2016. december 16., péntek

Az élet utcái




Vannak emberek, akik nagyon kemény tapasztalatokat gyűjtöttek már az életük során. Én is ilyen vagyok, és jó eséllyel Te is. A legtöbb ember ilyen. És míg azt látom, hogy bizonyos emberek képesek felállni, és minden kudarc ellenére – vagy inkább éppen a kudarcaik hatására – még elszántabban, még okosabban és még eredményesebben haladnak tovább a céljaik felé, addig nagyon sokan vannak olyanok, akik egyik gödörből a másikba esve vergődik végig az életüket.
De miért? Ennyire szerencsétlenek lennének? Ennyire igazságtalan lenne az élet egyesekkel? Portia Nelson írása letisztult egyszerűséggel ad magyarázatot erre a kérdésre.

*****

ÖNÉLETRAJZ ÖT RÖVID FEJEZETBEN

ELSŐ FEJEZET

Sétálok az utcán. A járdán van egy lyuk.
Nagyon mély az a lyuk. Beleesem. Tehetetlen és kétségbeesett vagyok.
Nem az én hibám, hogy ez történt velem.
Egy örökkévalóság, mire valahogy kikecmergek a lyukból.


MÁSODIK FEJEZET

Sétálok ugyanazon az utcán. A járdán van egy mély lyuk.
Úgy csinálok, mintha nem látnám. Beleesem… megint.
Nem hiszem, el, hogy újra ugyanott vagyok, de nem az én hibám, hogy ez történt velem.
Megint rengeteg időbe telik, mire kimászom valahogy.


HARMADIK FEJEZET

Sétálok ugyanazon az utcán. A járdán van egy mély lyuk.
Látom, hogy ott van. Ennek ellenére beleesem. Ez egy káros szokás, de a szemeim már nyitva vannak.
Tudom, hogy hol vagyok. Azt is tudom már, hogy a saját hibámból kerültem ide.
Azonnal kijövök onnan.


NEGYEDIK FEJEZET

Sétálok ugyanazon az utcán. A járdán van egy mély lyuk.
Megkerülöm.


ÖTÖDIK FEJEZET
Egy másik utcába megyek sétálni.

(Szerző: Portia Nelson)








Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése