Rálelni lelkünk elveszett felére

Bejegyezte: –



Sok szép történetet olvastam már előző életekről, és bevallom őszintén, hogy én mindig hittem is ezekben, de egy valamiben nem hittem: önmagamban. Vagyis abban már nem hittem, hogy ez számomra is működhet. Szerencsére az elmúlt hónapok történései után már mást gondolok. Egy évvel ezelőtt találkoztam egy fiúval, akiről az első találkozásnál tudtam, hogy a párom. Valami olyan érzés kerített hatalmában, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Egyszerűen egy hercegnek láttam, maga volt a tökély. Remegett a lábam, ahogy ránéztem. Lett is belőle egy rövidke szerelem, aztán eltűnt. Eltelt 7 hónap, s már szinte lemondtam róla, de a szívem nem hagyta. Valahogy ő nem tudta elfelejteni. Ezért akartam oldást, hogy el tudjunk szakadni, oldjuk fel ezt a köteléket, mert nekem nem kell más, így nem tudok tovább lépni.

A meditációban megéreztem, hogy el kell engednem, és el kell vágni azokat a szálakat, melyek függőségben tartanak,  mert ikerlelkek vagyunk, de még mindekettőnknek van külön dolga és van egy nagy blokk a kapcsolaton. 
A családi meditációban egy rendkívül érdekes dolog jött fel a múltból, egy lányt láttam. Fiatal volt, gyönyörű, pirosas ruhában arany pénzdarabokkal, kendővel a fején üldögélt egy régies cirkuszi-kocsin, aminek nyitva volt a hátulja. Lógatta ki a lábát, nem volt rajta cipő, vékonyka volt, de nagyon formás. Talán 16 éves lehetett. Érdekes volt a kocsi, nagy fakerekei voltak, és színes volt. Azt láttam a lányon, aki én voltam, hogy nagyon álmodozik valamiről.

Vándorló cigányok voltunk,  valami cirkuszhoz is volt közünk, azt nem tudom biztosan, de láttam lovakat,  egy elefántot is, nem tudom, hogy kerültek oda. De nem ez a lényeg. Néha heteket utaztunk egyik helyről a másikra, és mindenhol csak rövid ideig maradtunk. Az egyik úton menet közben összeakadtunk egy másik hasonló vándorló cigány családdal, ahol megpillantottam őt. Fiatal, fekete hajú, gyönyörű barna szemű, bajuszos srácot.  A szeméből rögtön felismertem. Nagyon megszerettük egymást, a baj pedig ott volt, hogy mindez hiába, mert a karavánnal tovább kellett mennünk. Mivel mindketten fiatatalok voltunk, még rendelkeztek felettünk. Sokkal később még egyszer-kétszer összetalálkoztunk a vándorlásaink során, de a vágyakozás maradt csak meg, mert mindkettőnknek lett családja. De ugyanazt éreztem még húsz év múlva is iránta.
Átírtam meditációban az egészet, hogy boldogok lehettünk együtt, és dolgoztam a szüleim kapcsolatán és 3 hétre rá egy lottózóban futottunk össze, holott egyikőnk sem lottózik. Nekem pénzt kellett felváltanom, ő meg azért szaladt be, mert egy babakocsis anyuka elhagyta a gyerek cipőjét, és utána hozta. Az anyuka pedig előttem állt.  Utána már adták magukat a helyzetek, és mi éltünk velük. Bízom benne, hogy a szerelmünk örökké fog tartani. Természetesen voltak és néha vannak nehézségeink, de én mindig őrá vágytam. Örülök, hogy volt merszem ezt meglépni.

Meggyőződésem, hogy párkapcsolati félelmeink előző életeinkből is származnak, de ha felderítjük, és elengedjük a másikat, elvágjuk a függőségek szálait, akkor ha valóban a társunk, visszatalál hozzánk. Puszi: Viola, 29



Megjegyzések

Megjegyzés küldése