2016. december 27., kedd

Müller Péter: “Csak szeretve tanulunk meg szeretni”


Először valamit hiszek. Aztán megértem. Aztán megvalósítom. Az enyém csak akkor lesz, ha megvalósítottam. Manapság hatalmas szakadék tátong a három között. Hiába „hiszek” valamit, még nem az enyém. És hiába „értek” valamit, még akkor sem az enyém. Csak ha megvalósítom, akkor lesz az enyém! Hiába hiszem, hogy szeretni a legfőbb titok. Hiába értem, hogy szeretni a világon a legfontosabb. Ha nem szeretek – az egész nem ér semmit. Csak vágy, csak szöveg, csak irodalom, csak tanítás, csak vallásos parancs. De nem szeretek! Akit anyukája nem ölelt magához s nem sugározta, hogy „te vagy a mindenségem!”, akit apja, vagy bárki idegen nem ringatott ölében, s nem sugározta belé, „te az enyém, én a tiéd vagyok” – az a szeretet analfabétája marad.
 
Lehet, hogy minden elméletet és okos elvet tud a szeretetről, és mindent elhisz róla – de hideg marad a szíve. Biciklizni sem lehet könyvből tanulni. Szeretni sem. Persze ott van minden lélek legmélyén a szeretet, de olyan mélyen, hogy nem jön fel. Sajnos csak szeretve tanulunk meg szeretni. De ehhez föl kell, hogy törjön az a meleg forrás, mely megolvasztja a jéghegyet, amiben élünk. Járni megtanulunk. Futni is. Számolni is, írni is. Gondolkodni is. De a szeretet nem tanítható. Csak szeretettel. De még ott is az a gond, hogy hiába szeretnek, ha mi nem szeretünk. Olyanok vagyunk, mint egy lemerült akkumulátoros autó – nem lehet minket bepöccenteni.
 
Csak ha szeretünk, értjük meg, mi az: szeretni. Aki átélte ezt a csodaélményt, mind azt mondta, hogy önmaga volt az első, a legelső, akit megszeretett.
 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése