Volt egy birodalom, amit a szívem köré építettem. Ennek a birodalomnak én voltam az uralkodója. Én gondoztam a kertjeit, én őriztem a kincseit, én tartottam melegen a tűzhelyét. Aztán egy nap beengedtelek. Azt hittem, királyt fogadok, aki velem együtt uralkodik majd. De te nem a trónra vágytál. Te a trónszolgát kerested.
Én pedig, ahelyett, hogy a koronámat viseltem volna büszkén, letérdeltem, és a lábaid elé helyeztem a birodalmam minden kincsét. Odaadta a türelmemet, az energiámat, a hitemet. Én lettem az udvari bolond, aki a te kedvedért táncolt. Én lettem az alkimista, aki a te sötétségedből próbált aranyat csinálni. Én lettem a hadvezér, aki a te belső háborúidat vívta meg helyetted.
Minden egyes hazugságoddal, minden egyes meneküléseddel, minden egyes megalázó szavaddal egy-egy ékkövet törtél le a koronámról. Én pedig azt hittem, ez a szerelem. Azt hittem, a szeretet áldozatot jelent. Feláldoztam a békémet a te viharaidért. Feláldoztam az önbecsülésemet a te egód simogatásáért. Feladtam a saját birodalmamat egy olyan légvárért, aminek te voltál a gyáva királya.
De a legmélyebb, legsötétebb éjszakán, amikor a birodalmam már romokban hevert és a korona darabjai a sárban feküdtek, valami történt. Egy hang a lelkem legmélyéről azt ordította: ELÉG!
Ez nem egy suttogás volt, hanem egy forradalom. A lelkem forradalma a zsarnok ellen, akit a szívembe engedtem. A hamu alól feltörő főnix lázadása. És abban a szent, tüzes pillanatban rájöttem: te nem azért büntettél, mert én kevés voltam. Te azért büntettél, mert te érezted magad kevésnek ahhoz a szeretethez, amit adtam.
Ma már nem akarok segíteni neked. Egy királynő nem tanítja meg a parasztot uralkodni. Ma már nem akarok megfelelni neked. A Nap nem kér elnézést, mert túl fényesen ragyog. Ma már nem harcolok érted. A birodalmamat nem áldozom fel egy olyan szövetségesért, aki az első csatában elmenekül.
Visszaveszem a kezem, amit eddig feléd nyújtottam. Visszaveszem a szívem, amit a lábaid elé tettem. Visszaveszem az energiám, amivel a te sötétségedet tápláltam.
És visszaveszem a koronám. Talán megviselt, talán karcos, de minden egyes karcolás az én erőmre emlékeztet. Felteszem a fejemre, kiegyenesítem a hátam, és felülök a trónra, ami mindvégig az enyém volt.
Ez a birodalom többé nem fogad be téged. A te időd itt lejárt. Menj, és vívd meg a saját háborúidat, szelidítsd meg a saját sárkányaidat. Én addig újjáépítem a birodalmamat. Fényesebbre, erősebbre, mint valaha.
És ha egy nap egy igazi király érkezik, aki a saját, büszkén viselt koronájával lép be a kapun, készen állok majd, hogy két birodalmat egyetlen, hatalmas csillagkép alatt egyesítsünk.
De addig? Addig uralkodom. Egyedül. Önmagamért.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése