2016. december 20., kedd

Így varázsolhatsz magadnak szerencsét!



Talán túl misztikusnak és hihetetlennek tűnik annak a lehetősége, hogy néhány tárggyal, az otthon, a munkahely átrendezésével a szerencse is megköthető. Ám aki már kipróbálta, és a bágua-térkép szerint rendezte át maga körül a tárgyakat, helyiségeket, megtapasztalta, hogy mindez lehetséges. 

A feng shui segítségével minden életterületet harmonikusabbá, szerencsésebbé lehet tenni. Mert van, amikor a szerelem kerül a középpontba, máskor a karrier, és persze sokszor a pénz jut a legfontosabb szerephez.

Tehát mielőtt bármilyen változtatást végeznél az otthonodban, el kell döntened, mely területet szeretnéd megerősíteni, hová akarod vonzani a szerencsét.

A legtöbb ember a gazdagság, a siker és az emberi kapcsolatok (szerelem, család), illetve a karrier területére összpontosít, az önművelés és a tudás területét általában elhanyagolja.

Pedig egy kis bölcsesség az élet minden területén jól jön. A rendetlenség, összevisszaság nemcsak a közérzetre hat negatívan, hanem a gondolkodásra is.

Nemcsak akkor jön jól a tiszta elme, a gyors észjárás, ha valaki vizsgára készül, vagy ha fontos tárgyalás előtt áll.


Teendők

- Tisztítsd meg az ablakokat, az üvegajtókat. Portalanítsd a televízió képernyőjét. Ha tisztán látsz otthon a lakásban, akkor az életben is tisztábban fogsz látni.

- Fontos, hogy olyan tárgyakat helyezz el az otthonodban, a munkahelyeden, amelyeket szeretsz.

- Távolítsd el a fölösleges dolgokat a környezetedből, tüntess el mindent, ami valamely ostoba cselekedetedre, rossz döntésedre, rosszul sikerült tevékenységedre utal. Viszont tedd jól látható helyre az összes olyan díjat, tárgyat, ami kiemelkedő munkádra, sikeres tevékenységedre emlékeztet.

- Feltétlenül legyen a környezetedben gyertya vagy mécses, ami elősegíti a "megvilágosodást". (Ha a pénzed akarod megsokszorozni, akkor naponta gyújts meg egy zöld színű gyertyát, és a gyertya köré helyezz el páratlan számú - három, öt, hét - pénzérmét.)

Szerencsét hozó tárgyak:

Tükör 

Vonzza, erősíti, mozgásban tartja az életenergiát. Növeli a térhatást, a fényt, új irányba tereli a pozitív energiát. Fontos, hogy a tükör ne legyen törött, sérült, mert akkor megtörik a szerencse is.

A sík tükör vonzza a pozitív energiát. A homorú tükör szétszórja, semlegesíti a negatív energiát (ezért általában a ház külső homlokzatára, a bejárati ajtó mellé vagy fölé érdemes felszerelni, hogy távol tartsa a kellemetlen külső hatásokat). A bágua formájú (nyolcszögletű) tükör védelmező hatású.

Kristályok A természetes kvarckristályok harmonikus sugarakat bocsátanak ki, így bármilyen kristályból készült tárgy (váza, gömb, papírnehezék, csillár) segíti a pozitív energia gyarapodását.

Vízfelület 

A víz a kínaiak szemében a pénznek, a gazdagságnak, a bőségnek a szimbóluma. Nem véletlen, hogy szinte minden kertben van egy kis csobogó, vagy a lakásban szobaszökőkút.

A szabadon áramló víz mellett ülve az ember ellazul, felfrissül, feltöltődik energiával. A mozgó (tiszta!) víz súrlódást okoz, ami elektromágneses sugárzást kelt, és vonzza a kozmikus pozitív energiát. Vigyázat! A pangó, zavaros víz kedvezőtlen hatású, betegséget is okozhat, leárnyékolja a szerencsét!

Az épületben elhelyezett szobai szökőkút vagy csobogó minden területre jótékonyan hat, de a legszerencsésebb, ha a bágua-térkép szerinti gazdagság és siker, vagy a karrier területére kerül. Az akváriumban bugyborékoló víz és a színes halak a gazdagság és bőség érzetét sugározzák szét az egész házban.

Művészeti alkotások 

Az erőt sugalló, dinamikus alkotások a karrier, a gazdagság és a siker (a hírnév) növelésére szolgálnak. A jelképek (jin-jang jel, kereszt stb.) ugyancsak pozitív hatásúak, hozzájárulnak a lelki fejlődéshez. A Buddha-szobor nemcsak szellemi erőt sugároz, hanem szerencsét is hoz. Nagyon sokféle változata ismert. A leghíresebb a nevető Buddha. Úgy kell elhelyezni, hogy a tulajdonosa bármerre tartózkodik a helyiségben, a szobor felé nézzen.

Természetes tárgyak, élőlények 

A növények, élő állatok ugyancsak szerencsét hozhatnak a gazdájuknak. Erősítik a környezet energiáját.

Hal - általános szerencsehozó kabala. Elsősorban a pénzt vonzza, ezért az üzletekben szinte kötelező az akvárium. A feng shui szerint kilenc halat kell az akváriumban tartani (nyolc aranyszínűt és egy feketét). Az aranyhal és a piros színű hal a gazdagság, a siker és a bőség kifejezője, a fekete pedig a bajok elhárításának eszköze.

Madarak - egy madáretető az ablak előtt a lakáshoz vonzza a természet éltető erejét. Élő madár kalitkában - énekével olyan rezgéseket kelt, melyek a pozitív energiát erősítik.

Növények - az egészséges, szép szobanövények, fácskák erősítik a pozitív energiát, a lakás bármely területén elhelyezhetők. A vágott virág, a kiszáradt cserepes növény elszívja a pozitív energiát, tehát azokat jobb kidobni.

Szerencsebambusz - már hazánkban is kapható. Helyes gondozás mellett nagyon sokáig virul, és minél több levelet hoz, annál erősebb a szerencsét vonzó ereje.

A feng shui a természet ajándékai közé sorolja a sziklákat, köveket, kagylókat, tollakat, fenyőtobozokat, dísznövényeket és a gyógynövényekkel teli zsákocskákat.

A szikla formájú köveket a kert végébe kell telepíteni, mert erősítik a ház alapját, és hozzásegítik a ház lakóit, hogy sikeresek és gazdagok legyenek. A különleges formájú kavicsok az alkotókészséget növelik.

A tobozok a karriert erősítik, ha a munkaterületen kerülnek elhelyezésre.

Színek 

A keleti filozófia hívei vallják, hogy a sokféle szín egyensúlyba hozza a lelket, a testet, a környezetünkben keringő energiát. A színek kiválasztásánál egy színtartományon belüli végtelen sok árnyalatból azt válassza ki, amelyik a legjobban tetszik. Például a vörös tartománya a halvány rózsaszíntől a mély bíborig, a kék a világos égszínkéktől a viharos tenger színéig terjed.

Vörös - a tűz és az élet színe. Aktivizál, bátorít, lelkesít. Az egyik legszerencsésebb színnek számít. Holdújévkor a gyerekek piros játék papírpénzt kapnak, hogy szerencsések legyenek. A kívánságokat (és a jókívánságokat is) piros papírra kell írni.

Arany - vonzza a pénzt, a gazdagságot, a szerencsét, és pozitív fordulatot hoz annak a sorsában, aki körülveszi magát aranyszínű tárgyakkal.

Narancssárga - testi-lelki serkentő, bátorít, derűt, kiegyensúlyozottságot sugároz. A dolgozószobában az egyenletes teljesítményt segíti.

Sárga - a bölcsesség, az előrejutás szimbóluma. Segíti a tanulást, erősíti a szervezet ellenálló képességét.

Zöld - a megújulás színe. Segíti a koncentrációt, enyhíti a fáradtságot, kimerültséget.

Kék - a kommunikációs készség erősítője, a társasági kapcsolatokat segíti.

Lila - a szellemiség, magasabb rendű gondolatok jelképe. Fejleszti az alkotókészséget, segíti a tanulást.

Fekete - vonzza az üzleti sikereket és a pénzt, ezért az emberi kapcsolatok, a karrierterület erősítésére alkalmas.

Állatfigurák

Mivel a feng shui szinte minden állatnak tulajdonít szimbolikus jelentést, bőséges lehetőség áll rendelkezésre, hogy az élet adott pillanatában az adott szempont szerint válasszon közülük.

Elefánt - a bölcsesség és erő megjelenítője. Fontos, hogy az ormánya fölfelé mutasson, és ha az ablakba helyezzük, befelé nézzen.

Teknős - általános szerencsehozó kabala. A fengsuj egyik kulcsfontosságú jelképe, mert a szerencse mellett a bölcsességet, a hosszú, egészséges életet is jelképezi. Lehet a környezetünkben szobrocskaként, festményen, kis vagy nagy méretben, de akár élő állatként is - a lényeg az, hogy legyen!

Bagoly - az íróasztalon elhelyezve ösztönzően hat az agyműködésre.

Sárkány - a vezető beosztásra készülők fontos jelképe. A sárkány a kínaiak legfontosabb állata, az őserő jelképe. Kifejezi a kitartást és kreativitást.

Páva - a méltóság jelképe. Segíti a hivatali előmenetelt.

Hal, delfin - leginkább üvegből vagy fából készített szobrocskája vonzza a szerencsét, boldogságot.





Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése