2017. március 18., szombat

Amikor a nagymama gyermekkora nekünk fáj: a génjeink emlékeznek a felmenőink traumáira


Sorsunk alakulását számtalan módon magyarázhatjuk. Ha a családtagok generációról generációra szerencsétlen helyzetbe kerülnek, akkor hajlamosak vagyunk valamiféle átokról fantáziálni. Mi van akkor, ha a sorsunk kódolva van a génjeinkben?
A magát pszichoteoretikusnak valló F. Galló Béla már 34 éve vizsgálja az emberi lélek működését és az emberi sorsokat a pszichogenetikai törvényszerűségek és az erre épülő, saját teóriái alapján. Nemrég könyvet is írt A bennünk kódolt jövő címmel. Az emlékező gének elméletét nem egyik napról a másikra találta ki, idő kellett ahhoz, hogy felismerje az egyes kapcsolódási pontokat. „Azt azért nem mondanám, hogy első pillanatban, ahogy érzékelhető volt egy-egy családban felbukkanó ismétlődés, rögtön a gének jutottak volna eszembe” – mondja F. Galló Béla. „Sokkal inkább az elterjedt nézet, nevezetesen hogy a család és a família-viselkedési minták követésén alapulnak az ismétlődések. Egy-két év elteltével, amikor megfelelő mennyiségű minta állt rendelkezésemre, akkor fogant meg a gyanú, hogy az ismétlődések, vagy inkább újrajátszási kényszerek mögött nemcsak a tanulás és utánzás van jelen, hanem más, mélyebb törvény, vagy törvények irányítják a genetikai territóriumra jellemző traumaismétléseket, és az abból kialakuló patológia válaszokat. A következő kérdés már csak az volt, hogy átlépi-e a trauma és patológia a családi kereteket és mutat-e egyetemes törvényszerűséget.”


Az egyes élmények kódolttá válnak a génjeinkben

A háborús, vagy egyéb szélsőséges esetek hatása az egyénre és génjeire beleéghetnek a sejtjeinkbe ugyanúgy, ahogy a kisebb „túldramatizált események” is. „Ha a kisgyermek elcsúszik a jégen és a szülők, nagyszülők, esetleg az óvónők nagy patáliát csapnak, biztatják a fájdalom kifejezését, esetleg kompenzálásképpen túlsimogatják a kis balesetből eredő fájdalomért, akkor a tanult fájdalom mint erős impulzus lenyomata traumaként ’beleég’ a sejtek, szervek memóriájába. Ha viszont a környezet az eseményt a helyén kezeli, például játékkal átitatva, akkor a tanult fájdalom nem ölt ilyen mértéket.”

Ezt az élményt a génjeink, a sejtjeink kódolják, egyfajta traumatikus lenyomatot hagynak bennünk. Az esemény kapcsán módosul a szervezet fehérjeszintézise. A megváltozott belső fiziológiás állapot rögzíti a trauma időpontjában meglévő mentális állapotot, a hozzá kötődő gondolatokat, érzéseket. De rögzíti az öt érzékszerv által aktuálisan érzékelt környezetet is: azt az illatot, képet, hangot, ízt, formát, ami ennél a jelentős eseménynél fennállt, így az évek során kialakul az egyénre jellemző traumaláncolat vagy inkább traumaháló.

A pszichogenetika a tudomány jövője: bár maga a tudományterület még gyerekcipőben jár, F. Galló Béla látja a benne rejlő lehetőségeket. „Úgy tekintek a ma még kevéssé feltérképezett, de a tudományos kutatásokban új távlatokat nyitó pszichogenetika szakterületére, mint egy olyan lehetőségre, amely kohéziót teremt az életút, a környezet, a betegségek, a DNS-szintű információk és a pszichológia között.”

Mivel ezek az elemek kódolttá válnak bennünk, így tovább is örökíthetjük őket. A gyakorlatban ez úgy jelentkezhet, hogy például a nagypapa háborús élményei, az átélt szorongása és a félelme megjelenhet az unoka viselkedésében is. Depresszióssá válik, állandóan szorong és ez esetben sem ő, sem a környezet nem tudja, hogy mi állhat ezen tünetek hátterében. „A betegségek ok-okozati összefüggésének feltárása nagymértékben szolgálja a megértést, aminek következményeként a forrásimpulzus nagysága csökken, vagy csökkenhet” – magyarázza a szakértő. „A génpszichológia fogalmát Szondy Lipót kezdte bevezetni a sorsanalízis fogalmával, amellyel rávilágítani igyekszik a döntéseink és betegségeink mögött meghúzódó struktúrákra. A mi kutatásaink ezt a fonalat követve arra a határozott meggyőződésre jutottak, hogy egyetemes az emberek immunválasza a traumákra.”

Minden esetben a gének emlékei a felelősek?

Ez a kérdés mindannyiunkban megfogalmazódik. A sejtjeink emlékei okozhatnak szemmel látható mentális zavarokat, de ez nem azt jelenti, hogy minden esetben a sejtemlékek a felelősek. „Miként lehet szétválasztani a betegség okait pontosabban, hogy a nagypapa életeseményei okozzák-e vagy saját problémáról van szó? A válasz valójában egyszerűnek mondható az egyéni és a familiáris traumatérképek összehasonlításával. A pszichogenetika generációkon keresztül épül, míg az egyén esetleges új traumaelszenvedése mentálgenetikai. Közhely, hogy rendkívül felgyorsult világban élünk – de valóban ez az oka annak, hogy olyan nagy mennyiségű információ, sérelem és trauma érte az emberiséget az elmúlt évtizedek során, hogy eddig nem látott méretű információtorlódás jött létre. Az úgynevezett világháborúk elé azért nem szívesen teszek sorszámot, mert azóta is tart az embermilliókra kiterjedő harc, csak épp nem Európában. Sőt, az ember mindig háborúzik és egyre szélesebb körben, így egyre nagyobb tömegeket érint a halálfélelem, a rettegés és ennek az idegrendszerre gyakorolt hatása generációkon keresztül végighúzódik.”

írta: Sebők Judit 2016. augusztus 29.

Forrás: http://www.ridikul.hu/2016/08/28/amikor-a-nagymama-gyermekkora-nekunk-faj-a-genjeink-emlekeznek-a-felmenoink-traumaira/





Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése