Hová tart a világ?

Világ életemben az a típusú ember voltam, aki hitt a világ és az emberek jóságában. Már kicsi gyermekként is mindig azt éreztem, jobbá és szebbé kellene tenni a társaim életét. Próbáltam vigaszt nyújtani, ahol kellett. Ahogy cseperedtem, magába szippantott a társadalom és kezdtem egyre elviselhetetlenebb lenni önmagam számára. Megtapasztaltam a kritikát, a kirekesztettséget, a rosszindulatot, a gonoszságot, a sötétséget. Persze, ahogy szokták mondani, ettől erősödik az ember. Ugyanakkor azt éreztem, egyre mélyebbre süllyedek önmagamban. Bezárkóztam, csúnyának és értéktelennek tartottam magam. A középiskolában már egy bányarémet láttam, mikor tükörbe néztem. Éppen ezért nehezen is alakítottam ki kapcsolatot az ellenkező nemmel. 

Nagyon sok buktatón mentem át, és így utólag későn érő embernek mondanám magam, hiszen volt olyan lecke, amit már csak akkor tanultam meg, amikor sokadszorra mentem át rajta. Mélyen bennem volt mindig egy mély hit, hittem, hogy ennél azért jóval több a világ. Néha hihetetlen mélyre süllyedtem. Volt, amikor nem volt hol laknunk, amikor ételre sem tellett. Meg kellett tanulnom segítséget kérni. Eleinte nem tudtam, túl kínos volt nekem. Közben haragudtam az emberekre, hogy maguktól miért nem segítenek. Szánalmasnak és elesettnek láttam és gondoltam magam. Fiatalon ugrottam bele egy kapcsolatba, ami iszonyú megaláztatással ért véget néhány év után. Betegesen ragaszkodtam mindenkihez, aki az életemben volt. Nem ment az elengedés, és inkább szenvedtem. Annyira rossz volt az önbecsülésem, hogy azt gondoltam, ezt érdemlem. Elvált szülők gyermekeként talán azt gondoltam, nekem is annyi jár, mint édesanyámnak. Nehéz kikódolni a családi mintákat. Apukám nagyon erőszakos ember volt régen, ez volt előttem a példa. Természetesen be is vonzottam mindenkit, aki bántott, megcsalt, zsarolt. Fel kellett ismernem a tanítást: meg kell tanulnom kiállni önmagamért. Elkezdtem fejleszteni magam, elvégeztem számtalan iskolát és tanfolyamot, majd következett nagyon sok év egyedüllét. Magány... Egyszerűen azt éreztem, szerethetetlen vagyok. Ugyanakkor kezdtem bizonyos területeken sikereket elérni, egzisztenciát teremteni a semmiből. Rettenetes hullámvölgyek jellemezték az elmúlt jó pár évemet. 

Lehet, hogy kicsit hosszúra nyújtottam a bevezetőt, de azt éreztem, ezt le kell írnom a tapasztalataimhoz. Amit az ember a családban megtapasztal, nagyon erős kódként jelen vannak az életében. Amíg ezt nem ismeri fel, addig nem tudnak a dolgok megváltozni. Én nem a családi mintákat tisztítottam elsőként. Ha azzal kezdem, előbb boldog lettem volna. Megfigyelhetőek ugyanazok a tendenciák generációról generációra. Örököljük az őseink gondolkodásmintáit, akaratlanul is átvesszük azokat a rezgéseket, amelyekben felnövünk. Nem könnyű levetkőzni ezeket. Nekem sikerült, és azóta az egész család megváltozott. Megértettem, hogy nem csak a szülők lehetnek hatással ránk, hanem mi is rájuk. A család, mint egység valahol ugyanazt az energiát képviseli. Mintha a család egy tál víz lenne. Akármikor kiválunk belőle egy cseppként, ugyanoda térünk vissza. Ha a csepp, azaz mi kiválunk, tegyük fel távol kerülünk, begyűjtünk sokféle élményt. A csepp, aki voltunk, megváltozik. A sok változás hatására mondjuk már nem átlátszók vagyunk, hanem kék színben ragyogunk. Ám ha visszaolvadunk a család egységébe, azaz a tál vízbe, akkor az egész tál víz kék lesz tőlünk. Amit mi megtapasztalunk, rájuk is hatással van. A lélekkapcsolódások természetesen fizikai távolsággal is megvannak. Szándékosan a vizet választottam a példához, hiszen a föld összes vize kommunikál egymással. Ilyen az emberi lélek is. Ez volt a legfontosabb lecke, amit megtanultam. 

Rájöttem, hogy az emberek nagy része azt sem tudja, ki ő valójában. Nem tudják, honnan jöttek és hová tartanak. És amíg ezt nem tudják, addig az életet sem érthetik. Addig sosem fognak boldogságban élni. Hiszen esély sincs arra, hogy megértsék, minden pillanatban megvan a lehetőségünk a boldogságra. 

Különleges időket élünk. Különleges emberekkel hoz össze a sors. Ezeket a találkozásokat mi szerveztük meg odafent, mielőtt lejöttünk a földi létbe. Sokszor tévesztettek meg engem ezek a találkozások. Annyira vágytam a szeretetre, hogy sokszor mást láttam némelyik kapcsolódásban, mint ami a valódi rendeltetése volt. Amíg nem tudtam egyedül is jól érezni magam, amíg nem jöttem rá, hogy boldoggá csak én tehetem magam, addig csupán olyan társakkal hozott össze a sors, akik a hiányosságaimra mutattak rá. Mindig azt éreztem, nem vagyok elég jó. Ma már tudom, ez azért volt, mert én nem voltam elég jó magamnak. Mindig rettegtem, hogy majd jön egy szebb, egy okosabb, egy vonzóbb, aki elveszi tőlem. És rendszerint így is lett. A plátói szerelmek szakértője voltam én is. Mindig feltételekhez kötöttem a szerelmet. Brutálisan korlátoztam magam. Nem engedtem magam szeretni. Mára ez megváltozott. Keserves évek kemény munkájába telt. Mára ez pillanatok alatt megváltozhat, ha megértik az emberek. Ezért is döntöttem úgy, hogy megírom a történetem. 

A másik dolog, ami nem kevés szívfájdalmat okozott nekem, az a spirituális világ. Először kineziológiát, majd SVT-t, később energiagyógyászatot, asztrológiát, térpszichológiát tanultam, és elkezdtem emberekkel foglalkozni. Nagy hévvel láttam neki és próbáltam az embereket még önmaguktól is megmenteni. Rosszul tettem. A kéretlen segítség a legrosszabb dolog a világon. Viki, ezt tőled tanultam meg. Hálás leszek érte, míg élek. Az hagyján, hogy nem tudtam segíteni, de még mérges is voltam az emberekre, amiért nem fogadják el a segítségem. Igen, volt mit sepregetni a saját házam táján is... Amióta megértettem, hogy nem segíteni kell az embereknek, hanem ha kérik, akkor megmutatni azt, hogyan segíthetnek önmagukon, azóta boldogabb vagyok. Sokkal. Régen hetente jártam jósokhoz, asztrológushoz, mert szerettem volna mindent tökéletesen csinálni. Holott csak abból tanulunk, ha hibázunk. Ha nem lennének dolgok, amiket elrontunk, nem tanulnánk meg jól csinálni. 

Ami mélységesen lesújtott, és sajnos ez még a mai napig így van, az emberi rosszindulat. Tudom, hogy mindennek megvan a helye a világban, és még rengeteget kell tanulnom és fejlődnöm, de ez számomra nehezen elfogadható. Emberek irigységből, rosszindulatból másokat bántanak. A magyar emberek ismertek erről külföldön is. Sokfelé jártam már Európában és távolabb is, sehol nem tapasztaltam ekkora mértékben, hogy emberek nekimennek a saját fajtájuknak. Ahogy a nyírkai jóslat megmondta, a magyar ember a sajátja ellen fordul. Ezt éljük már a napokban. Hatalmas méreteket öltött a gonoszság. A sötét erők támadásban vannak. Minél fényesebben ragyogsz, annál érzékenyebb vagy ezekre az energiákra. Soha nem az elvek számítanak, hanem a szándék, mellyen megteszel valamit. Egy kedves sportoló barátomat azért dobták ki a csapatától, mert a legjobb barátja beköpte az edzőnek, hogy alkoholt ivott a tilalom idején. Szerinte ez csak a szabály volt, szerintem pedig rosszindulat. Van némi különbség a kettő között. Rengeteg ember prédikál a szeretetről, de még csak az írmagját sem ismerik. Önmagukat spirituálisnak nevező emberek gonosz, sötét, mocskos és szánalmas dolgokat művelnek a szeretet nevében. Tudom, hogy a mostani években rengeteg blokktól és karmától szabadulunk meg. De ez a kétségbeesés és sok fájdalom nem kell, hogy okot adjon arra, hogy még mi is jó nagyokat rúgjunk embertársainkba. Tartsunk össze, fogjunk össze, hiszen felemelkedés csak így lehetséges. Ez a kis ország, ahol élünk, nagy dolgokra hivatott. Nem véletlen, hogy ennyire szeretnék sokan megszerezni. Nem kellene hagyni magunkat. Nem az a megoldás, hogy elköltözünk, nem az a megoldás, ha elmenekülünk. Hozzáteszem, hogy nekem is megfordult a fejemben. De akkor mi maradna? A sok gonosz ember, akik megölik egymást? A szeretet nem ismer határokat. A szeretet megbocsátó. A szeretet a lelket nézi. Ugyanakkor óva intek mindenkit attól, hogy hagyja, hogy lábtörlőnek használják a szeretet nevében. Talán ebben a kaotikus világban itt az idő, hogy megtanuljunk kiállni magunkért. A szeretet nem az, hogy tűrünk. A szeretet az, hogy szereted magad annyira, hogy kiállsz azokért a dolgokért, amelyek a lelki békéd szempontjából fontosak. Boldogságra születtünk. Senkinek nincs joga ezt elvenni tőlünk. 

A sikertörténetemet kommentáltam a múltkor és sokan kerestek meg privátban utána. Azt tapasztalom, szinte mindenki ezeken a felismeréseken megy keresztül mostanában. Azt is észrevettem, hogy rengeteg embernek gond most felvállalnia a nőiességét, férfiasságát. Nagyon sok az összezavarodott lélek. Ugyanakkor hiszem, hogy ez a beteg világ gyógyulóban van. Nagyon sürgős, hogy az emberek megtalálják az önazonosságukat, hiszen ez az állapot már tarthatatlan. Jelenleg globálisan a női és férfi energiákat tisztítják, ezért sok embernek vannak menstruációs gondjai, alhasi problémái és potenciális zavarai. De ne feledjük, a kontroll a miénk. Én bízom magamban, hiszek bennetek is. Közös erővel fel tudjuk emelni ezt a bolygót. Áldás!

Angyal Gabi  (http://elozoeletek.blogspot.hu) 

Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts

Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/

Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html

Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/

YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A

Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html