Az ego börtönébe zárt eldugott, elpalástolt, elítélt érzések betegítik meg az embert


Az ego börtönébe zárt eldugott, elpalástolt, elítélt érzések betegítik meg az embert.
Az énünk olyan, mint egy jéghegy. Kilenctized része a felszín alatt van.
Személyiségünk, egónk a jéghegy csúcsa.
Az ego miközben sodródik az élet óceánjában, egyre bizalmatlanabb a másik emberrel, a világgal, sőt saját magával szemben is.
Az ego démonizálódik, elidegenedik, mert nem tanul veszteségeinek jelentéséből. Az ego állandó konfliktusban van, háborúzik környezetével, verseng társaival, és küzd saját magával. A harc miatt az én erődöt von maga köré. Falai, bezárt kapui elválasztják a bentet a kinttől. Már azt sem tudja néha, mi van benn, és mi van kinn.
E zárt rendszerben az elfogadhatatlan érzéseket csak börtönbe zárni lehet. Épp ezek az eldugott, elpalástolt, elítélt érzések betegítik meg az embert.
A feszültség, a frusztráció, a düh a félelmek, a vélt és valós sérelmek és általában az érzelmek elfojtása negatívan hatnak közérzetünkre.
A folyamatos érzelemelfojtás a szervezetben gátat képez, ami egy idő után depresszióhoz és más testi, lelki és mentális betegséghez vezet.
A pszichoszomatika szerint az ember tudattalanja betegségek formájában képezi le és jeleníti meg azokat a lelki-mentális zavarokat, gátakat, görcsöket, berögződéseket, amiket tudata korábban elsüllyesztett, nem akarván szembesülni a problémákkal.

Forrás: Késmárki László:Test-lélek szótár A betegségek lelki, mentális és karmikus okai Ankh Kiadó 2014.





Megjegyzések