba fogtam, és teljesen mást csinálok mint eddig. Újra sikeres vagyok. A családi kapcsolataimat rendbe tettem de nagyon nehezen ment a megbocsátás, de végülis sikerült. A baráti kapcsolatokat átrendeztem. Azok vannak már csak a világomban, akik nem húznak vissza. Nehezen bocsátottam meg magamnak, mert elég sok dolgot műveltem régen, ami miatt tudatosabban már erős bűntudat gyötört. Viszont egy dologgal nehezen boldogultam, és az a párkapcsolat. 

Régen úgy tekintettem a kacsolataimra mint egy szükséges helyzetre. Soha nem voltam egyedül 15 éves korom óta. Mindig kellett mellém valaki. Csak úgy tudtam kilépni egy kapcsolatból, ha már volt valaki más, akivel azonnal összeköthettem az életemet. Szerettem irányítani a dolgokat, ez a szakmámból is eredt. Oroszlán vagyok kos ascendenssel, ügyesen tudtam bűntudatot ébreszteni a nőkben. Utólag nem is tudom volt e olyan hogy szerettem valakit. Inkább magamat szerettem és olyan nőket válaszottam, akik kiszolgáltak. Tudom hogy nagyon kiábrándító, de ez az igazság. Azért nem szégyenlem leírni, hátha adok reményt másoknak is, ha egy ilyen tökfejűnek sikerült megváltoznia, akkor bárkinek sikerülhet. Azt mondtam mindig, hogy nekem nem használnak az oldások, de ha ez igaz lett volna, akkor nem járok. De magamnak sem vallottam be. Valami mindig odavitt. Egy idő után talán már értettem belőle valamit. Utáltam, hogy kötődni kezdtem a hölgyhöz, akit nemrég ismertem meg és miatta mentem oldásra. Annyira dühös voltam, hogy megkértem hogy ne keressen. Nem bírtam fékezni az érzéseimet és megijedtem. Sok hónap vívódás és szenvedés jött utána és mindig visszatáncoltam az exemhez, akihez már semmi nem fűzött. Szerintem őt sem hozzám. Sokat veszekedtünk. Egy novemberi napon eldöntöttem hogy véget vetek a szenvedésnek és megbeszélem vele. Egy párkapcsolati oldás után éreztem meg hogy ezt kell tennem. 

Olyan dolgot csináltam, amit sosem előtte: őszinte voltam. Aznap rendeltem vacsorát, megadtam a módját. A volt kedvesem csodálkozva nézett és én elmondtam neki, hogy mennyire sokat adott nekem 9 év alatt és milyen szerencsés férfi vagyok. Nagyon elérzékenyültünk. Megkértem, hogy bocsássa meg nekem azt, hogy 9 évig nem értékeltem amit adott nekem mert nem ezt érdemelte volna. Mindent úgy csináltam, ahogy rájöttem az oldáson, hogy eddig is kellett volna. A kedvesemet megöleltem és elmondtam neki hogy boldog vagyok, hogy egy ilyen csodálatos nő volt mellettem ilyen sokáig. Választhatott volna mást is, aki megadja amire vágyik. Megköszöntem neki részletesen mindent, előtte gondolatban összeszedtem. Még azt is megköszöntem, hogy amikor éjjel részegen jártam haza akkor is mellettem volt. Őszintén mondtam el neki, hogy nem tudtam őt megfelelően szeretni, pedig ő csodálatos. De sajnos eddig nem szerettem magam és sajnos őt sem tudtam szeretni. Elmondtam, hogy megismertem egy hölgyet, aki elvezetett önmagamhoz. Őszinte voltam és teljesen lepadlóztam attól, hogy elfogadta amit mondok. Elfogadta az igazságot és rájöttem, hogy eddig is lehettem volna ősznte, mert aki szeret az azért szeret aki vagyok nem csak azért aki lenni akarok. Most is úgy gondolom, hogy ő egy csodás ember, de akkor ott elváltak útjaink. Őt is megkérdeztem kettőnkről és azt mondta hogy tudta hogy ez vagyok én, de várta hogy erre én is rájöjjek. Korrekt volt és szeretetteljes, mint mindig. Én még soha nem szakítottam őszintén ezelőtt. Sosem volt bennem béke szakítás után, csak a mardosó bűntudat, hogy megint tönkretettem egy nőt. Én olyan büszke voltam magamra. Ahogy tanítottátok, eldöntöttem, hogy kicsi időt magamra fordítok, mire bele ugrok egy kapcsolatba. Ott elég intenzíven jártam oldásra. Volt amikor elbizonytalanodtam, hogy az exem mellett kellett volna maradnom, mert néha magányos voltam. De sorba jöttek a felismerések belém. Fejlődtem elég gyorsan. Megismertem pár előző életemet és végre megbékéltem apámmal. Egyedül voltam, de később már nem voltam magányos. A hölggyel, aki megváltoztatta az életem, néha beszéltünk de még mindig kicsit féltem tőle. Magamat kellett leküzdenem. Végül elég gyorsan hoztam egy döntést és minden átmenet nélkül költöztünk össze. Akkor már elég józan fejjel láttam a heyzetet. Megszoktam az egyedül lakást és tartottam attól, hogyan fogom megszokni a kapcsolatot és nem tudok majd menekülni, ha akarok. Kevés félelem még zakatolt a mellkasomban. 

De nem így lett. Én magam döbbentem meg legjobban, mennyit fejlődtem az egyedüllétem alatt. Minden simán és gördülékenyen ment. Már nem félek attól, hogy nem tudok hűséges lenni. Azt érzem, hogy jó helyen vagyok. Rájöttem, hogy azért éreztem azt, hogy senki nem tudja megadni amire vágyok, mert utáltam magam. Most szeretem magam, értékes vagyok és értékesnek látom a párom is. Mint a borsó meg a héja. Nem tudom azt mondani, hogy mindenben egyformák vagyunk de toleráljuk egymást. És szerintem ez a fontos. Régen mindig azt hittem, hogy hazudnak nekem az emberek, nála nem érzem. Rájöttem, hogy azért, mert régen én is hazudtam mindenkinek és ugyanezt vártam szinte a többitől. Most csak őszinte emberek vannak a környezetemben. De ehhez előbb nekem kellett változni. A párom táncos, és nem vagyok féltékeny. Nincs mire féltékenynek lennem, mert ez a kapcsolat őszinte és valódi. Már azt érzem, hogy minden megvan az életemben, amire vágyom, így tudom, hogy az ő életében is megvan minden. Nincs semmi, amit máshol kellene keresnie. Így már tökéletesen értem, mi az a tükörkép dolog, hogy a párunk a tükrünk. Engem ez először felháborított. Mostmár értem. Nem őt látom annyira tökéletesnek, hanem együtt kettőnket. Elmondhatom, hogy ez egy nagyon jó párkapcsolat. De szerintem nem azért, mert tökéletes, hanem azért mert valódi. Tisztában vagyunk egymás hibáival, de elfogadjuk őket. Ami nem volt nálam divat, minden este beszélgetünk. Nem szégyenli elmondani, ha aznap tettem olyat, amivel esetleg bántottam kicsit. Meghallgat és megérti miért tettem. És fordítva. Egymást oldjuk. De egyre kevesebb ilyen van. Sokat viccelődünk. Megtanított, hogy ha nagyon hirtelen ideges vagyok, akkor gondoljak arra, hogy ezek csak apró bosszúságok és hány ember örülne egy olyan életnek, mint az enyém. Azonnal lenyugtatom magam, és már nincs olyan, hogy napokig feszült vagyok. Nem jelenti azt, hogy nincsenek gondjaink, de együtt megoldjuk őket. Még most is elég racionálisan közelítek dolgokat, ő pedig túlmisztifikálja, de éppen ezért tanulunk és fejlődünk együtt. Mindent közösen csinálunk és előre megbeszéltük ki mit vállal ebben a kapcsolatban, hogy ne dőljön meg az egyensúly. Bármire megkérhetjük egymást, itt nincs sértődés. Megosztjuk az érzéseinket, a pénzünket, az időnket. Most először valaki nem "sok" nekem. Meghagytuk egymás szabadságát, nincsenek kötelező dolgok. Megcsinálok olyat is, amit régen nem tartottam férfiasnak, pl már mosogattam is. Nem kellett kérni sem, amikor a párom nem érezte jól magát, nekem ez egyértelmű volt. Tudom, hogy ez röhejes de magamhoz képest nagy dolog. Képes voltam erre a változásra, szerintem mindenki képes rá. Szerelmes vagyok, de nem égő lángolással hanem békés megnyugvással.Bizonyossággal, nem félelemmel. Tudom, hogy jó vagyok igy de folyamatosan teszek azért hogy jobb legyek. Elfogadom és szeretem magam. Gyógyult a gerincem is, ahogy elkezdtem gerincesebben élni. Szerintem ez az igazi boldogság. Ezt akartam leírni, köszönöm szépen a segítségeteket! Nélkületek nem tarthatnék most itt. Köszönöm! Zoltán






Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése