Rajtam múlik az egészségem, szerelmem, boldogságom




Szia Viki! Hálám jeléül szeretném megosztani a történetünket, mert hát nekem is és a páromnak is bejött ez az oldás sorozat. Sőt, egyenesen elképesztő számomra, amik történtek. 12-13 éves korom óta nagyon pattanásos az arcbőröm és a hátam, néha a karom is. Már mindent kipróbáltam, szedtem, kentem, még szteroidos kenőcsöket is, de semmi nem változott, maximum pár napos időkre. Voltam kineziológusnál, pszichológusnál, specialista orvosoknál, senki nem tudott rajtam segíteni. Arra soha nem gondoltam, hogy ennek előző életbeli okai is lehetnek. Párkapcsolati oldást akartam,  mégis több részen oldódtak meg problémáim. Az első oldás után elkezdett még több pattanás lenni a hátamon, be is gyulladt, kicsit megijedtem. Ez volt a tisztulás kezdete. Ott egy régi életben jártam, ahol egy gyönyörű, ázsiai lány voltam. Egy iskolában több lánytársammal ültünk kint a kertben, beszélgettünk, mikor is három fekete álarcos férfi elrabolt bennünket. Rettentő erős félelem volt rajtam, a meditáció közben remegés fogott el, és fázni kezdtem. Négyen voltunk lányok, de csak hármonkat raboltak el, a negyedik lányra pedig azt mondták, hogy csúnya, nem kell nekik. Gyulladt, piros volt a lány arca, ferdék voltak a fogai. Minket pedig prostitúcióra kényszerítettek. Az egész életemet kiszolgáltatva, rabságban éltem, mikor pedig szökni próbáltam, lelőttek. Egyből megértettem mindent. Mivel csupán azt a lányt hagyták ott, akinek csúnya volt az arca, ebben az életemben félelemből beteremtettem magamnak ugyanezt az állapotot. Úgy éreztem, ha csúnya vagyok, biztonság vesz körül. Csak az volt a baj, hogy magamtól is undorodtam. A meditáció közben is bizsergett az arcom, és nagyon kipirosodtam a végére, viszkettem mindenhol. Beindult a gyógyulás. Másnap reggelre elkezdtek leszáradni a pattanásaim. Elkezdtem kenegetni a krémmel, amit javasoltál, és kevesebb, mint egy hónap alatt az összes gyulladás, pattanás és heg felszívódott szinte nyomtalanul. Lehet, hogy másnak ez nem nagy dolog, de nekem egy óriási eredmény, hiszen minden kisebbrendűségi érzésem ebből fakadt. Soha nem tudtam kialakítani normális kapcsolatot a fiúkkal pont emiatt, és mindig olyan helyzeteket kerestem magamnak, ami még rombolta az önbecsülésem. Folyamatosan olyan férfiakat vonzottam be, akik nem szerethettek, mert vagy házasok voltak, vagy csak egy éjszakára szerettek volna megkapni. A legjobb az volt, miután pár hét randizgatás után a fiú közölte velem, hogy a saját neméhez vonzódik, de aranyos lány vagyok, és azért hívogatott, hátha megtörik az átok. Jó voltam kísérleti alanynak. Ettől kicsit bezárkóztam, elegem lett a férfiakból, évekig rá sem néztem senkire, majd megismertem ŐT! Nem szeretem azt a helyet, de már tudom, miért kellett odamennem. Mint utólag kiderült, már rengetegszer találkozhattunk volna, de én be voltam zárkózva otthonra anyámékhoz. A kávézóban csücsültünk, és egy gyönyörű, meleg barna szemű fiú elbotlott a táskámban. Egyébként észre sem vettem, hogy a táska nincs a helyén. Kicsit megijedtem, mert a fiú félig az ölemben landolt. Ahogy a szemembe nézett, valami furcsát éreztem a mellkasomban és a szívemnél. De illedelmesen bocsánatot kért és ment tovább. A barátnőm azt mondta, hogy úgy nézett rám a fiú, mintha most jött volna rá, hogy meglelte az igazit. Jó volt ezt hallani, de nyilván álomnak tűnt inkább. Néhány nap telt el csupán, amikor újra egymásba botlottunk a város másik végében. Felismertük egymást.  Elvicceltük az egészet, de aztán valahogy találkozóra hívott. Akkor ott nem volt lehetőség sokat beszélni, de erre elég volt. Nehezen hittem el, hogy valóban érdeklődik valaki irántam. Nagyon izgatott voltam, talán túlságosan is.. Rettegtem, hogy megint sérülök majd. Amikor rám tört a pánik, mindig kivörösödtem újra, de nem annyira, mint régen. Találkoztunk néhányszor, de inkább mint barát és elmondta, hogy együtt él valakivel, de már évek óta tönkrement a kapcsolat. Na sok ilyet hallottam már, és teljesen elment minden önbizalmam. Mégis azt éreztem, ez a fiú nekem lett teremtve. Teltek a hónapok (nem volt köztünk fizikai kapcsolat, nem tudtam volna tükörbe nézni) és nem történt semmi. Minden nap esküdözött nekem, hogy szeret és én vagyok élete párja, de mégis több száz kifogást talált, miért nem tud otthonról elszakadni. De tudtam, ha így odaadom magam, semmi tekintélyem nem lesz, az önbecsülésem méginkább megcsorbul. Ha szeret, akkor vállaljon fel, egyébként tönkreteszem magam. Tudtam, hogy oldásra van szükségem, ezen dolgozni kell még. Újabb felismerések… Sokat változhattam, mert a kedvesem azt mondta, bármi is, ami megváltoztatott, ő is ezt akarja. Változni szeretne, de gyenge egyedül. Magam után őt is vittem az oldásra és bámulatos változáson ment keresztül. Kellett hozzá egy kis idő, de végre felvállalta magát és lépett. Nagyon emberien rendezték le, amit sosem gondolt volna. Könnyen megegyeztek és a csaj is viszonylag megértő volt, úgy tudtak lépni, hogy a legkevésbé sérüljenek. Állítólag a lány is felszabadult, és sokkal jobban érzi magát azóta. Mi pedig végre együtt lehettünk. Rövidesen kezdődik egy közös élet, közös otthonban.  Végre először az életemben boldog vagyok. Nagyon boldog. Van még mire gyúrnom, mert a munkám és az anyagi helyzetem nem a legjobb, de nem vagyok telhetetlen. Ez amit eddig kaptam, maga a valóságos csoda. Szeretném, ha még a családi felhők is elvonulnának, és akkor tökéletes lesz körülöttem minden. Sok puszit küldök mindenkinek, és kitartást, megéri magunkon dolgozni. Angéla


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html





Megjegyzések