Ha Te is boldog akarsz lenni, vesd le az álarcod!

Bejegyezte: –



Sziasztok! Szeretném én is megírni az élményeim, de nem feltétlenül azokat, amiket oldások által kaptam, hanem azt, hogy mennyit fejlődtem az elmúlt fél évben, mióta  Viki munkásságát. 34 éves férfi vagyok. Élsportoló voltam sokáig, majd többféle vállalkozást vezettem. Anyagiakban sosem szűkölködtem, kivéve, ha annak idején a klub nem fizetett ki. Mivel fiatalon sokszorosát kerestem az átlagnak, nem igazán tanultam meg értékelni a pénzt. De azt sem tudtam, mik az emberi értékek. Sosem éltem szent életet, sokat ittam, drogoztam, és sosem voltam hűséges egyetlen barátnőmhöz sem.  Aztán 30 éves koromban jött az áttörés. 

Megállapodtam, megnősültem. Azt éreztem, itt az ideje. A problémák utána kezdődtek. Életemben először szerelmes lettem valakibe. Aki nem a feleségem volt. Akkor jöttem rá, hogy igazából eddig nem is tudtam, mit jelent a szerelem. Rövid ideig tartott ez a kapcsolat, de szinte belebetegedtem, hogy el kellett válnunk. Én a látszólagos biztonságot választottam, ő pedig továbblépett. Eljátszottam én mindenkinek a tökéletes férj szerepét, de mélyen belül borzasztó boldogtalan voltam. Kezdett körülöttem minden összeomlani. Szinte mindig fájt a fejem, egyfolytában gondolkodtam. Nem értettem, mit keresek egy olyan nő mellett, akit nem szeretek, csupán megfelel. A legjobban magamtól ijedtem meg. Mi ez az érzés??? Miért kell így szenvednem? Eldöntöttem, hogy megpróbálom magam helyre tenni és lezárni. De valahogy a szívem nem engedelmeskedett. Próbáltam én szeretni a feleségem, de ha eddig sem sikerült, akkor most miért sikerülne? Kapaszkodtam belé, mert azt gondoltam, ez biztonságot ad, hisz olyan vagyok, mint egy gyámoltalan gyerek, aki idepottyant ebbe a rút világba. Nagyon súlyosan becsaptam magam. A környezetem pedig ezt támogatta. A feleségem érezte, hogy nem vagyok jól, tudott is az eseményekről, és szakemberhez fordultunk a depresszióm miatt. Nem kellett volna. Ők is a megszokott életembe próbáltak visszaterelni. A szülinapom hozta meg az áttörést. Egy lány barátom egy könyvet vett nekem ajándékba, ami olyan esetekről számol be, akik visszamentek előző életeikbe, és ezzel megoldódtak mostani életbeli dolgaik. Én ezt mindig egy hülyeségnek tartottam, de ahogy beleolvastam, tudtam, hogy nekünk biztosan közünk volt egymáshoz régen is. Ilyen érzéseket nem válthat ki belőlem csak úgy ok nélkül senki. Minden lehetséges könyvet és cikket elolvastam a témában. Megértettem, hogy nem kell nekem gyogyódoki, önmagamon kell segítenem. Ki kell derítenem, mik történtek régen, hogy megértsem, mi ez az egész. Meg kellett értenem, hogy ne hallgassak senkire, mert mindenki befolyásolni akar engem. Egyedül az érzéseim, amik a megoldáshoz elvihetnek. 

A jelekre pedig már nem tudtam nem odafigyelni. Elkezdett széthullani az életem. Elveszítettem embereket, akik fontosak voltak nekem. Elvesztettem rengeteg pénzt, a kivitelezők nem akartak fizetni, szinte minden elkezdett tönkremenni körülöttem. Az egészségem katasztrofális lett. Azt gondoltam, itt az ideje, hogy rendbe tegyem az életem.

Egy volt csapattársan unszolására mentem el először a feleségéhez beszélgetni, majd megismerkedtem a meditációval meg az oldásokkal. Kiderült, hogy egyik életemben egy lengyel katona voltam. Arra tanítottak bennünket, hogy mindenféle érzelem nélkül gátlástalanul gázoljunk keresztül mindenkin. Ezt tettem ebben az életemben is. Senkivel nem voltam őszinte. Majd egy afrikai törzsfőnök voltam, és én osztottam le minden nap a feladatokat. Ott is kézben tartottam mindent. Majd egy amerikai hadihajón voltam szakács és mindenes, és ott láttam először azt, hogy a kedvesem is velem volt. Az apja nem engedte, hogy együtt legyünk. Számtalan közös életünket láttam még, mely még inkább felerősítette az érzéseket bennem. Görögországban voltam halász, ő pedig a feleségem. Sok gyermekünk volt, nagyon boldogok voltunk, de ő meghalt fiatalon tüdőgyulladásban. Éltünk Kínában, ott valami kutató féleség voltam, megmart egy csúnya rovar. Láttam magam hős szerelmesként, amint állunk az oltár előtt, majd engem lelő egy katona. Láttam magam belefagyni egy orosz folyóba, és újra el kellett válnunk. Sok sok élet, melyben csak rövid időt tölthettünk együtt. Megértettem, mi ez a kötelék, ez az érzés. Tudtam, hogy ezek mind valós dolgok. Megértettem, mit örököltem a családból, és helyre kellett hoznom azokat a sérüléseket, amiket a szüleimtől és az ő párkapcsolatukból szereztem. Apám senkihez nem volt hűséges és semmiért nem vállalt felelősséget. 

Azt mondták, hogy le kell vennem az álarcom, és fel kell vállalnom önmagam, ha boldog akarok lenni. Nem szabad hazugságban élnem, mert elpusztítom önmagamat. Így is kellett pár hónap, mire összeszedtem magam, és lépni tudtam. Először önmagamat kellett letisztítanom, összeszednem, megtalálnom. Felismerni, ki is vagyok valójában. Nagyon nehéz volt. De nem akartam már hazugságban élni. Végül döntöttem, és elköltöztem, mindent letisztáztam a feleségemmel. Felkerestem a lányt, akinek addigra már volt egy párkapcsolata. Azt hittem, belehalok. De eszembe jutottak a szavak, mikor azt mondták, hogy az igazit nem tudja elveszíteni az ember. Ez így is lett. Rövid idő után végül ő keresett meg, s azóta rendeződtek a dolgok. Nehéz volt, de megadtam magam az érzéseknek.  Az anyagi helyzetem viszonylag rendeződött, és ami a legfontosabb, hazugság nélkül élek, megtaláltam önmagam. Soha nincs lelkiismeret furdalásom, és tudom, hogy a világ tökéletesen van összerakva. Boldog vagyok, mert levettem az álarcom. Mindenkinek azt javasolom, hogy merjen változtatni, ne éljen boldogtalanul, ne elégedjen meg a középszerűvel, vállalja fel önmagát, ne mások rángassák dróton. A lényeg, hogy mi magunk boldogok legyünk. És vedd le az álarcod, mert ha reggel tükörbe nézel, a félelmeid fognak visszatekinteni rád, nem valódi önmagad. A félelmektől meg kell szabadulni. A jutalom pedig maga lesz a boldogság...Nagyon köszönöm Viki nektek! ( Imre, 34 éves)


Megjegyzések

Megjegyzés küldése