Bízz a sorsban és a szerelemben!

Bejegyezte: –


Kedves Viki, nehezen tudom szavakba önteni, amit érzek. Közel 9 éve magányomban szenvedek, és bár az oldásaid szinte mindent rendbe hoztak az életembe, még csak most mertem elmenni párkapcsolati oldásra márciusban. Nagyon sokat tanultam nálatok, ami valódi tudás, sikerült megismerni önmagamat és az igényeimet, ezáltal a környezetemet. 
Két olyan férfi volt az életemben, akikről tudtam, hogy valamikor közülük fog kikerülni a ‘nyertes’, vagyis az IGAZI! Az egyik egy tőlem idősebb, sikeres férfi, akivel hajdanán egy cégnél dolgoztunk. Roppant zárkózott, magányos típus, aki mégis megmagyarázhatatlan módon kötődött hozzám. 
A másik fickó néhány éve toppant az életembe egy nehéz időszak után és ő indított el ezen a spirituális úton. Tudtam, hogy ő az ikerlelkem. Sokat szenvedtem ezekben az években, de végülis nem bánom, mert ezáltal önismeretre tettem szert. Így találtam el hozzátok is.
Nem mertem párkapcsolati oldásra menni, így utólag már sejtem, hogy tudatalatt talán féltem szembenézni, hogy mi van, ha mégsem ő az. De az önmagamba vetett hitem nektek köszönhetően nagyon megerősödött és bejelentkeztem a márciusi párkapcsolati oldásra. Bámulatos felismeréseim lettek. Amikor a társunkat láttuk, nekem akkor is ő jelent meg, az ikrem! Gyönyörű volt az egész, ezuton is hálásan köszönöm, amit megélhettem. Elengedtem őt, mert oldáson megértettem, mi a jelentősége ennek. Ez most valódi elengedés volt, tiszta szívből. 
Bár az alvásproblémáim megszűntek, mióta hozzátok járok, akkor este elég sokára sikerült elaludnom, de utána rengeteget aludtam, ami nagyon jól esett. Másnap nem dolgoztam, és nem is terveztem semmi különösebb programot, vásárolni mentem. Végre már azt is megengedem magamnak, hogy költsek. A Plazaba érve olyan különös érzésem volt, nagyon kipihent voltam és boldog. Éreztem, hogy nagyon sok tehertől megszabadultam az oldáson. Vásárolgattam és elhatároztam, hogy ott fogok maradni ebédelni, aznap nem főzök. Megvettem a salátámat, de tudjátok milyen egy Plaza ebédidőben, vadászni kell az ülőhelyeket. Végül egy idősebb úr mellé ültem le, nagyon aranyos bácsi volt. Pár percre rá, amikor végzett, leült mellém egy srác, és rögtön zavarba jöttem. Nem értettem ezt a reakciómat, mert sosem érdekelt és izgatott más az ikremen kívül. Megszólított, mert látta, hogy ugyanolyan salátát ettünk, ami érdekes, mert ott kb száz féle salátát lehet kapni. Olyan jól elbeszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. És a végén megkérdezte, hogy kaphat e két puszit. Olyan illata volt, hogy teljes mámorba estem tőle. Végül elköszöntünk és ment mindenki a maga útján. Jókedvemben még elmentem ruhákat nézegetni, de amikor indultam haza, összefutottunk újra, és azt mondta, ha már így alakult, igyunk meg valamit. Beszélgettünk másfél órát, mert nekem mennem kellett, jöttek hozzám az unokaöcsémék. Számot cseréltünk, bár arról nem esett szó, hogy kinek mi a családi állapota, bár normális esetben nem iszogatunk idegenekkel ha férjnél vagyunk. A mélygarázsba érve majdnem kiesett a kezemből a kávé, amikor megláttam, hogy az ikrem kocsija parkol az enyém mellett. Ő nem tudta, hogy az enyém, mert mióta nem találkoztunk, azaz 3 éve, én már másik céges autóval járok. Felébredt bennem a menekülési ösztön, de mire elszáguldottam volna, megjelent!! Sokkot kaptam. Csak nézett, elég szomorú volt a tekintete. Nem tudom hogy miattam volt a szomorú, mert találkoztunk, vagy egyszerűen alapból rossz az élete és boldogtalan. Alapvető, lényegtelen dolgokról váltottunk pár szót, aztán mindenki ment is tovább. Hazafelé furcsa érzéseim voltam. Végre találkoztam vele, de a gondolataim mégis a másik srác körül jártak. Ahogy szoktátok oldáson mondani, az élet lehetőségeket teremt nekünk, hogy megérthessük és elengedhessük a dolgokat. Az “ikrem” facebookon felkeresett, de az elégedettségen kívül más érzés nem volt bennem. Jól esett, hogy most ő nyit felém, és nálam ennek nincs tétje. A másik srác jelentkezését vártam, de nem kellett sokáig várnom. Még aznap este beszéltünk telefonon, másnap is, és szerdán újra találkoztunk. Szerelem lett belőle az első találkozótól kezdve. Tudom, hogy ez még nem nevezhető hosszú kapcsolatnak, de megtaláltam magamban azt az érzést, amit mindig a másik kettőben kerestem. Negyven évesen már azt hittem, hogy mindig egyedül maradok és nincs esélyem, hogy családom legyen, mert mire kialakul majd egy kapcsolatom, kifutok az időből. De most érzem, hogy eljött az én időm, és végtelenül boldog vagyok. Az ikremnek hitt férfi azóta is keresett, de én lezártam, megkértem, hogy ne keressen többé. Volt erre 9 éve. Ha belegondolok, egyáltalán nem bánom, hogy nem jött össze a kapcsolat, mert már látom, hogy ő nem az az ember, akire én vágyom. Kellett az oldás, hogy ezt felismerjem és be merjem vallani magamnak. Én olyan, de olyan boldog vagyok! Nem aggódom már a jövő miatt, lesz ahogy lesz, ahogy lennie kell. Megtanultam bízni a sorsomban és saját magamban. Ez eredményezte, hogy két, azonos vágyakkal élő ember egymásra talált! Kívánom mindenkinek ezt az érzést, és jótanácsként talán csak annyi, hogy ha a sors nem ad meg valamit, akkor fogadjuk el, mert nincs szükségünk rá. Lehet, hogy valami sokkal jobb vár ránk!
Üdvözletem mindenkinek, köszönöm Viki! 

Leila, 40.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése