Elmúlt életeimben is gyógyítottam



Utazás: Az Életfeladat

Mikor megérkezem, egy nagyon barátságtalan helyen találom magam. Minden hideg, nyirkos és sötét, a fáklyák alig adnak fényt a folyosókon, meleget meg végképp nem.. Nem tudom pontosan, hogy hol vagyok, de börtönnek vagy föld alatti szegények kórházának tippelem a helyet. A szűk folyosókon emberek fekszenek a földön, a piszokban, rongyokon, koszos ruhákban. Betegek mind. Nagy szegénységet látok. Szerintem a középkorban vagyunk. Magamra nézek, egy valamelyest tiszta fehér köpeny van rajtam. Tudom, hogy orvos vagyok vagy valamiféle gyógyító. De az „eszemmel” meg azt is tudom, hogy a középkorban nők nem gyógyíthattak. Úgyhogy ott inkább csak boszorkány státuszom lehet és valószínűleg titokban vagyok ott a börtönben vagy nem tudom milyen kórház ez és úgy gyógyítok. Odalépek egy földön fekvő férfihoz,  a teste fölé teszem a kezem és már érzem/ tudom, hogy vakbélgyulladása van. Fogok egy kést, a tűz fölé tartom (hoppá, sterilizálás! ) és belevágok a bőrébe. (fájdalom csillapítás nuku) Majdnem elfordultam ott a meditációban ettől az egésztől, mert a mostani életemben nem bírom még a vér látványát sem. De akkor ott mégsem lettem rosszul. Kivágtam a gyullad vakbelet, összevarrtam a sebet jobb kézzel. Majd körbenéztem és láttam hogy senki nem lát, akkor a friss varrott seb fölé tettem a bal kezemet, lassan végighúztam a seb felett és az nyomban beforrt. Hoppá Ez nagy meglepetés volt. Úgyhogy már tudtam, hogy nem véletlen vagyok én itt titokban.

Nőként csak így gyógyíthattam abban az életemben. Krisztina




Megjegyzések

  1. Jézusom abban az időben ugyan ott ugyan ez történt velem szó szerint lehet a lelkeink ismerik egymást ez csodálatos örülök hogy találkozunk újra hihetetlen .

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése