2016. december 18., vasárnap

Rálelni lelkünk elveszett felére


Sok szép történetet olvastam már előző életekről, és bevallom őszintén, hogy én mindig hittem is ezekben, de egy valamiben nem hittem: önmagamban. Vagyis abban már nem hittem, hogy ez számomra is működhet. Szerencsére az elmúlt hónapok történései után már mást gondolok. Egy évvel ezelőtt találkoztam egy fiúval, akiről az első találkozásnál tudtam, hogy a párom. Valami olyan érzés kerített hatalmában, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Egyszerűen egy királyfinak láttam, maga volt a tökély. Remegett a lábam, ahogy ránéztem. Lett is belőle egy rövidke szerelem, aztán eltűnt. Eltelt 7 hónap, s már szinte lemondtam róla, de a szívem nem hagyta. Valahogy ő nem tudta elfelejteni. Így mentem el oldásra, hogy el tudjunk szakadni, oldjuk fel ezt a köteléket, mert nekem nem kell más, így nem tudok tovább lépni.

Az oldáson megéreztem, hogy el kell engednem, és el kell vágni azokat a szálakat, melyek függőségben tartanak,  mert ikerlelkek vagyunk,de még mindekettőnknek van külön dolga és van egy nagy blokk a kapcsolaton. Ennek okait kerestem.
A családi energiák rendbetétele után egy rendkívül érdekes életbe csöppentem vissza, egy lányt láttam. Fiatal volt, gyönyörű, pirosas ruhában arany pénzdarabokkal, kendővel a fején üldögélt egy régies cirkuszi-kocsi féleségben, aminek nyitva volt a hátulja. Lógatta ki a lábát, nem volt rajta cipő, vékonyka volt, de nagyon formás. Talán 16 éves lehetett. Érdekes volt a kocsi, nagy fakerekei voltak, és színes volt. Azt láttam a lányon, (aki én voltam) hogy nagyon álmodozik valamiről.

Vándorló cigányok voltunk, s talán valami cirkuszhoz is volt közünk, azt nem tudom biztosan, de láttam lovakat, s egy elefántot is, nem tudom, hogy kerültek oda. De nem ez a lényeg. Néha heteket utaztunk egyik helyről a másikra, és mindenhol csak rövid ideig maradtunk. Az egyik úton menet közben összeakadtunk egy másik hasonló vándorló cigány családdal, ahol megpillantottam őt. Fiatal, fekete hajú, gyönyörű barna szemű, bajuszos fiút. Pont mint most, szerelem első látásra. A szeméből rögtön felismertem. Nagyon megszerettük egymást, a baj pedig ott volt, hogy mindez hiába, mert a karavánnal tovább kellett mennünk. Mivel mindketten fiatatalok voltunk, még rendelkeztek felettünk. Sokkal később még egyszer-kétszer összetalálkoztunk a vándorlásaink során, de a vágyakozás maradt csak meg, mert mindkettőnknek lett családja. De ugyanazt éreztem még 20 év múlva is iránta.
Ezt oldottuk fel, kijavítottam ezt az életet, átírtam az egészet, hogy boldogok lehettünk együtt, és láss csodát, oldottuk a szüleim kapcsolatát és kerek 20 napra rá egy lottózóban futottunk össze, holott egyikőnk sem lottózik. Nekem pénzt kellett felváltanom, ő meg azért szaladt be, mert egy babakocsis anyuka elhagyta a gyerek cipőjét, és utána hozta. Az anyuka pedig előttem állt. Na mi ez, ha nem a sors? Még a pénztárcám is elejtettem. Együtt ebédeltünk, Én elmeséltem neki mindent, s szinte azóta boldogok vagyunk. Természetesen voltak és néha vannak nehézségeink, de én mindig őrá vágytam. Örülök, hogy volt merszem ezt meglépni.

Meggyőződésem, hogy párkapcsolati félelmeink előző életeinkből is származnak, de ha felderítjük, és elengedjük a másikat, elvágjuk a függőségek szálait, akkor ha valóban a társunk, visszatalál hozzánk. Puszi: Viola, 29




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése