Levél Életem Szerelméhez



Drága, Egyetlen, Igaz Szerelmem!

Hol is kezdjem...? Már nagyon vártalak Téged!
Sokszor voltam elkeseredett, reményvesztett. Sokszor inogtam meg a hitemben és a konkrét elképzeléseimben. Hagytam, hogy kibillentsenek abból a gondolatvilágból, ami nekem fontos, amit fontosnak tartok leendő életemben. Nem egyszer próbáltam átgondolni, hogy adott helyzetben hozott döntésem a komfortzónámba süppedés (és ezáltal gyenge és balga vagyok), vagy konzekvens jövőelképzelés/alakítás, ami tudatosságot jelent. Próbáltam nem görcsösen keresni a társat, és nyitott lenni, de folyamatosan csak olyanokba botlottam, akik nem feleltek meg az Univerzumnak "elküldött kérésemnek" (több ponton sem vagy kicsit sem). Kezdtem feladni a dolgot. Kerestem önmagam. Rakosgattam újra az építőkockákat, mert azt hittem, bennem van hiba, és újra kell definiálnom magam, miközben attól féltem, hogy ezzel elveszítem önmagam.
Ebben a zavarodott, elkeseredett, rezignált állapotomban találtál rám. Már az első pillanatban éreztem, hogy különleges a találkozásunk, de nem mertem még elhinni, hogy velem is megtörténhet a Csoda. Nem volt könnyű dolgod, hiszen engem a falaim szépen "védtek", de kitartó voltál. Köszönöm! Pontosan tudtad, hogyan közelíts hozzám, hogyan nyisd ki újra a szívemet. Hálás vagyok Neked ezért!
A kezdetektől éreztem, hogy melletted biztonságban vagyok, számíthatok Rád, és Te sosem fogsz (meg)bántani. Azt hiszem, igazán sosem hittem el, hogy velem is megtörténhet ez az egymásra találás, mindig csak szerettem volna. Vágytam rá tizenéves korom óta, de megmaradt az álmodozás, az elképzelt álom szintjén. Most, hogy itt vagy, és érezlek, érzem teljes valódat, már elhiszem! Elhiszem a szívem legmélyéből fakadó hittel! Hihetetlenül szerencsés nőnek érzem magam, hogy olyan párom lehet, aki úgy szeret, ahogy vagyok, és akit úgy szeretek, ahogy van. Minden, amire vágytam, megvan Benned, külső és belső tulajdonságokban egyaránt! Érzem, hogy révbe értem, és már nincs más dolgom, mint boldognak lenni. Boldognak lenni Veled! Ilyen Egységet még sosem éreztem korábban. A hála járja át lényemet Miattad és Önmagam miatt. Igen...Magamnak is köszönöm, hogy Te vagy Nekem! És azt, hogy minden megingásommal erősebb is lettem, így érve el Szerelmünk megtapasztalásához.
Úgy szeretlek, mint még soha senkit! Bizonyossággal, megnyugvással, teljességgel. 

Köszönöm Neked!
M.


Megjegyzések

  1. Jó reggelt kedves M.Rz a level a léktárshoz,olyan mintha en irtam volna.....bar meg mibdig nem a fizikai síkon,de erzem,hogy van valahol valaki aki ramtalal ... kellemes napot kívánok 🌺 M.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése