Gondolatok az emberi természetről

Bejegyezte: –



Észrevetted már, hogy mennyire hasonlítunk EGY-másra? Ha önmagamról írok, betűim mögül mintha a Te arcod köszönne rám - és ha olvasol, talán olyan, mintha ismernél, holott saját magadról kapsz képet, általam.
Lehet-e ennél hitelesebb és meggyőzőbb bizonyítéka annak, hogy a "gyökerünk" egy? Megéléseink tanulságai azonosak - legfeljebb a "csomagolás" és az "időzítés" lehet(ett) különböző.
Ha zavaró, ítélkezésre késztető számodra egy-egy vonásom: csak azért van, mert még előtted áll a szembesülés valamivel, ami megnyilvánulásaimon át ilyenkor Rád tekint, és talán még nevén szólítani sem tudod, mert életeid során idáig elkerült (vagy nem "csípett el") a vele való találkozás. És ugyanígy: ha bennem türelmetlenség vagy értetlenség fortyog egy-egy téma megírása során, csak jelzés, hogy még nem vagyok "túl" rajta, még nem fogadtam be lényembe az adott kérdés által közvetített energiát, és nem alakítottam át azt önmagamban - Szeretetté.
---
Mindketten Útonjárók vagyunk - Te és én. És egyikünk sem jár előrébb a másiknál. Te megéltél már olyat, aminek tapasztalata belőlem még hiányzik; én pedig levontam már a tanulságot olyan emberi tévedésemből, ami még előtted van, elsajátítandó Lényegként. Van, aminek a megértése számodra nehezebb leckének bizonyul, mint számomra - és bőven akad bizonyára olyan is, ami fölött én időztem sok száz évig, míg Te könnyedén átléptél felette, nem átadva magad a gyötrődésnek.
---
Biztosan találkoztunk is már (talán nem is egyszer), különben nem találtál volna ide hozzám, vagy én nem hívtalak volna meg a világomba, Téged.
És jó érzés tudni: hogy néha talán elég egy összenézés, egy egymásra sugároztatott lélek-mosoly: és máris akár kölcsönösen inspirálhatjuk egymást annyira, hogy e közösen megélt fény által közelebb kerülhetünk fejlődésünk egy újabb állomásához.
Tisztasággal bír ez az elvárások és remények nélküli "randevú".
---
Az ember biológiai fejlődéséről mesélnem nem kell, hiszen saját "bőrödön" tapasztalod, milyen átalakulásokat hoz számodra a törvényszerű folyamat, míg a születés pillanatától eljutsz a fizikai halál állapotába.
Szellemi fejlődésünk ugyanilyen "kikövezett" Úton zajlik - valamennyi lélek számára hasonló megpróbáltatásokat kínál a felemelkedés spirálja. És ahogyan a biológiai változások megélése és elfogadása sem nehézségmentes, úgy a spirituális fejlődés talán még komolyabb erőfeszítésekkel jár, hiszen ez a konkrét életen túlra mutat, átível sok száz, ezer megtestesülés illúzióján a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt, több síkon.
---
Ítélkezhetünk ugyan a másik felett - ám előbb-utóbb fel kell ismernünk, hogy az egó e túlpörgetett sajátossága csak tudatlanságunkból fakad: aki az Egységet éli odabent, nem bántja a másik létezőt (sem érzéssel, sem gondolattal, sem szóval, sem tettel). Az már ugyanis tisztán látja, hogy minden ítélet rólunk szól (a kihúzandó szálka bennünk van; az ártó gondolat bumerángként tér vissza, hozzánk), arról, amit még nem tanultunk meg kezelni saját működésünkben; arról, ami elidegenít bennünket a világtól, és aminek (meg)tanulási kényszere egy nap törvényszerűen ránk köszön, épp olyan erősséggel, amilyen bennünk az ellenállás mértéke.
---
Két tipikus példa erre, az Élet Tárából:
1. ...ha bőrszíne miatt erősen negatív éllel tekintünk egy másik "isteni gyermekre", szinte elkerülhetetlen, hogy egy következő életünkben magunk is ne társadalom által kivetett személyként szülessünk újjá, akit származása miatt rugdosnak mindaddig, míg rá nem döbben, hogy csak a Szeretet Igazsága az Örök.
2. ...ha a pletykára szomjas szomszédasszonyodat korholod magadban azért, mert kibeszél másokat - a kínos tulajdonság valószínűleg benned is ott van, csak talán elfojtásként tekeredik a nyakad köré, ezért kelt agressziót benned. Ha megveted őt hamisságáért, elképzelhető, hogy egy nap épp téged árul el egy megbízhatónak remélt barát azért, mert valakiről lekezelő megjegyzést tettél. Vagy az is lehet, hogy rólad terjesztenek majd valótlanságot, csak azért, hogy az Univerzum lelkes "dolgozói" megmutassák Neked: mindenki tévedhet... és nincs más feladatunk, mint mások feletti bírálat helyett saját (!) lényünket felszabadítani saját (!) negatív tulajdonságaink hatalma alól. És az is előfordulhat, hogy épp olyan valaki, akiben nem bíztál, pozitív csalódást hoz számodra - ezzel felkeltve benned a szégyen energiáját.
(Természetesen a szomszédasszony is "megkapja" szükséges és méltó tanítását a megfelelő időben.)
---
Sokszor az is megtörténik, hogy miközben nem tanulsz a figyelmeztetésekből, a feléd érkező intő jelekből - nem is valós szituációt küld feléd az élet, hanem - és ez talán még emlékezetesebb tanítás - olyan bűntudat-óceánt, amelynek féktelen hullámzása magával ragad, szinte bekebelez; mindaddig, míg fel nem oldozod önmagad korábbi tetteid kísértet-zaklatásai alól.
Minden feloldozás, minden lecke-elsajátítás felszabadító - véget vet az adott téma miatt kapott szenvedésednek. Egy fejezet pontot kap, nincs már feladatod vele - jöhet a következő kihívás.
---
Ezen Út járása nem is történhet másképp - nincs köze a hitedhez, vagy az életről alkotott elképzeléseidhez. Mindenkinek át kell esnie a folyamaton, a kérdés csak az: tudatos felvállalással, felgyorsítva azt; vagy pedig tyúklépésben haladva előre, odabent dörögve a "kiszámíthatatlanság" és a "véletlenek" miatti kétségbeesés miatt, ezáltal nyújtva a Megpróbáltatások teli Utat, akár a rétestésztát.
---
Nincs okunk az ítélkezésre, a falak felhúzására, hacsak nem vagyunk sértettek, sebzettek és tudatlanok lényünkben. A megoldás akkor sem az elszigetelődés a Másiktól: hanem az Öngyógyítás. Az Önmegismerés felvállalása. És ennek árán a felismeréshez való eljutás: miszerint minden Létező egyformán szép - és valamennyiünk léte elengedhetetlen a Világ teljességéhez.
Egy "cipőben" járunk - Egy a fájdalmunk - Egy az örömünk - Egy a feladatunk - Egy a lényegünk.
És ami a legfontosabb: EGY-más nélkül nem boldogulhatunk.
A Másik gyöngítése által - saját lényedet is földhöz vágod.
A Másik emelése által - saját lényedet is erőhöz juttatod.
Szoros kölcsönhatásban állunk EGYMÁSSAL - Mindenkoron.
---
Ha tehát ítélkezésre ingerel egy élethelyzet, egy Másik Személy - tekints gyorsan magadba, és vedd észre, mi a haragod, megvetésed VALÓDI OKA. A Forrást pedig keresd meg saját természetedben, és kezdj tudatosan dolgozni rajta. Bízhatsz abban, hogy e bölcs felvállalás által kíméletesebben és hatékonyabban tudod feloldani saját múltból hozott blokkodat, mintha lusta, kényelmes módon rábíznád magad az Univerzum akaratára, legyintve: 'úgyis megoldódik minden, nem kell ehhez erőfeszítés vagy munka...'.
Az elengedés az egyik legistenibb tulajdonságunk - azonban vigyázz, nem jelent egyet a tettnélküli lézengéssel, a fejlődés iránt tanúsított közönnyel. Befektetett munka, áldozathozatal nélkül a Vándorút során olyanná válik a Lélek, akár a rongybaba, irányíthatóvá, erőtlenné és üressé... és ebből az állapotból a felemelkedés megfogalmazhatatlanul nehéz.
---
Áldás a léted - fogadd el!
Áldás akkor is, ha még nem tudod, hogy az.
Amint Istentudatra jutsz, és átjár a Világszerelem áhítata - megérted, hogy minden múltbéli bántás, önostorozás eltékozolt energia volt, amely bármelyik pillanatban átfordítható lehetett volna - Egységtudattá.
Ne feledd: ha a Fényóceán egy Cseppje öntudatra ébred, emelkedik általa a Mindenség.
Miért ne MOST? 

Írta: Cs. Szabó Virág

Megjegyzések

Megjegyzés küldése