2016. december 16., péntek

Pánikbetegség: két világ harca?




Viccesen az a mondás járja, hogy ha valaki nem élt még át igazi pánikrohamot, nyugodjon meg, előbb vagy utóbb őt is utoléri. 
Vagy ha nem, akkor egyelőre még túl jól érzi magát a bőrében, ebben a világban. Aki a világot többnek tartja a kézzelfogható és látható téridőnél, annak az a normális és egészséges, ha ki akar törni ebből. 


Mi a pánikroham?

Mikor esik valaki pánikba? Amikor nem lát kivezető utat, sarokba van szorítva, be van zárva. De milyen utat kellene látnia? Hova zárta be magát? A legtöbbször nemhogy a válasz, még a kérdés sem nyilvánvaló az érintettek előtt. Ugyanis az esetek túlnyomó többségénél nem áll fenn valódi fizikai vagy egyéb fenyegetettség, baj, sőt legtöbbször még stressz sincs.


Nincs az a valós vészhelyzhet, ami hosszú évekig tart, márpedig a pánikbetegség ilyen tartós. Nincs az a bezártság, amitől évekig fuldokol, és olyan heves tünetekkel válaszol, mint ahogy teszi azt a rohamok esetén. Ha valódi probléma állna a rohamok hátterében, akkor az ok ott lenne szem előtt, és ahhoz a terápia is meglenne. De a valódi pánikbetegségnél ez éppen fordítva van: hamarabb kezelik, mint hogy fel lehetne tárni az egyáltalán nem nyilvánvaló okot. 

Tudni kell, hogy a borzalmas testi tüneteket – izzadás, zsibbadás, hányinger, remegés, légszomj, hasmenés, vizeléskényszer, erős szívdobogás, félelem a megőrüléstől és a haláltól – hatalmas mennyiségű adrenalinbomba okozza. Ha nincs egyértelműen tetten érhető ok, mi készteti a szervezetet ekkora adag, a pánik meneküléshez szükséges hormon hirtelen előállítására? 


Ki irányítja a hipofízist?

Parancs nélkül a szervezetnek esze ágában sincs mozgósítani a tartalékokat. A beteg pedig évekig tanácstalanul áll saját maga előtt. Sokaknál az éjjel közepén, alvás közben jelentkezik a roham, tehát független az éber tudatállapottól. Az alvás idejét, az álmok világát az ezotéria az asztrálbirodalom hatása alá sorolja, ezért a transzcendens részre terelődik a gyanú. Ami meglepő, hogy nincs közös nevező a pánikrohamban szenvedőknél neveltetés, anyagi helyzet, családi állapot, siker-kudarc tekintetében.

Kimagaslóan magas azoknak a száma, akik amúgy szépek, sikeresek, anyagi gondjaik sincsenek. Rájuk mondja a környezet gonoszkodóan: nincs miért aggódjanak, hát jó dolgukban megzavarodtak. Egy biztos: azért érzi magát bezárva, azhért fulladozik és halmozódik fel venne a rohanáshoz szükséges adrenalin, mert valamin azonnal változtatnia kell, azonnal el kell indulnia.

Na de hová? Korunkban rohamosan nő a pánikbetegek száma. Sajnos, nincs kimutatás arról, hogy a régi korokban létezett-e ez a tünetegyüttes. Ha megnézzük, mi a legnagyobb változás a mai ember és a régiek között, közelebb kerülünk a megfejtéshez: gyengült a kapcsolat a kozmoszhoz, Istenhez, s közben egyre jobban felerősödött az ego. Az individuum túlzott pátyolgatása, hatalmas egóvá hizlalása a humanizmussal kezdődött. Az addigi istenközpontú világszemléletet az emberközpontúság váltotta fel.

Carl Gustav Jung emelte tudományos szintre az ember bonyolult lényének, énjének a felépítését, amiről a misztikusok sok ezer éve tudnak. Eszerint van az ösztönén (id), az én (ego) és a felettes én (szuperego). Ebből az ösztönén még nem, a felettes én pedig már nem rendelkezik öntudattal, vagyis elkülönült éntudattal.

A reinkarnáció elmélete alapján az egóban tudatosul a mostani földi életünk, és a felettes (vagy isteni) énünk rendelkezik a kozmikus (isteni) tudattal és erővel bír. A kereszténység tanításában a halandóvá, földivé lett ember az egó, és ennek kell Isten hasonlatosságára újjászületni, kozmikussá nőni, kiteljesedni, hogy visszataláljon eredeti, halhatatlan állapotába. Az ego tehát nagyon is e világi. A felettes énünk azonban szűknek találja ezeket a kereteket, meg akar születni, ki akar törni e bezártságból.


"Túlvilági betegség"?

Ha spirituálisan értelmezzük a pánikbetegséget, akkor szépen megnyilvánul két világ, két dimenzió "harca". A terápia is tökéletesen e két énrészünkre nyújt megoldást. A hagyományos orvoslás és a humanisztikus pszichoterápia értelemszerűen a mindennapi életen, a kereteken javasolna változást.

A felettes én bezártságérzetét csökentik (technikákkal, életmód-változtatással, párkapcsolati terápiával, gyógyszerrel). Kinek rövidebb, kinek hosszabb ideig minden bizonnyal enyhülést hoz. Enyhülést, de nem gyógyulást, mert a bajok gyökere nem itt van. A hagyományos, orvosi megoldás - ha térben nézzük az életet - horizontális változást, elmozdulást javasol.


De akinél látszólag minden rendben? Aki sikeres, szép és boldog?

Az megérti az ősi mondást: nem a világot kell megváltoztatnod, hanem önmagadat. Az út, amin el kell indulni nem külső, hanem belső, spirituális út. A megoldás belül van, nem a partner, a lakás, a munka lecserélésében. Aki már nem érzi elegendőnek a horizontális változtatásokat, annak bizony függőlegesen, fölfelé kell elindulnia. Erről szólnak a nagy világvallások, a Biblia, a misztikus tanítások. Az életünk egy pontján a világi horizontalitás találkozik a mennyei vertikalitással. Legszebben a kereszt szimbolizálja ezt a kétirányú döntési lehetőséget. 

Golenya Ágnes







Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése