2016. december 14., szerda

Hogyan találjuk meg az igazi szerelmet?

Nem tudom, hogy azért, mert férfi vagyok, vagy egyszerűen ilyen ember, de elég nehezen szántam rá magam arra, hogy segítséget kérjek egy olyan témában, ami leginkább foglalkoztat: a párkapcsolat témaköre. Fiatalabb koromban, és igazából most sem jelent problémát ismerkedni, kapcsolatokat kialakítani, de így 36 évesen elgondolkodik az ember, hogy már nem erre vágyik. Viszont elmondhatom azt, hogy annak ellenére, hogy már ennyi idős vagyok, életemben talán egyszer voltam szerelmes. Hiányzott ez az érzés. Vágytam rá, hogy tartozzak valakihez, és legfőképpen családot szerettem volna. Én ha akarok valamit, sokmindenre képes vagyok, így jutottam el Vikihez. 

Az oldásokon feltárultak előttem a problémák gyökereit. Elsőként az jött fel, hogy a szüleimtől nem láttam megfelelő példát, és nincs előttem normális családmodell. Mivel apám állandóan félrelépett, anyám meg játszotta az áldozatszerepet, valahogy kódolódott bennem, hogy ez a normális, én pedig ilyen életet nem szerettem volna. Ehhez hozzájött egy jó nagy adag önbizalomhiány szintén gyermekkorból, sokat csúfoltak, mert szemüveges voltam. Nem is gondolná az ember, hogy ezek ilyen mély nyomot hagynak bennünk. De amint ezzel szembesültem és szembenéztem, megértettem és oldódni kezdett a lelkemben és a testemben. 

Elolvastam pár könyvet, s máris kezdtem megkönnyebbülni. Kezdtem másképpen látni a dolgokat, és most éreztem először, bár még bizonytalanul, hogy talán egyszer én is készen állok majd a szerelemre. Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyorsan működik. Alig bírtam kivárni, hogy legközelebb is mehessek. Vártam az oldásokat mert éreztem a változást magamba és még több dolgot meg akartam érteni. 

Valami egzotikus szigeten találtam magam oldás közben, olyan félbarna fajta voltam, és rendkívül szerelmes voltam egy lányba. Nagyon jó érzés volt, főleg, hogy még ebben az életemben nem éreztem ilyet. Sok-sok kép ugrott be, együtt ettünk, kézenfogva sétálgattunk, pihengettünk esténként a tengerparton, minden nagyon idilli volt. Aztán hirtelen képszakadás, s láttam magunkat később. Ugyanaz a harmónia, béke, hatalmas szerelem, viszont volt egy 2-3 év körüli kislány velünk. Sétálgatunk a tengerparton, de elered az eső elég hirtelen, a kislány pedig sír, mert valami játékát (vagy nem tudom mit) elvitt a víz. A kislányt nyugtatom, simogatom, közben villámlik, de ő egyre jobban zokog. Erre a párom úgy dönt, utána megy, és beúszik. Mi pedig csak várunk, várunk, de soha többé nem jön vissza...

Teljesen átéreztem, borzasztó rossz volt. És ott, akkor megfogadtam, hogy én soha többé nem leszek szerelmes, én mindig azt a lányt fogom szeretni. 

Egyből megértettem, honnan szereztem a blokkomat, és miért nem vagyok soha szerelmes. Ugyanakkor emlékeztem arra az érzésre, így a vágy újra felébredt bennem a szerelem iránt. Nagyon vegyes érzelmekkel mentem haza, és egy jó nagy adag megértéssel. Napokig csak erre tudtam gondolni. Semmi nem történt, és következő héten mentem újra oldásra. Egy olyan meditációt csináltunk, hogy lélekben egyesültem a lelkitársammal, és megkértem, hogy érkezzen meg az életembe, mert készen állok rá. 

Ahogy mentem hazafelé, megálltam Budaörsön a Tesconál, vásárolnom kellett, és gondoltam, megveszem a könyvet, amit javasoltak nekem. Ahogy a könyveket nézegettem, megakadt a szemem egy lányon, aki feltűnően hosszasan bámult engem. Őszintén szólva azt észre sem vettem, hogy néz ki, csak a szemét figyeltem. Valahogy mélyen ismerős volt. Zavarba jöttem, mert nem tudtam, miért néz ennyire. Nekem pedig elkezdett remegni a kezem, és kicsit cikinek tartottam. Gyorsan kifizettem a könyvet, és mentem tovább, vissza se néztem. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon most menekülök? Dehát nem kell menekülnöm, hisz épp ezt akarom. Na mindegy, gondoltam, majd legközelebb. Ahogy vásroltam bent az áruházban, ismét épp gondolkodóban, az egyik sor végén kifordulva figyelmetlenül nekitoltam a bevásárlókocsim egy másiknak. Ugyanaz a lány volt... De ő nem látta, épp a polcokon nézelődött. Elnézést kértem, ő rámmosolygott, de mintha már nem lett volna olyan nyitott. Zavarodott voltam. Most mit tegyek? Szép lányból sok van, de ez most teljesen más. Liftezik a gyomrom, ha ránézek, ha a közelében vagyok. Így jártam, gondoltam magamban, aki gyáva, az így jár.

Hazamentem, egész éjszaka ezen járt az agyam, meg azon, mi is történt az oldáson. Mi van, ha ilyen gyorsan hatott, és meg is érkezett szívem szerelme? De nem igazán tudok mit tenni, hisz semmit nem tudok a lányról. Másnap újra elmentem a Tescoba, de sajnos nem történt semmi. Nem hagyott nyugodni a dolog. 

Hétfőn a barátom szülinapját ünnepeltük, és a csoda akkor történt. Szűk baráti kör egy étteremben, amikor is 10 után kicsivel belépett a lány az ajtón. Ráadásul a mi társaságunkhoz tartozott. A barátom unokahugát kísérte (vagyis nem volt a meghívottak listáján), mert nem érezte jól magát. Mi persze ott fogtuk, és végre tudtam vele beszélgetni kicsit. Egyszerűen mesés volt minden. Ezt leszámítva rossz érzéseim is voltak, egyfolytában valami félelem, nehogy elveszítsem, azt éreztem, vigyáznom kell rá. Soha nem szoktam sírni, de a sírás folytogatott egész este. Telefonszámot cseréltünk, másnap el is mentünk vacsorázni, s gyakorlatilag onnantól zámítjuk a kapcsolatunkat. Nagyon gyorsan költöztünk össze, és családot szeretnénk. Én soha nem gondoltam volna, hogy generációs problémák ennyi idő alatt oldódhatnak meg, és azt sem gondoltam, hogy képes vagyok ily gyorsan ennyit változni. 

Pont ezért, hálám jeléül osztom meg a történetem. 

A hab a tortán: azóta kiderült, hogy ez a lány az, akit elvesztettem abban az életemben a tenger partján. Most újra visszatért hozzám, hogy befejezhessük, amit elkezdtünk. Én pedig nagyon szerelmes vagyok. Viki nagyon szépen köszönöm a türelmed tudom nem vagyok könnyű eset. 

(Henrik, 36 éves)





Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése