2016. december 21., szerda

Rád talál ami/aki a Tiéd, ha meggyógyítod a lelked

Drága Viki és Mártika! Engedjétek meg, hogy őszinte hálámat és köszönetemet fejezzem ki az áldozatos munkátokért és azért, amiért még nekem is tudtatok segíteni. Azért írom ezt, mert nagyon elveszettnek éreztem magam és sokáig azt gondoltam, hogy rajtam nem segít semmi. Türelmetlen ember vagyok, mindig azonnali eredményt akartam. Azt gondoltam, hogy majd egy oldás megoldja minden problémámat. Lassan tanuló típus vagyok, 3 év kellett, mire végre fel is fogtam, hogy sok-sok év szemetét kitakarítani a lelkemből nem egy nap. Főleg, amikor rájöttem, mi minden van bennem, amivel eddig nem akartam/mertem szembenézni. A szüleim gyerekkoromban elváltak, apukám lelépett anyukám barátnőjével. A jólét után megtapasztaltam a szegénységet, és azt, hogy milyen egy fiatal egyedülálló anyukával, akinek 2 gyermeket el kell tartania. Később anyukám második házasságából született még egy testvérem. Méginkább háttérbe szorítottnak éreztem magam. Nagyon fiatalon, 18 évesen elköltöztem/menekültem otthonról, pont mint a szüleim, követtem a jó kis családi mintát. Összeköltöztem egy idősebb fiúval, akit alig ismertem. Több év szenvedés, megaláztatottság és keserűség következett. Mégsem akartam elhagyni, mert annyira akartam tartozni valakihez. Most, közel a negyvenhez sajnos kijelenthetem, hogy azóta sem volt hosszantartó, normális kapcsolatom. 
 
Néhány évvel ezelőtt az áttörést egy oldás hozta meg. A szegénységi fogadalmaim feloldása után, s miután megértettem, milyen szegénységtudatot örököltem a családból, nagyon hirtelen elkezdett a pénz áramlani az életembe. Viszonylag hamar lettem sikeres egy saját vállalkozásban, mellette gyógyítással foglalkoztam. Rövid időn belül sikerült az adósságaimtól megszabadulni és egy anyagilag stabil életet teremteni magamnak. Akkoriban erősen küzdöttem pánikrohamokkal. Semmilyen gyógyító nem tudott rajtam segíteni, mígnem egy oldáson rájöttem, mitől is félek. Ahogy szembenéztem a saját félelmeimmel, a rohamaim is elkezdtek csökkenni. Néhány hét alatt teljesen tünetmentes lettem. Életem több területe rendeződni kezdett. Az oldások után rendeződni kezdtek az emberi kapcsolataim. Feloldódtak régi dolgok, emberek tűntek el mellőlem, és számtalan barátommal, rokonommal pedig sokkal jobb lett a kapcsolatom. Feldolgoztam a nagyszüleim halálát, és mindkét szülőmmel nagyon jó lett a kapcsolatom. Minden oldás után megértettem valamit, s ezalapján mindig sikerült valamit megoldanom. Éreztem, hogy rengeteget javult az életem minősége, de még nem vagyok boldog. Sokszor gondoltam azt, hogy még mennyi minden állhat útjában annak, hogy boldog legyek. Bontogattam le a blokkjaimat, mint ahogy a hagyma héját, s vártam, hogy ott maradjak középen ÉN! Életem 1-2 terültete nagyon sikeres lett, megtanultam a teremtő energiám használni, és alkalmazni kezdtem, ahogy Tőletek tanultam. Mára odáig jutottam, hogy nincs a fejemben semmi blokk, amivel a fizikai dolgok megvalósulását akadályoznám. Amint megszületik egy elhatározás a fejemben, szinte azonnal megteremtődik hozzá az eszköz, én pedig elvégzem hozzá a feladatot. Azóta nincsenek anyagi gondjaim, mindent megteremtek, amit csak szeretnék. Az elmúlt években inkább a párkapcsolatok okozták a legtöbb gondot. Azt gondoltam, hogy a világ összes “hülyéje” engem talál meg. A legextrémebb helyzetekben találtam magam. Bár ritkán jutottam el odáig, hogy valaki felvállaljon, mint kapcsolatot. Szenvedtem a magánytól. 3 évvel ezelőtt egy párkapcsolati oldás után jöttem össze egy nálam fiatalabb fiúval, akit már régebb óta ismertem. Valami megmagyarázhatatlan lelki vonzalom fűzött vele össze. Rettenetes szenvedés következett. Hiába kötődtünk egymáshoz a legerősebb kötelékkel, valami nem működött. 2 év után derült ki, hogy drogfüggő és a saját neméhez vonzódik. Nem részletezem, mit éreztem akkor. Az egyik oldáson jöttem rá, hogy bennem a legerősebb félelem a megalázottság érzés. Pont ezért kaptam is belőle jócskán. Mindenkit próbáltam megmenteni önmagától és az életétől. Aztán megértettem, hogy ez csak azért van, hogy ne kelljen szembenéznem önmagammal és a saját életemmel. 
 
A tavalyi évben egy óriási áttörés történt. Elég sok fiúval ismerkedtem meg, de valahogy mindegyikből hiányzott valami. Az oldáson arról beszélgettük, hogy mennyire fontos az, hogy megértés szülessen bennünk ahhoz, hogy el tudjunk engedni valakit. A meleg exemet sehogy nem tudtam elengedni, pedig tényleg mindent megpróbáltam/megpróbáltunk. Lélekben nagyon kötődtünk. Végül kértem, hogy szánjon rám egy fél órát és leültünk beszélgetni. Ahogy néztem őt, sajnálatot éreztem. Ahogy elkezdtem beszélni hozzá, csak úgy jöttek a szavak a lelkemből, én magam is meglepődtem. Elmondta, hogy tudja, hogy mi lelkitársak vagyunk, és soha senkit nem szeretett még így mint engem, és nem is fog, de ebben az életünkben nem tudunk együtt lenni, és ez neki annyira fáj. Birtokolni akar, velem lenni, de nem tudja megadni nekem azt, ami nekem nőként jár. És ezt nem tudja magának megbocsátani. 
 
Huh, akkor világosodtam meg. Ebben a kapcsolatban nemcsak én vagyok az áldozat, hanem Ő is. Amit Te mondtál az oldáson Viki, ugyanazt éreztem. Elmondtam a fiúnak, hogy annak ellenére, amiket velem tett, és ahányszor megalázott, én ugyanúgy szeretem őt. Tisztán, feltételek nélkül. Akkor értettem meg, hogy egyedül ő az, aki nekem a feltétel nélküli szeretetet meg tudta tanítani, mely életünk egyik célja. Megtanított a türelemre, az alázatra, a megbocsátásra, az elengedésre, a szeretetre. Csak hálás lehetek neki, és ezt el is mondtam. Könnyes lett a szeme, és elmondta, hogy ő meg végre elhiszi, hogy őt valaki szeretheti, és megköszönte. Ő volt az, aki bevállalta, hogy ezt megtanítja velem. De megértettük a leckét, itt az ideje elengedni egymást. Azóta egyébként jó barátok vagyunk. 
 
Amiért megtanultam őt feltételek nélkül szeretni, ez terjedt tovább más emberre is, míg végül ezáltal önmagamat is tudtam szeretni. És tudjuk, hogy csak akkor kapjuk meg azt a társat, aki a valódit látja bennünk, ha mi feltétel nélkül szeretjük önmagunkat. Nekem ez nehéz lecke volt. 
 
Nagyon gyors változások jöttek ezután. Azonnal megismertem egy fiút, akivel könnyed beszélgetőpartnerek voltunk eleinte, aztán viszonylag gyorsan szerelmet ébresztettünk egymásban. Horoszkópilag pontosan egymás tükörképei vagyunk. Életemben előszö közel a negyvenhez végre azt érzem, hogy valaki önmagamért szeret. Egyre szebbnek és jobbnak látom magam. Mindig erre a boldogságra vágytam, és bevallom hősiesen, azt gondoltam, hogy ilyen kapcsolat csak a romantikus filmekben létezik. Fél éve vagyunk együtt, lassan fontolgatjuk az összeköltözést. Végre nyugalom és béke van bennem. Harmónia van az életemben. Végre tudok nő lenni, mert feldolgoztam a sérüléseim. Életemnek ez a területe is teljesen rendben van. Akkora boldogság, amikor úgy néz rám valaki, mintha én lennék az egyetlen csoda a Földön. Annyira hálás vagyok azért, hogy ezt megtapasztalhatom. Annyira tökéletes, semmi nincs ebben a kapcsolatban, amit megváltoztatnék. Végre bízom valakiben. Nem érzem magamnak kevésnek, és nem érzem azt, hogy nem tudom megadni majd, amit szeretnék. 
 
De ami miatt eldöntöttem, hogy leírom a történetem, a legutábbi megtapasztalásom. A gyógyító napon a fogadalmak oldásánál egy 13 éves kori eseményem jött elő. A házunk mögötti tónál álltam és sírtam. Anyukámmal éppen összevesztem, mert mindig bírált, kritizált engem és azt éreztem, bármit teszek, sosem leszek elég jó. Ez egy döbbenet volt nekem, hogy innen indul ki minden. És akkor ott megfogadtam, hogy engem többé senki nem fog megalázni, nem hagyom. És onnantól kezdve mindig tökéletes akartam lenni. Állandóan koplaltam, mosakodási kényszerem volt, sportoltam. Mégis azt éreztem, nem vagyok jó. Ma már tudom, hogy szinte minden blokkunk alapja a családban van. Nehéz volt nekem ez az oldás, napokig sírtam utána a felismeréstől. Néhány nap elteltével azt vettem észre, hogy kisebb a pocakom, mintha összeesett volna. Ösztrogéndominanciám volt és előtte pár hónappal derült ki, hogy egy óriási mióma van a méhemben. Még szerencse, hogy nem engedtem kivenni a méhem. 
 
A mióma kialakulása is valószínüleg ehhez az eseményhez eredeztethető vissza, hiszem zsugorodásnak indult. Nagyon sokat gondolkodtam utána és anyukámmal is leültem beszélgetni a régi dolgokról. Megbocsátottam minden résztvevőnek, és megbocsátottam magamnak, amiért ezt meg akartam tapasztalni. 2 hete voltam ultrahangon, és a mióma a hasamban már csak 2 cm, a korábbi 17 cm után!!!!!!!!!!!! A hormonszintem pedig teljesen normális. Eddig is sokat tettem érte, és testi szinten gyógyítottam magam, de a lelki sérelmek feldolgozása nélkül nem megy. 
 
Én olyan hálás vagyok ezért. Tudom, hogy minden testi fájdalomban meg nem élt, visszafojtott érzelmeket tárolunk. Amint ezeket kiszabadítjuk, megszűnhet minden testi tünet. Annyira, de annyira boldog vagyok. Végre teljesülhet egy olyan kívánságom, amire húsz éve vágyom. Lehet végre gyermekem. Jövő évre tervezzük a párommal. 
 
Rendkívül sok dolog van még, amit szívesen megosztanék, de próbáltam rövidre fogni. Ezek voltak számomra a leglényegesebb dolgok, a több száz apróbb mellett. Meg fogom írni az életem további alakulását is. 
 
Azt kérem mindenkitől, hogy vegye kezébe a saját életének irányítását, mert senki más nem fogja helyette megtenni. Senki nem tudja a sorsunkat meggyógyítani, csak mi a sajátunkat. Ehhez csak segítséget, útmutatót kaphatunk. Legyél bátor, hiszen csak nyerhetsz. Ne félj szembenézni magaddal. Mindenki követ el hibákat, ebből tanulunk, ettől fejlődünk, és nemesedik a lélek. A világon mindennél jobb érzés szabadon élni. Amikor a lélek nincs terhelve félelmekkel, fájdalmakkal. Amikor megengedi magának a boldogságot. Minden jót kívánok mindenkinek! Olívia



Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése