Sokáig fájt, ami köztünk történt. Szenvedtem, mikor menekültél előlem… Amikor eltűntél szó nélkül… Futottál a szerelem elől. Láttam szemedben a rettegést, hogy “- Mi van, ha utolér?”
Próbáltalak elengedni, felejteni a múltat, de az érzéseim nem változtak irántad. Bármit tettél, bármit mondtál, lelkem ragaszkodott hozzád. Szerettelek mindezek ellenére.
Felültettél egy érzelmi hullámvasútra, melyen megéltem a legmélyebb rettegést és a legmagasabb rendű, feltétel nélküli szeretetet. Kínlódtam, szenvedtem, fájt! Annyira fájt!
Rá kellett jönnöm, hogy mindezt azért teszed, mert nem szereted önmagad. Nem vagy tisztában azzal, ki is vagy valójában. Hagytad, hogy elvakítson ez a hazug világ, aminek görcsösen próbáltál megfelelni.
Féltél attól, hogy én is bántalak majd… Féltél attól, mit szólnak mások… Rettegtél, hogy rossz döntést hozol, és utána is tükörbe kell nézned.
Pedig ha tudnád, hogy a legnagyobb tükör az, ha az én szemembe nézel… Bizony! Megmutattam a gyengeségeidet, ugyanakkor az erősségeidet, és a képességet, mennyire tudsz szeretni.
Ma már tudom, hogy nem az az erős ember, aki szembe mer menni az érzéseivel. Nem az az erős ember, aki visszafolytja a szeretetet, ami készül kitörni belőle.
Erős és bátor ember az, aki mer gyenge lenni. Aki mer félni. Aki annak ellenére, hogy retteg a változástól, mer döntéseket hozni. Mer változtatni, mert nem kielégítő számára az a világ, amiben eddig létezett. Vállalja az esendőségét, és azt, hogy hibázhat. Erős ember, aki nem engem okol a döntéseiért, és nem rám haragszik az érzései miatt. Erős ember, aki őszintén vállalni tudja önmagát.
És ha önmagát vállalja, akkor vállalni fog engem is… Ha önmagát vállalja, vállalni tudja a szerelmet is…
Tudod, sokáig szerettem volna látni, hogy neked is fáj… Hogy nem csak a képzeletem játszik velem. Éjszakánként éreztem a szenvedésed, tudom, hogy sokszor jártál lelked legmélyebb bugyraiban.
Azonban ez a sok szenvedés számtalan kérdést vetett fel bennem, melyek keresése közben elkezdtem megismerni magam.
Rá kellett jönnöm, hogy te is tükör vagy nekem. Megmutatod a megtagadott érzéseim. Szembesítesz azzal, amit önmagam iránt érzek. Rájöttem, hogy túl jó akartam lenni.
Szeretni akartalak, de meg kellett értenem, hogy ez nem fog menni, míg magam iránt gyűlöletet érzek. Nem tudsz felvállalni, míg teljes mértékben nem vállalom fel magam. Nem lehetek jó társad, míg nem vagyok az önmagam számára.
A felismerés pedig megnyugvást hozott… békét és harmóniát… Végre képessé váltam arra, hogy elengedjelek téged. Már nem akartam, hogy szenvedj, vezekelj… Már nem akartam, hogy fájjon.
Csak arra vágytam, hogy önmagamra találjak, mert tudtam, hogy előbb-utóbb így a szerelem is rám talál!
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Nem csak velem,mással is megesett?!
VálaszTörlés