2017. július 24., hétfő

Lélektárs hívó


Hiányzol… Pedig nem tudom ki vagy, mit csinálsz… Keresnélek, de nem tudom, merre jársz. 

Csupán egy érzés vagy itt belül, mégis tudom, hogy igazabb vagy, mint bárki más. Nem számít, hogy még sosem néztem a szemedbe, nem simogathattam arcod. De számtalanszor éreztelek magam mellett, Te adtál erőt, amikor azt hittem, nincs remény. Tudtam, hogy miattad nem adhatom fel, hiszen létezel. Hogyan érezhetnélek, hogyan lehetnél a képzeletemben, ha még sosem érintettük volna egymást? 

Talán több ezer éve vándorlunk együtt, néha nevetve, néha sírva… De abban biztos vagyok, hogy sosem engedjük el egymás kezét. Újra meg újra születünk, értelmet adva egymás létezésének. Gyógyítjuk lelkünket a másik szeretete által. Bármerre is visz a sors, bármerre sodor az élet, lelkeink elvezetik egymáshoz a testeket. Az Univerzum jeleket küld felénk, s bár sokszor tűnik rögösnek az út, megtaláljuk egymást. Újra összeolvadunk, és megszületik bennünk a bizonyosság: Mi összetartozunk örökre. 

Már jóideje nem érzem magam jól Nélküled. Bár erős vagyok, és mindig talpra állok, de úgy érzem, szükségem van Rád! Kérlek, gyere! Várlak!

Mohácsi Viktória (https://elozoeletek.blogspot.hu




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése